Két MSZP-s politikus is beállt Dobrev mögé

2021. október 8. – 19:34

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Bár az MSZP nem foglalt állást, hogy Dobrev Klárát vagy Márki-Zay Pétert támogatják-e az ellenzéki előválasztás második fordulójában, két MSZP-s politikus már pénteken, Karácsony Gergely visszalépése után nem sokkal jelezte, Dobrev mögé állnak be.

Elsőként szombathely MSZP-s polgármestere, Nemény András posztolt péntek kora este, hogy a DK miniszterelnök-jelöltjét, Dobrev Klárát támogatja az előválasztás második fordulójában. Dobrev szombathelyi fóruma előtt találkozott a polgármesterrel.

„Meg kell oldani az önkormányzatok finanszírozását, hogy segíthessenek az emberek mindennapi problémáinak megoldásában. Erre kértem Dobrev Klára miniszterelnök-jelöltet, aki ígérete szerint miniszerelnökként partner lesz ebben. Én pedig azt ígértem neki, hogy támogatom az előválasztás második fordulójában, hogy aztán be tudja váltani az ígéreteket” – írta Nemény András.

Nemény kiállása azért figyelemreméltó, mert pártja, az MSZP hivatalosan egyik jelöltet sem támogatja a második fordulóban, tehát sem Dobrev Klárát, sem pedig Márki-Zay Pétert. Jelöltjük, Karácsony Gergely péntek délelőtt jelentette be, hogy visszalép Márki-Zay javára. (Itt szedtük össze, hogyan jutott idáig Karácsony és Márki-Zay.) A bejelentés után az MSZP közölte, hogy egyik jelölt mögé sem áll be. Hasonlóan tesz az LMP és a Jobbik is, a Párbeszéd pedig még nem közölte álláspontját. A Momentum viszont Márki-Zayt támogatja Dobrev ellenében.

Nemény tagja az MSZP elnökségének, egyben a Vas megyei szervezet elnöke. 2010 és 2014 országgyűlési képviselő volt, 2019-ben választották meg Szombathely polgármesterévé.

Nemény után másodikként Gőgös Zoltán jelezte, hogy Dobrevet támogatja a második körben. „Persze most is dönteni kell, azt hiszem, nincs olyan tuti mérés, ami megmondaná, hogy fél év múlva kinek lesz nagyobb esélye kihívóként, ugyanis fél év a politikában nagyon hosszú idő.
Így most nekem nem kérdés, hogy a korábbi korrekt munkakapcsolatunk, és a régi barátságunk miatt a Klárára fogok szavazni” – írta Gőgös Facebookon.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!