Az MSZP Márki-Zay Pétert támogatja az előválasztás második fordulójában

2021. október 14. – 13:52

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP elnöksége csütörtöki rendkívüli ülésén úgy döntött, hogy az előválasztás második fordulójában – korábbi tartózkodó álláspontját megváltoztatva – Márki-Zay Pétert támogatja a demokrata ellenzéki szövetség közös miniszterelnök-jelöltjének a 2022. évi országgyűlési választásokra” – írta közleményében a párt. Információink szerint az MSZP elnöksége 11 igen és 3 tartózkodás mellett szavazta meg a döntést.

“Továbbra is úgy látjuk, hogy 2022-ben megvan az esélyünk arra, hogy leváltsuk a Fidesz-rendszerét, és erre azzal a miniszterelnök-jelölttel van nagyobb esély, aki képes az új többséget maga mellé állítani” – olvasható az MSZP közleményében.

A baloldali párt tagsága a hétvégén még megosztott volt, Kunhalmi Ágnes társelnök ezzel indokolta, hogy az elnökség nem foglal állást sem Dobrev Klára, sem Márki-Zay Péter mellett az ellenzéki előválasztás második fordulójában.

Csütörtök délelőtt Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke jelentette be, hogy az előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péterre adta le a voksát.

Frissítés: Szitka Péter, Kazincbarcika MSZP-s polgármestere délután a bejelentésre reagálva kirakott egy rövid videót a Facebookjára, amin éppen Dobrev neve mellé teszi az x-et. "Nem tudom, hogy az országos MSZP központban mit éreznek?! Nálunk akármennyi szocival beszélek, mindenki Dobrev Klárát támogatja" – írta mellé.

A szombatig tartó ellenzéki előválasztás második miniszterelnök-jelölti vitáját szerdán közvetítette az RTL Klub, az erről készült összefoglalónkat itt olvashatja. A vitát percről percre közvetítettük a Telexen is, amit ide kattintva végig is tud olvasni.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!