Kunhalmi: Az MSZP tábora megosztott a Dobrev-Márky-Zay kérdésben

2021. október 10. – 10:11

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP tagsága megosztott, így a pártvezetése sem foglalhat állást Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mellett*, mondta Kunhalmi Ágnes, MSZP-társelnök a HVG-nek arról, hogy a párt beáll-e Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mögé az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Kunhalmi szerint a párt tagságának megosztottsága miatt elnökségi döntés született arról, hogy egyiküket sem támogatják.

Kunhalmi azt is mondta, a szocialista szavazók egy része Dobrev Klárára fog szavazni, más részük, főleg a fiatalok inkább Márki-Zay Péter felé hajlanak, megint mások pedig otthon maradnak, mert Karácsony Gergely nincs a szavazólapon.

Arról is beszélt, az MSZP továbbra is minden erőforrásával támogatja az előválasztási folyamatot, aktivistákkal, szavazatszámlálókkal segít, és a székházát is rendelkezésre bocsátja. Emellett továbbra is elkötelezettek a zöld-baloldali politikai programjuk mellett, függetlenül attól hogy az ezt képviselő Karácsony visszalépett anélkül, hogy velük egyeztetett volna.

Karácsony Gergely pénteken jelentette be, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter javára.

Az MSZP és az LMP akkor sietett közölni, hogy az előválasztás második fordulóját megnyerő miniszerelnök-jelöltet fogják támogatni, de Karácsony visszalépését követően sem Márki-Zay, sem Dobrev Klára mellett nem fognak kifejezetten kampányolni – ahogyan az egyébként Karácsonyt nem támogató Jobbik sem.

Vasárnap reggel elkezdődött az ellenzéki előválasztás második fordulója, és a mostani tervek szerint jövő szombat estig lehet leadni a szavazatokat személyesen az országban bárhol, vagy pedig online. Jövő hét vasárnapra eldől, Dobrev vagy Márki-Zay lesz az ellenzék vezetője 2022-ben.

*Frissítés: A cikk korábbi verziójában azt írtuk, Kunhalmi úgy nyilatkozott a HVG-nek, „szétesne a párt”, ha elnökként valamelyik jelöltet támogatná. Cikkünk megjelenése után azt jelezték, hogy Kunhalmi nem mondott ilyet a lapnak.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!