Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke mégis beállt Márki-Zay Péter mögé

2021. október 14. – 10:16

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex információi szerint az MSZP elnöksége 11 igen, 3 tartózkodás mellett Márki-Zay Péter mellé állt.

„Az elmúlt napokban – külön utakon – de mindkét miniszterelnök-jelölt azt kérte tőlem és a Magyar Szocialista Párttól, hogy egyértelműen foglaljunk állást a jelöltek támogatásáról. Én ezt most megtettem, és rendkívüli Országos Elnökségi ülést hívtam össze annak érdekében, hogy a Márki-Zay Péter támogatásáról szóló állásfoglalást az MSZP Országos Elnöksége is erősítse meg” – jelentette be csütörtökön délelőtt Tóth Bertalan, az MSZP társelnöke.

Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke vasárnap a HVG-nek azt mondta, hogy az MSZP tagsága megosztott, így a pártvezetése sem foglalhat állást Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter mellett az ellenzéki előválasztás második fordulójában. Kunhalmi szerint a párt tagságának megosztottsága miatt elnökségi döntés született arról, hogy egyiküket sem támogatják.

Hiller István, a párt választmányi elnöke, egykori vezetője, szombaton úgy nyilatkozott, hogy számára világos, hogy Dobrev Klára mögé áll be.

Ahogyan arról beszámoltunk, a miniszterelnök-jelölti harcban egymást követték a fordulatok az elmúlt hetekben, hónapokban: tavasszal volt olyan pillanat, amikor a kutatások alapján Karácsony Gergely–Jakab Péter-párharc látszott valószínűnek, ám a nyár és az ősz eleje alaposan átírta az esélyeket.

Dobrev Klára nyerte az első fordulót 37 százalékkal, és Márki-Zay Péter ugyan 20 százalékot szerzett, de egy kalandos hét után a második helyezett Karácsony Gergely a javára lépett vissza, így a verseny nyíltnak mondható. Ebben a cikkben összeszedtük, milyen tényezők segítik az egyik, illetve a másik jelöltet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!