Hiller István számára világos, hogy Dobrev Klárát támogatja

2021. október 9. – 19:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az MSZP hivatalosan egyik jelöltet sem támogatja az ellenzéki elnökválasztás második fordulójában, viszont a párt választmányi elnöke, egykori vezetője, Hiller István most úgy nyilatkozott, hogy számára világos, hogy Dobrev Klára mögé áll be.

Pénteken Szombathely MSZP-s polgármestere, Nemény András és az MSZP elnökhelyettese, Gőgös Zoltán is jelezte már, hogy Dobrev mögé állnak az ellenzéki előválasztás második fordulójában, szombaton pedig Hiller István, az MSZP volt elnöke, jelenlegi választmányi elnöke is (ez a párt parlamentjét jelenti) is Dobrevet támogató nyilatkozatot adott a Népszavának. Hiller szerint mivel a DK őt támogatta a választókerületében, Márki-Zay mozgalma pedig az ellenfelet, ezért ő szociáldemokrata és baloldali emberként egyértelmű, hogy a DK-s Dobrev Klára mögé áll be.

„Baloldali ember vagyok, egy magyar szociáldemokrata. Az én választókerületemben (ahol egyébként teljesen kulturált és korrekt versengés zajlott) több párt, így a DK is támogatott. Segítettek, aláírást gyűjtöttek, részt vettek az előválasztás lebonyolításában. Én 84 százalékot szereztem. Márki-Zay mozgalma az ellenfél jelöltjét támogatta. Az én döntésem ebből a szempontból világos.”

– nyilatkozta Hiller István a Népszavának.

Karácsony Gergely pénteken jelentette be, hogy visszalép az ellenzéki előválasztás második fordulójában Márki-Zay Péter javára.

Az MSZP és az LMP sietett közölni, hogy az előválasztás második fordulóját megnyerő miniszerelnök-jelöltet fogják támogatni, de Karácsony visszalépését követően sem Márki-Zay, sem Dobrev Klára mellett nem fognak kifejezetten kampányolni – ahogyan az egyébként Karácsonyt nem támogató Jobbik sem.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!