Szlovákiában decemberben újra letesztelik a teljes lakosságot

2020. november 19. – 08:01

frissítve

Szlovákiában decemberben újra letesztelik a teljes lakosságot
Szlovákiában sorokban várakoznak az emberek koronavírus tesztre az országos tesztelés keretében 2020. október 31-én – Fotó: Vladimir Simicek / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a koronavírus-járványról csütörtökön.

Decemberre akár két koronavírus elleni vakcinát, a Pfizer és a Moderna által fejlesztett oltóanyagot is engedélyezhetik Európában – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök este.

„Az elmúlt napokban a családom tagjai közül többen is megfertőződtek az új típusú koronavírussal, és sajnos a hét elején az én PCR tesztem is pozitivitást mutatott, tegnap óta pedig már tüneteim is vannak” – írta Facebookon Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.

Hétfőn derült ki, hogy Merkely egy közeli hozzátartozója koronavírusos, ezért ő maga is karanténba vonult.

Az egymást követő harmadik napon csökkent Franciaországban a koronavírus-fertőzéssel kórházban ápoltak száma, ami arra utal, hogy a második hullám lecsengőben van, mondta Jérome Salomon járványügyi igazgató Párizsban. 32 324 fertőzöttet ápolnak kórházban, közülük 4653-an vannak intenzív osztályon, az előző napi 4775-höz és az egy héttel ezelőtti 4900-hoz képest.

Gyógyszertár előtt várakozik egy nő Párizsban – Fotó: Bertrand Guay / AFP
Gyógyszertár előtt várakozik egy nő Párizsban – Fotó: Bertrand Guay / AFP

A reprodukciós ráta már csak 0,65 és 0,89 között mozog, ami felmúlta az egészségügyi hatóságok várakozásait, ugyanis a tavaszihoz képest kevésbé drasztikus karantén ugyanazt az eredményt hozta, mint a szigorúbb lezárás, amikor is 55 nap alatt 0,67-re sikerült csökkenteni a rátát. Az elmúlt 24 órában ugyanakkor még mindig 21 150 új esetet jelentettek a hatóságok, 2200 betegfelvétel történt a kórházakban, és 311-en kerültek intenzív osztályra. A szakember szerint „a vírus terjedése lelassult, de a fertőzöttek száma még mindig magas”. Az elhunytak száma szerda óta 436-tal 47 127-re emelkedett. (MTI)

A Neptun-rendszeren keresztül tájékoztatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium az orvosi, egészségügyi képzésekben részt vevő hallgatókat, hogy hétfőtől részt vesznek a tanárok, óvónők gyorstesztelésében és a kórházak betegellátásában. Az egyetemeknek egységenként két-két hallgatót kell biztosítaniuk, III-IV. évfolyamos orvos-, fogorvos, III-V. évfolyamos gyógyszerész és I.-II. évfolyamos egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók bevonásával. A V-VI. éves orvostanhallgatók és az ápolás, betegellátás szakon III-IV. évfolyamos egészségtudományi hallgatók a betegellátásban teljesítenek majd szolgálatot. A diákokat hétköznap napi 5000 forint, hétvégén napi 7500 forint adómentes díjazás illeti meg. A kéthetes gyakorlat kreditként beszámítható, és az egyetem a tanulmányi kötelezettségeket is ennek figyelembevételével állapítja meg, írja az MTI.

A Telex információi szerint a Szegedi Tudományegyetem hallgatói már kaptak egy előzetes központi Neptun-értesítést.

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes a koronavírus-járvány elleni védekezésről beszélt csütörtökön egy online háttérbeszélgetésen. Ezen azt mondta, az adatokból az látszik, hogy Budapesten szeptember közepe óta folyamatosan csökken a fertőzések száma az országos értékhez viszonyítva. A járvány kezdete óta az összes fertőzés 23,9 százaléka esett Budapestre, ez az elmúlt hét nap átlaga alapján 19,7 százalékra csökkent, és a budapesti halálozási arány is kisebb az országosnál.

A Fővárosi Önkormányzat a kormány által bejelentett tesztelés mellett fenntartják azt a döntését, hogy beszereznek 100 ezer antigéntesztet és ebből 50 ezret ingyen adnak a kerületeknek, a maradék tesztkapacitásból pedig tartalékot képeznek, és felhasználják a szociális intézményekben és a hajléktalanellátásban is, ha szükséges. Szervezik, hogy a digitális oktatásra való átállással felszabadult élelmet a hajléktalanellátásba, családok átmeneti otthonába, illetve olyan intézményekbe juttassák el, ahol nincs konyha. A főpolgármester-helyettes kijelentette, hogy a fővárosi idősotthonok és a hajléktalanellátás dolgozói bruttó 100 ezer forintos jutalmat kapnak majd, ez összesen 300 millió forintos kiadást jelent a fővárosnak.

Kiss Ambrus kérdésre válaszolva elmondta, szeptember elseje és november 18. között az idősellátásban 10 895 PCR-tesztet végeztek, ebből 225 volt pozitív. A hajléktalanellátásban 2414 tesztet végeztek, 61 volt pozitív. Többségében a munkavállalókat tesztelték. A fővárosnak 11 idősotthona van, amelyek 27 telephelyen működnek, ebből 6 otthon 10 telephelyén van fertőzött. Szeptember elseje óta 328 ellátottnál lett pozitív a teszt. Jelenleg 241 ember aktív fertőzött, a fővárosi fenntartású idősotthonokban szeptember elseje óta 35 ember hunyt el – mondta. Arra is kitért, hogy a Radnóti Miklós és a Katona József Színház vezetésében nem történik változás, a korábbi ügyvezető igazgatók – Kováts Adél és Máté Gábor – maradnak a posztjukon. (MTI)

„Vége. A keddi után negatív lett a mai tesztem is. Életem leghosszabb és legnehezebb tizenhét napján vagyok túl, de ma végre újra találkozhatok Szilvivel és a gyerekekkel” – írta Szijjártó Péter külügyminiszter a Facebookon csütörtök este.

„Nagyon sok szeretetet kaptam az elmúlt két és fél hétben, ami erőt adott. Köszönöm azoknak, akik gondoltak rám, akik drukkoltak, akik üzentek, akik folyamatosan érdeklődtek. Külön köszönöm azoknak, akik a szentmiséjüket vagy az imádságukat ajánlották fel a gyógyulásomért. Jól esett az is, hogy olyan helyekről is kaptam gesztusokat, ahonnan a legkevésbé sem vártam volna.

Ez egy alattomos és sunyi vírus. Tiszta szívemből kívánom mindenkinek, hogy kerülje el! Vigyázzanak magukra!”

Csehországban december 12-ig meghosszabbítják a szükségállapotot, döntötte el a cseh parlament alsóháza, a képviselőház. A koalíciós kormány azt kérte a parlamenttől, hogy a november 20-án lejáró szükségállapotot 30 nappal hosszabbítsák meg. Andrej Babiš miniszterelnök a kérést azzal indokolta, hogy a szükségállapot fenntartása lehetőséget ad a kormánynak a koronavírus-járvány elleni gyors és hatékony intézkedések meghozatalára. A képviselőház egész napos éles vita után végül a kormányt kívülről támogató kommunisták (KSCM) javaslatát fogadta el, és a szükségállapotot december 12-ig hosszabbította meg. (MTI)

Vélhetően sehol nincs már jelen a koronavírusnak a nyércekben kifejlődött legveszélyesebb mutánsa az országban, jelentette be a dán egészségügyi minisztérium. Szeptember 15-e óta nem bukkantak a nyércekhez köthető öt mutáns közül a legveszélyesebb, úgynevezett 5-ös számú járványgóchoz kapcsolódó fertőzésre. Ez a törzs a korábbi vizsgálatok szerint gyengíti a szervezet képességét az antitestek képzésére, s ez akár hatástalanná is tehet jövőbeli vakcinákat. A minisztérium egyúttal bejelentette azt is, hogy enyhítenek az érintett megyékben az új fertőzések miatt elrendelt karanénrendelkezéseken is, írja az MTI.

Levágásra ítélt nyércek Dániában – Fotó: Mads Claus Rasmussen / RITZAU SCANPIX / AFP
Levágásra ítélt nyércek Dániában – Fotó: Mads Claus Rasmussen / RITZAU SCANPIX / AFP

Két héttel ezelőtt a fertőzésgóc megsemmisítésének céljával levágták az ország 17 milliós nyércállományát. Szerdán Morgen Jensen dán élelmiszerügyi és mezőgazdaságért felelős miniszter benyújtotta a lemondását, mert a levágásról szóló utasítás nélkülözte a törvényes rendelkezést. Az ellenzék lemondásra szólította fel Mette Frederiksen miniszterelnököt is. Frederiksen korábban nyilvánosan bocsánatot kért, ám leszögezte azt is, hogy a nyércek levágásáról szóló döntés ésszerű volt, és az egészségügyi hatóságok elemzésén alapult.

Csütörtökre már hét ország jelentette a koronavírusnak azt a variánsát, ami a 17 millió, Dániában elpusztított nyérc halálához vezetett. Eddig Dániában, Hollandiában, Dél-Afrikában, Svájcban, a Feröer szigeteken, Oroszországban és az Egyesült Államokban azonosították a nyércekhez köthető vírusmutációt. A kezdeti aggodalmak óta több kutató is jelezte, kicsi az esélye annak, hogy az új mutáció komolyabb problémát jelentene a fejlesztés alatt álló vakcinák majdani hatásosságára. Bővebben erről itt írtunk.

November 23-án újranyitnak a kambodzsai főváros, Phnompen iskolái, és újra lehet rendezvényeket, esküvőket tartani, miután nem találtak újabb koronavírus-fertőzötteket, akiket Szijjártó Péter látogatásához lehetne kötni.

A külügyminiszter november 3-i, egynapos kambodzsai látogatásán több vezető kormányzati tisztségviselővel is tárgyalt, akik elővigyázatosságból karanténba vonultak, miután a magyar miniszternek ázsiai útja következő állomásán, Bangkokban pozitív lett a koronavírus-tesztje. November 9-én két hétre bezárták az iskolákat Phnompenben, valamint egy környező tartományban, miután nem sikerült kideríteni, hogy kitől kapta el a koronavírust a magyar külügyminiszter, de bezártak bizonyos boltokat is. Azóta több mint 1500 olyan embert teszteltek koronavírusra, aki közvetlenül érintkezett az országba látogató magyar politikussal, néhány pozitív esetet találtak is. Karanténba vonult több kambodzsai kormányzati vezető, köztük Hun Szen miniszterelnök is, akinek végül negatív lett a tesztje, és megy vissza dolgozni. (MIT)

Ha Magyarország az orosz Szputnyik V nevű vakcinát akarja importálni, az az Európai Bizottság szerint biztonsági aggályokat vet fel, és a bizalmat is rombolja.

Az orosz vakcina ügye egy újabb konfliktus kibontakozásához vezethet a magyar kormány és az EU között – állapította meg a Reuters, amely idézi az Európai Bizottság szóvivőjét, aki azt mondta:

„felmerül a kérdés, hogy egy tagállam olyan vakcinát akar beadatni az állampolgárainak, amelyet még nem ellenőrzött az Európai Gyógyszerügynökség”.

Az EU-s jogszabályok szerint csak olyan vakcinát lehet forgalomba hozni az unió 27 tagállamában, amely rendelkezik az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével, ez alól a a Szputnyik V sem kivétel – közölte az EMA.

Laboratóriumi asszisztensek kicsomagolják az orosz, Szputnyik V koronavírus vakcinát Budapesten – Fotó: Magyar Külügyminisztérium / AFP
Laboratóriumi asszisztensek kicsomagolják az orosz, Szputnyik V koronavírus vakcinát Budapesten – Fotó: Magyar Külügyminisztérium / AFP

Ha az állampolgárok elkezdik megkérdőjelezni a vakcina megbízhatóságát, ha felmerül bennük, hogy a biztonság és a hatékonyság bizonyítására további szigorú tudományos értékelésen kellene átesnie a készítménynek, akkor sokkal nehezebb beoltani a lakosság megfelelő hányadát – mondta a szóvivő.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere ezért arra kéri őket, hogy este 7 óra és reggel 6 óra között tegyék ingyenessé a parkolóik használatát. Hozzáteszi, hogy ezt egyébként a kormány is elrendelhetné a rendkívüli felhatalmazásával élve. karácsony szerint az is megoldás lehetne a főváros parkolási gondjaira, ha az M0-s körgyűrű minden szektora ingyenes lenne.

Felfüggesztették a közvetlen brexittárgyalásokat, mivel a tárgyaló delegáció egyik tagjának pozitív lett a koronavírustesztje csütörtökön. A tagok ezután az egészségügyi irányelveknek megfelelően folytatták a munkájukat. Finnország európai ügyekért felelős minisztere, Tytti Tuppurainen elmondta, hogy az egyeztetés az új kereskedelmi megállapodásról szóló pontnál szakadt meg. „Kritikus szakaszban vagyunk, de mégis átfogó és kiegyensúlyozott megállapodásra van szükség” – mondta. Nagy-Britannia kilépése az Európai Unióból december 31-én ér véget, és a két fél még az utolsó pillanatokban is próbál megállapodásokat kötni. „Az idő nyomása hatalmas, és mindannyian rájöttünk, hogy fogytán az idő. Mindent meg kell tennünk, hogy egyezségre jussunk, ez az EU célja. Átfogó, kiegyensúlyozott megállapodást szeretnénk kötni az Egyesült Királysággal” – mondta a finn miniszter a Reutersnek.

Néhány beteget át kellett költöztetni, de az intézmény azt írta, az áramszünettel érintett épületrész az átvizsgálás után újra tud fogadni koronavírusos betegeket. Bővebben cikkünkben>>>

Oroszország benyújtotta az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) a Covid-19 ellen kifejlesztett első vakcinája, a Szputnyik V tanúsítási kérelmét – mondta Melita Vujovic, a WHO moszkvai képviselője csütörtökön. A moszkvai Gamaleja Intézet által kifejlesztett Szputyik V humán adenovíruson alapuló vektorvakcinát augusztus 11-én jegyezték be. Az oltóanyag ismert eljáráson alapul, amonek segítségével egy sor más vakcinát is kidolgoztak. Az orosz egészségügyi minisztérium szerint a hasonló elven előállított készítmények az eddigi tapasztalatok alapján két évig tartó védettséget nyújtanak. A WHO szerint a világon jelenleg mintegy 170 projekt irányul a koronavírus elleni vakcina fejlesztésére. (MTI)

Megérkezett az Oroszországban gyártott oltóanyag mintája Budapestre, jelentette be Facebook-videójában Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Tíz adag érkezett az oltóanyag-mintából, ezeket nagyon különleges körülmények között szállították légi úton Magyarországra, folyamatosan -18 Celsius-fokon tartva. A magyar szakemberek az elkövetkező időszakban elkezdhetik a vakcina tanulmányozását, hogy a lehető legmegalapozottabb döntést hozzák az esetleges felhasználhatóság és engedélyezés ügyében Ezek az átfogó elemző vizsgálatok akkor kezdődhetnek meg, amint megérkezik az orosz gyártótól az oltóanyag teljes dokumentációja, mint mondta, ez is készül, és hamarosan Magyarországon lesz. (MTI)

Egy nyugdíjas zenetanár kórházba került a koronavírus miatt Utah államban. A tanár állapota súlyos lett, lélegeztetőgépre került, de úgy döntött, megpróbál kicsi örömöt csempészni az egészségügyi dolgozók és az intenzív osztály életébe, ezért hegedülni kezdett:

A 70 éves beteg egyelőre csak tollal és papírral tud kommunikálni, a kórház dolgozóitól kért engedélyt, hogy felesége behozhassa neki a hegedűjét és a brácsáját. Felesége szerint habár férje állapota súlyos volt, meghatott mindenkit, hogy mégis milyen fontos volt számára, hogy zenélhessen egyet.

(CNN)

Azonnali hatnapos lezárást jelentettek be Dél-Ausztrália államban szerdán éjféltől azután, hogy Adelaide-ben 23 új fertőzöttet találtak, és emiatt a vírus terjedésétől tartottak. Az iskoláknak, a puboknak, a kávézóknak be kellett zárniuk, az embereket arra kérték, maradjanak otthon. Dél-Ausztrália tisztifőorvosa a csütörtöki eredményekről azt mondta: egyetlen új fertőzöttet sem találtak, de még mindig van 17 fertőzésgyanús eset. A vírus fellángolásának veszélye miatt Dél-Ausztráliában nagyon sokat teszteltek az elmúlt két napban, csak szerdán 12 ezer tesztet csináltak. (CNN)

Készen áll a Pfizer arra, hogy az országoktól kapott engedélyek kézhezvételétől számított néhány órán belül szétküldjék a világ különböző pontjaira a rendelkezésre álló 20 millió adag vakcinát, ami a legutóbbi eredmények szerint már 95 százalékos hatékonyságú. A Pfizer-BioNTech által kifejlesztett oltóanyag engedélyeztetését várhatóan néhány napon belül indítja el a vállalat – mondta a Sky Newsnak a Pfizer vezérigazgatója, Albert Bourla, aki hozzátette: élete legfantasztikusabb napja volt, amikor megtudta, milyen hatékony a vakcina. „Remélem, hogy 2021 második fele már egy teljesen másfajta élményt biztosít majd számunkra” – mondta. (Sky News)

Az általános maszkviseléssel elkerülhetőek a koronavírus-járvány miatti újabb lezárások Európában – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai irodáját vezető Hans Kluge. Szerinte a vesztegzárnak és a kijárási tilalomnak az utolsó mentsvárnak kellene lennie. A WHO regionális vezetője szerint a maszkviselés nem csodaszer, és más intézkedésekkel együtt hoz csak eredményt, de az általános iskoláknak nyitva kellene maradniuk, mert bezárásuk nem hatékony lépés, a gyerekek és tizenévesek ugyanis a szervezet szerint nem növelik a vírus terjedésének sebességét. Kluge szerint „már látszik a fény az alagút végén”, de „kemény hat hónapnak nézünk elébe”. A vakcinával sem szűnik meg egy csapásra minden gond, mert az elején korlátozott számban áll majd rendelkezésre. (MTI)

Karácsonyig jöhet az új országos tesztelés Szlovákiában, jelentette be Igor Matovič miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után. Matovič közölte, hogy a járványügyi szakemberek és a központi válságstáb tagjai is fontosnak tartják az általános tesztelést, mert képet kaptak a naponta emelkedő fertőzésszámról. Álláspontjuk szerint „ha nem akarjuk, hogy ismét nagy nyomás nehezedjen a kórházakra, újabb átfogó tesztelésre van szükség”. A szűrésre előreláthatólag decemberben kerül sor, és ezt a korábbihoz hasonló módon fogják végrehajtani. Vagyis először minden régióban tesztelnének, a következő körben pedig csak ott, ahol rosszabb a helyzet. Harmadszor csak azokban a régiókban tesztelnének, ahol a legrosszabb helyzetet tapasztalják a tesztelés második köre után. Az első országos tesztelés harmadik köre ezen a hétvégén lesz Szlovákiában, 458 településen végzik el, köztük 42 magyar lakta településen. (Új Szó)

Az országos tesztelés első köre Trencsényben október 31-én – Fotó: Radovan Stoklasa/File Photo/Reuters
Az országos tesztelés első köre Trencsényben október 31-én – Fotó: Radovan Stoklasa/File Photo/Reuters

Jövő szerdán dönt a magyar kormány az esetleges további korlátozásokról, 8-10 napnak ugyanis el kell telnie ahhoz, hogy lássák, a múlt szerdán bevezetett korlátozásoknak milyen hatásuk van a fertőzések alakulására – hangzott el a csütörtöki kormányinfón. A járvány hazai tetőzését általában decemberre vagy januárra teszik az előrejelzések. Jelenleg még nem tudni, hogy alakul a járványügyi helyzet decemberben, a kormány nem szeretné bezárni az általános iskolákat. Pénteken kezdődik a szociális dolgozók, jövő hétfőn pedig az egészségügyi, óvodai, bölcsődei dolgozók és tanárok tesztelése. Bővebben erről itt.

A 33 éves chicagói Jeremy Felton, művésznevén Jeremih kórházba került koronavírussal. A rapper intenzív osztályon van, lélegeztetőgépre került, írja az NBC.

A rapper és családjának képviselője arról számolt be, az „ilyen súlyos komplikációk nagyon ritkák egy ilyen fiatal embernél”. A koronavírus második hulláma egyre jobban érinti az Amerikai Egyesült Államokat, Illinois állam az elmúlt egy hónapban 254 ezer új esetet regisztrált.

Minden jel arra utal, hogy nem erősödik tovább, hanem már tetőzik a koronavírus-járvány második hulláma Németországban – mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője csütörtökön Berlinben. Lothar Wieler online tájékoztatóján kiemelte, hogy az utóbbi két hét alatt megállt a napi esetszám gyors növekedése, ami azt jelzi, hogy hatásosak a hónap elején bevezetett járványlassító intézkedések. Trendfordulót még nem látni, egyelőre a hullám tetőzése olvasható ki az adatokból. „Optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy hét múlva már csökkenő számokról beszélhetünk” – mondta az RKI vezetője. (MTI)

„Csaba testvért budapesti kórházba szállították... Imádkozzunk mielőbbi gyógyulásáért!” – írta a Facebookon Frigyesy Ágnes újságíró csütörtökön Böjte Csaba ferences szerzetesről. Böjte Csaba november 16-án jelentette be a közösségi oldalán, hogy megfertőződött koronavírussal. Akkor azt írta, a tesztje pozitív lett, és „a pozitív teszt azt mutatja, hogy nem csak a külvilágban, de már az én szervezetemben is konfliktus, háború zajlik! Ezt a csetepatét én úgy érzékelem, hogy sokat köhécselek, fáradtabb vagyok és főleg nem mehetek az emberek közé, nem tarthatok szentmisét, valószínű, hogy nem is tudnék egy órácskát beszélni köhögés nélkül...” – fogalmazott.

Csütörtök délután arról számolt be, hogy javul az állapota, „Istennek legyen hála azt mondják, hogy stabil az állapotom, én is jól érzem magam, biztonságban. Imádkozom mindazokért kik gondoskodó szeretettel a betegek mellett állnak!” – írta a Facebookon, majd hozzátette, hogy a Szászvárosi templom búcsúünnepén személyesen nem tud jelen lenni.

Karácsonyi vásárokat, újévi programokat, hagyományőrző fesztiválokat mondanak le Szerbiában nap mint nap, ugyanis egyre több fertőzött van az országban, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott válságstáb pedig újabbnál újabb korlátozásokat jelent be. Legutóbb a szabadkai karácsonyi vásárt mondták le, de a válságstáb pénteken újabb korlátozásokat jelent be, a várakozások szerint tovább korlátozzák a gyülekezést, rövidítik a vendéglátóhelyek működését, vagy kötelező otthoni munkavégzést jelentenek be azok számára, akik megtehetik, hogy ne a munkahelyükön dolgozzanak. A regisztrált fertőzöttek száma csütörtökre a Szerbiában 5613-mal 97 938-ra, a halálos áldozatok száma huszonhéttel 1081-re nőtt. (MTI)

Bezárt éttermek és kávézók Belgrád belvárosában 2020. november 17-én – Fotó: Andrej Isakovic / AFP
Bezárt éttermek és kávézók Belgrád belvárosában 2020. november 17-én – Fotó: Andrej Isakovic / AFP

Már hét ország jelentette a koronavírusnak azt a variánsát, ami a 17 millió, Dániában elpusztított nyérc halálához vezetett. Eddig Dániában, Hollandiában, Dél-Afrikában, Svájcban, a Feröer szigeteken, Oroszországban és az Egyesült Államokban azonosították a nyércekhez köthető vírusmutációt. A kezdeti aggodalmak óta több kutató is jelezte, kicsi az esélye annak, hogy az új mutáció komolyabb problémát jelentene a fejlesztés alatt álló vakcinák majdani hatásosságára. Bővebben erről itt írtunk.

Az esetek nagy százalékában feltüntetnek a hivatalos oldalon valamiféle meglévő alapbetegséget a koronavírus-fertőzött halálos áldozatok adatainál, a csütörtökön közzétett 92 elhunyt között azonban ismét volt kirívó eset: most egy 44 éves férfi halt meg ismert alapbetegség nélkül. Magas vérnyomást vagy magas vérnyomás betegséget a csütörtökön közölt elhunytak jelentős hányadánál feltüntettek az oldalon, többen cukorbetegek is voltak. Arról, hogy miért van olyan sok cukorbeteg áldozata a járványnak, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban. Arról pedig, hogy milyen arányban halnak meg Magyarországon olyanok, akiknek nem volt alapbetegségük, itt írtunk.

A brit egyházi vezetők egy része ellenzi, hogy a kormány elrendelte Angliában és Walesben a templomok bezárását, írja a CNA.

Különböző felekezetek több mint 120 egyházi vezetője szerint a templombezárások „sértik a vallásszabadság jogát, és nem bizonyított, hogy szükség lenne rájuk a járvány megelőzésének érdekében”. Szerintük a kormány túllépi a hatáskörét, nem lenne szükség ilyen szigorú korlátozásokra.

A parlamenti képviselők november 4-én hagyták jóvá a fertőzöttek számának megugrása után a négyhetes leállást Angliában, amely november 5-én kezdődött. A lezárás alatt az istentiszteleti helyek csak egyéni imádságra nyílhatnak meg, kivéve a temetéseket, ezeken 30 ember vehet részt.

Magyarországon a járvány miatt a legutóbbi szigorításokat november 11-én vezették be. Itthon az egyházak maguk dönthettek a korlátozásokról, a katolikusoknál maradtak a misék, a reformátusoknál viszont online térbe tértek át.

Az elmúlt 24 órában 23 610 fertőzöttel meghaladta a kétmilliót az eddig diagnosztizált fertőzöttek száma Oroszországban: mostanáig 2 015 608 embernél mutatták ki a betegséget a hivatalos adatok szerint. Az előző napi 463 halálos áldozattal együtt mostanra 34 850-re emelkedett az elhunytak száma. Mind a fertőzöttek, mind az elhunytak számában ez a legnagyobb ugrás a járvány kezdete óta.

Ugyanakkor az adatok valódiságát sokan megkérdőjelezik: Alekszej Raksa, aki korábban statisztikusként dolgozott a kormánynak, azt mondja, a halálos áldozatok száma inkább 130 ezer körül lehet. A területi nyilvántartásokból Raksa úgy látta, hogy áprilistól novemberig 160-170 ezerrel többen haltak meg, mint az év ezen szakaszában általában, és a statisztikus szerint ezeknek 80 százalékát a Covid-19 okozhatta. A százalékos arányt a nyugati országok statisztikából vette. Április és szeptember között hivatalosan 21 ezren haltak meg koronavírusban, miközben erre az időszakra 117 ezerrel több haláleset jutott, mint az év ezen időszakára általában. Raksa egyébként az adatokat közlő statisztikai hivatalnál, a Roszstatnál dolgozott júliusig, ekkor azonban felállt, mondván, nem tud egyetérteni azzal, ahogyan a hivatal a halálozásokat számolja. (CNN)

Koronavírusos beteget tolnak hordágyon egy moszkavai kórházban 2020. október 28-án- Fotó: Sergei Bobylev / TASS / Getty Images
Koronavírusos beteget tolnak hordágyon egy moszkavai kórházban 2020. október 28-án- Fotó: Sergei Bobylev / TASS / Getty Images

Kétezer fölé emelkedett a napi új fertőzöttek száma, ezzel meghaladta az első járvány számait is. Az ország miniszterelnöke, Szuga Josihide riportereknek csütörtökön azt mondta: a maximális riasztási szinten vannak, miután az egészségügyi minisztérium 2191 új fertőzöttet és 9 új halálesetet regisztrált szerdán. A miniszterelnök arra kérte a japánokat, hogy még az étkezőasztalnál is viseljenek maszkot, szakértők szerint ugyanis nagy a megfertőződés lehetősége, amikor egy nagyobb csoport együtt vacsorázik. A minisztereket arra utasította, hogy növeljék a tesztek mennyiségét a magas kockázatú intézményekben. Tokióban is magas a napi új fertőzöttek száma (493), a legmagasabb a legutolsó augusztusi, 472 fős kiugrás óta, ezért ott is a legmagasabb szintre emelték a riasztási fokozatot. Szakértők szerint az összes korosztályt érinti az emelkedés, ezért arra kérték a tokióiakat, hogy fokozottan tartsák be az előírásokat, viseljenek maszkot és tartsanak távolságot. (CNN)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!