Elérhette csúcspontját a második hullám Németországban

2020. november 19. – 12:41

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Minden jel arra utal, hogy nem erősödik tovább, hanem már tetőzik a koronavírus-járvány második hulláma Németországban – mondta a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) vezetője csütörtökön Berlinben. Lothar Wieler online tájékoztatóján kiemelte, hogy az utóbbi két hét alatt megállt a napi esetszám gyors növekedése, ami azt jelzi, hogy hatásosak a hónap elején bevezetett járványlassító intézkedések. Trendfordulót még nem látni, egyelőre a hullám tetőzése olvasható ki az adatokból. „Optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy egy hét múlva már csökkenő számokról beszélhetünk” – mondta az RKI vezetője. (MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!