Kedvenceink
Annyi minden voltatok nekünk, de leginkább az, amik nem merünk lenni: bátorság
Egy év telt el azóta, hogy Dull Szabolcs akkori indexes főszerkesztő kirúgása után szinte az összes indexes dolgozó felmondott, beleértve az újságírókat, videósokat, fotósokat, recepciósokat,...
A nácik kezdték 1936-ban az olimpiai fáklyás váltófutást – a mai napig megmaradt
Szegedről 15 ezren bicikliztek ki hajnalban a közeli magyar–jugoszláv határra 1936 júliusában, hogy élőben lássák, ahogy a görögországi Olümpiából magyar földre ér a Krupp-művek gyártotta olimpiai...
Így darálta le a hatalom pár év alatt a szabad médiát Magyarországon
Orbán Viktor harminc éve háborúzik a médiával, már a 90-es évek eleje óta úgy érzi, a sajtó ellene dolgozik. A miniszterelnök és környezete 2010-ig komoly energiákat mozgósított a fideszes sajtó...
Sosem derült ki, ki a felelős a történelem legkínosabb nyomdahibájáért
„Paráználkodj!” – utasította a keresztényeket a tízparancsolat a Biblia 1631-ben félrenyomott verziójában. Ma milliókat adnak a gyűjtők érte.
Évszázadokon át nem hagyják békén a gyerekeket, néha fejszével, néha szeletelőgéppel
A félelem utcája film is, sorozat is, tinifilm is, horror is. Ennyi erővel már lehetne jó is.
A kirúgás után eldőlt, hogy a végpusztulás felé száguldunk mindannyian
Egy éve, július 22-én rúgták ki Dull Szabolcsot, az Index akkori főszerkesztőjét, ezután július 24-én pedig a legtöbb indexes dolgozó felmondott. Ebben a videóban az egyéves évforduló alkalmából...
Évtizedeken át huligánokként kezelték őket, most tőlük várja az olimpia a megváltást
Először lesz a gördeszkázás hivatalos sport az olimpián. Nagyon hosszú út vezetett idáig onnan, hogy először kereket szereltek egy szörfdeszkára, majd aztán sokáig vandálokként kezelte a társadalom...
Stephen King tüdőgyulladásából először a kedvenc saját könyve, aztán ez a sorozat lett
A Lisey történetében egy zseniális író meghal, a felesége meg egyszerre birkózik meg a gyásszal és egy őrült rajongóval, miközben hipnotikus pillanatok váltakoznak végtelenül elnyújtott és...
Röviden összefoglaljuk a Pegasus-botrányt
Animációs videóban magyarázzuk el a kémszoftveres nemzetközi megfigyelési botrányt, kiemelve a magyar vonatkozásokat és a magyar kormányzat reakcióit.
A balkezesek tényleg korábban halnak?
Több komoly kutatás is kihozta, hogy balkezesnek lenni olyan, mintha napi 120 cigit szívnánk el. Ez valójában arra mutat rá, miért elengedhetetlen egy kutatáshoz a jó mintavételezés.
Kövess minket Facebookon is!