Futball
Hertha-sportigazgató: Dárdai tudta, hogy három vereség és az érzelmi kitörése után ki kellett...
Fredi Bobic azért nem tette meg ezt szeptember elején, mert nyugalmat és stabilitást akart a futballklubnál.
Negyedszer is kikapott a Fradi az El-ben, nem lesz tavaszi kupaszereplés
A Celtic 3-2-re nyert Budapesten.
Börtönbüntetést kapott egy rasszista brit szurkoló, aki az angolok fekete játékosait becsmérelte
A targoncásként dolgozó férfi bűnösnek vallotta magát. Azután vonták felelősségre, hogy egy kollégája jelentette a 18 másodperces videóját a Facebooknak és a rendőrségnek.
Lionel Messi: Senki sem kérte tőlem, hogy ingyen játsszak a Barcelonában
Az argentin futballista szerint a Barça elnöke, Joan Laporta hazugságot terjesztett róla a klubváltása után.
Kórházban kötött ki a mellkasi fájdalmak miatt a Barça-meccs közepén lecserélt Agüero
A klub közlése szerint kardiológiai vizsgálatokra volt szükség.
A Real Madrid nyerte az El Clásicót, a szurkolók a meccs után megtámadták a Barca edzőjének kocsiját
A spanyol bajnokságban emellett egy gólzáporos meccsen meglőtték a forduló gólját, a Real Sociedad pedig ugyan döntetlent játszott, de továbbra is vezeti a tabellát.
Annyi gólt rúgtak a Roma–Napolin, ahány edző nem kapott piros lapot a meccsen
Jól sejtik, 0-0 lett a végeredmény. Mourinho a 81. percben kapta meg a második sárgáját, Spallettinek pedig röhejes módon a lefújás után mutatta fel a pirosat a játékvezető.
Az utolsó pillanatban fordított a Honvéd ellen az emberhátrányban focizó Mezőkövesd az NB I.-ben
Őrületes izgalmak után győztek 3-2-re, pedig több mint 70 percig tíz emberrel játszottak. A Puskás Akadémia simán verte a DVSC-t, a Fradi ikszelt az MTK-val.
Szalah mesterhármast lőtt, saját pályáján semmisítette meg a Manchester Unitedet a Liverpool
A túloldalon csak egy Ronaldo-lesgólra futotta, 5-0 lett a vége. A Leicester a Brentfordot verte, a Tottenham kikapott az eddig remeklő West Hamtől, az angol bajnokságban.
73 millió forinttal tartozik Vácnak a helyi fociklub, a tervezett akadémiából még semmi sem...
Emiatt az egyik városi műfüves pálya felújítása nem tud időben elkezdődni.









