Schäfer: A németek emlékeztek az Eb-n szerzett gólomra, szóba is hozták, amikor tárgyaltunk

2022. január 22. – 09:13

Schäfer: A németek emlékeztek az Eb-n szerzett gólomra, szóba is hozták, amikor tárgyaltunk
Schäfer András (jobbra) a magyar válogatott novemberi mérkőzésén – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Schäfer András a német Bundesliga 5. helyén álló Union Berlin csapatához szerződött fél évre, amit véglegesíthetnek, ha a csapat bent marad az első osztályban. A 22 éves válogatott középpályás a hatodik magyar labdarúgó, aki a német élvonalban bizonyíthat ebben a szezonban. A berlini csapat kiváló szezont tudhat maga mögött, egy pont a hátrányuk a dobogós Leverkusennel szemben, a héten pedig bejutottak a Német Kupa legjobb nyolc csapata közé, ahol a Szoboszlait, Gulácsit és Willi Orbánt is a soraiban tudó Lipcsén kívül nem található már igazán nagy csapat. Schäferrel az igazolás bejelentése után készítettünk interjút.

December végén Thuróczy Szabolccsal jelent meg egy interjúnk, ahol arról beszélt, hogy mekkora örömet szerzett neki, amikor Németország ellen betalált és szívből kívánja, hogy minél előbb egy német, egy olasz vagy egy francia csapathoz szerződhessen, mert igazán megérdemelné. Elég gyorsan célba ért a jókívánsága.

Ismerem őt, több sorozatban is láttam. Nagyon szépen köszönöm, nagyon megtisztelő, mikor más területen is elismert személyek beszélnek pozitívan az emberről és természetesen nagyon boldog vagyok, hogy ilyen gyorsan megvalósulhatott mindez.

Hogy van a sérülése?

A combhajlítómban volt egy apróbb sérülés, de szerencsére már sokkal jobban vagyok, szerintem egy hét múlva el tudom majd kezdeni a csapattal az edzéseket.

Akkor pont jól jön a január végi szünet. Egy edzőmérkőzést játszik az Union 26-án, majd a következő tétmérkőzése február 5-én lesz, az Augsburg vendégeként.

Igen, ez tökéletes alkalom a beilleszkedésre, az új környezetben való akklimatizációra és arra, hogy elkezdjem folyamatosan felépíteni magam. Türelmes vagyok, nem szeretnék semmit elsietni, a legfontosabb, hogy hosszútávra be tudjam biztosítani a helyem a középpályán.

Nem lesz könnyű helyzetben, az Union remekül szerepel idén, a posztján Khedira és Prömel kapták a legtöbb lehetőséget, csupa 25 és 28 év közötti játékossal kell majd felvennie a harcot a csapatba kerülésért.

Én nem erre összpontosítok, a visszatérésem után lépésről-lépésre szeretnék haladni, mindig csak a következő feladatra koncentrálni és bebizonyítani, hogy igenis van helyem egy jó Bundesliga csapatban. Ismerem a vetélytársaimat, de nem velük foglalkozom, csak azzal, hogy magamból a legtöbbet hozzam ki.



Beszélt Urs Fischerrel, a svájci vezetőedzővel?

Természetesen. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a félév a beilleszkedésről fog szólni és lehet, hogy az elején még kevesebb lehetőség jut majd nekem. Azonban azon leszek, hogy megnehezítsem az edzőnk dolgát a kezdőcsapat kihirdetésekor.

Ezt a szezont szinte végigjátszotta Dunaszerdahelyen, csak az első fordulóban, a Michalovce és a decemberi Pohronie ellen nem töltött kilencven percet a pályán. Nem fog hiányozni, bírni fogja lelkileg, ha nem kap folyamatos játéklehetősséget?

Persze, ez a dolgom, de rajtam nem fog múlni a csapatba kerülés. Mindent megteszek majd a pályán és azon kívül is, a többi Urs Fischer dolga.

Schäfer az Európa-bajnokságon, a németek ellen szerzett gólja után – Fotó: KAI PFAFFENBACH / AFP
Schäfer az Európa-bajnokságon, a németek ellen szerzett gólja után – Fotó: KAI PFAFFENBACH / AFP


Az Union Berlin legtöbbször három védővel és előttük ellenféltől függően három vagy négy védekező-középpályással áll fel, itt kellene megtalálni az ön helyét. A mai bemutatásnál mégis támadó-középpályásként mutatták be a klub közösségi felületein. Ilyen nagy hatással volt a németek ellen szerzett gólja a vezetőkre?

Természetesen emlékeztek a találatomra, a sportigazgató szóba is hozta a tárgyalóasztalnál, szóval ez is biztos szerepet játszott a szerződtetésemben. Az nem lett konkrétan kimondva, hogy a középpálya melyik részén, milyen mértékű támadó és védőfeladatokkal számítanak majd rám, én úgy készülők, hogy bárhol bevethető legyek.

Márciusban újra válogatott szünet, két mérkőzésen is pályára lép nemzeti csapatunk, már Schäfer Andrásnak is szurkolhatnak majd a magyar drukkerek?

Szinte biztos vagyok benne. Ahogy említettem, egy hét múlva elkezdem a csapattal az edzéseket és márciusra már tökéletes állapotban kell, hogy legyek, bízom abban, hogy megfelelő mérkőzésszámmal a lábamban. Ez azt jelentené, hogy gyorsan sikerült a beilleszkedés.


Schäfer András

  • 22 éves, válogatottság 15/3
  • 2021/2022 – 20 mérkőzés / 3 gól + 3 gólpassz
  • 2020/2021 – 31 mérkőzés / 3 gólpassz
  • Eddigi csapatai: Haladás, MTK, Genoa, Chievo (kölcsön), DAC (kölcsön), DAC, Union Berlin

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!