Edzés közben esett össze, újra kellett éleszteni a Diósgyőr utánpótlás-játékosát

2022. január 9. – 09:05

Másolás

Vágólapra másolva

Újra kellett éleszteni a DVTK futballklub egyik utánpótlás-játékosát, aki a csapat pénteki edzésén, a konditeremben esett össze minden előzmény nélkül. A fiatal játékos újraélesztését a két, helyszínen levő fizitoerapeuta, Tóth Aliz és Vályi-Nagy Eszter kezdték meg – ők riasztották a mentőket, majd a diszpécser útmutatását követve egy defibrillátorral élesztették újra a labdarúgót.

A mentők gyorsan megérkeztek, és eszméletlen, de stabil állapotban szállították kórházba a fiatalembert, ahol még az este magához tért – olvasható a DVTK honlapján, amelyen Fogarasi Zoltán, a DVTK LSA igazgatója számolt be a pénteki esetről.

Fogarasi elmondása szerint a mentőtiszt azzal búcsúzott, hogy a két fizioterapeuta életet mentett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!