Előválasztás

Megvan az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje
Július végén kezdődik a folyamat, október elején jön a második forduló.
Kálmán Olga esélyeit mérték a legjobbnak a II. kerületi előválasztásra
A Párbeszéd által megrendelt, reprezentatív Republikon-kutatás szerint az összefogott ellenzék magasan vezet a kormánypártok előtt Budapest 4. választókerületében. Pártként a Momentum a...
A Momentum a helyi civilek jelöltjét, Csordás Anettet támogatja a VIII.-IX. kerületi körzet...
Nem indít saját jelöltet a párt, a C8 mögé áll be. Szerintük az a recept működhet itt, ami már bevált Pikó András megválasztásakor.
Nem minden körzetben lesz saját jelöltje az MSZP-nek az előválasztáson
Hatvan-hetven választókerületben indulnak a Párbeszéddel szövetségben. Továbbra is Karácsony Gergelyt szeretnék miniszterelnök-jelöltnek, de a főpolgármester még nem döntött.
Czeglédy Csaba lesz a DK szombathelyi képviselőjelöltje
Megtiszteltetésnek érzi, hogy a Demokratikus Koalíció őt indítja ebben a körzetben.
Jakab Péter az élre került, most ő a legnépszerűbb ellenzéki miniszterelnök-jelölt
Az ellenzékiek közel harmada a Jobbik elnökére szavazna az előválasztáson; Fekete-Győr András pedig ugyanolyan népszerű jelölt, mint Karácsony Gergely, derül ki a Závecz Research eddig nem ismert...
A Mérce korábbi alapító-főszerkesztője, a netadós tüntetések egyik szervezője is indul az...
Jámbor András szerint itt az ideje, hogy bekapcsolódjon a Fidesz leváltásáért szerveződő koalícióba.
A Momentum a GYED 14 hónapjából 3-at az apáknak fizetne
De bezáratná az orosz Nemzetközi Befektetési Bank budapesti kirendeltségét is. Előválasztási programot hirdetett Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
24.hu: Az MSZP Komjáthi Imrét indíthatja a csepeli és soroksári előválasztáson
A Momentum Szabó Szabolcsot támogatja a budapesti 17. számú választókörzetben.
Magyar Györgyék bejelentették, hogy segítik az ellenzéki előválasztást
Megalakult az ellenzéki előválasztás lebonyolítását segítő Civil Választási Bizottság.
Kövess minket Facebookon is!