Megvan az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje

2021. április 16. – 15:27

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Elkészült az ellenzéki előválasztási menetrendje, értesült a Debreciner.

A laphoz eljutott információk szerint egy héten belül megalakulnak a helyi előválasztási bizottságok mind a 106 egyéni választókerületben.

A Debreciner úgy tudja – de az értesülést a Telexnek is megerősítették ellenzéki politikusok –, hogy az alábbiak szerint alakul majd a menetrend

  • Július 26-tól kérik a jelöltek bejelentkezését, nyilatkozataik leadását, frakcióba jelentkezését.
  • Augusztus 23-tól vehetik fel a jelöltek a jelöltségükhöz szükséges aláírások gyűjtőíveit.
  • Szeptember 6-án délelőttig kell leadniuk a jelölteknek a megfelelő számú ajánló aláírást tartalmazó gyűjtőíveket.
  • Szeptember 18. és 26. között lesz az előválasztás első fordulója, ekkor választják az országgyűlési egyéni választókerületi jelöltek, illetve lehet voksolni a miniszterelnök-jelöltekre is. Aki a képviselőjelölt-jelöltek közül a legtöbb szavazatot kapja, azt a személyt indítja a 2022-es tavaszi országgyűlési választáson az adott választókerületi mandátumért a hatpárti ellenzéki együttműködés. Ha a miniszterelnökjelölt-jelöltek közül senki nem szerzi meg a szavazatok abszolút többségét, vagyis az összes voks felét és annál legalább egy szavazattal többet, akkor második forduló következik.
  • Október 4. és 10. között lesz a második forduló.

A teljes folyamat lebonyolítására, felügyeletére az együttműködő ellenzéki hatok pártelnökei létrehozták az Országos Előválasztási Bizottságot (OEVB), ez lesz az előválasztás legfőbb operatív szerve. A testületbe delegáltak:

  • Sebián-Petrovszki László (DK),
  • Szabó Gábor (Jobbik),
  • Hanák Gábor (LMP),
  • Molnár Zsolt (MSZP),
  • Hajnal Miklós (Momentum),
  • Kocsis-Cake Olivio (Párbeszéd).
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!