Kálmán Olga esélyeit mérték a legjobbnak a II. kerületi előválasztásra

2021. április 16. – 12:15

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A momentumos jelölt, Berg Dániel kezdeményezésére Budapest 4. választókerületében rendezik meg majd az első előválasztási vitát. Ezt Berg, aki jelenleg a II. kerület alpolgármestere, jelentette be pénteken. Ahogy korábban megírtuk, ebben a választókerületben komoly ellenzéki verseny várható ismert politikusokkal. A Párbeszéd és az MSZP Tordai Bencét, a Demokratikus Koalíció Kálmán Olgát indítja.

Berg közleménye szerint mindketten jelezték már, hogy nyitottak a vitára, amelynek a lebonyolítására a 2019-es főpolgármesteri vitában is közreműködő Civil Választási Bizottságot kérték fel. Most kezdődik majd az egyeztetés a vita kereteiről és a pontos időpontjáról, de várhatóan május második felében lesz. Berg szerint példát mutatnak az ellenzéki együttműködés többi jelöltjének is. „2022-től egy olyan országot szeretnénk felépíteni, amelyben van érdemi vita, vannak észérvek, ahol meghallgatjuk egymást és nem túlkiabálni, hanem meggyőzni akarjuk a másikat” – írta a Facebookon a momentumos jelölt.

Tordai és Berg – Forrás: Tordai Bence / Facebbok

A Párbeszéd megrendelésére nemrég közvélemény-kutatást készített a Republikon a választókerületben. A reprezentatív kutatáshoz 800 embert kérdeztek ki telefonon március 29-én és 30-án.

A szavazási hajlandóságot magasnak mérték. A megkérdezettek 79 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni az országgyűlési választáson, és további 14 százalék valószínűleg elmenne.

Ha most vasárnap lennének a választások, a Republikon felmérése szerint magasan nyerne az egységes ellenzék (DK, Jobbik, LMP, MSZP, Momentum, Párbeszéd) listája.

Az ő listájukra szavazna a válaszadók 44 százaléka, míg a Fidesz-KDNP-re csak 29 százalék. 7 százalék a Magyar Kétfarkú Kutyapártot, 2 százalék a Mi Hazánkat választaná, 17 százalék pedig bizonytalannak mondta magát.

Amikor csak azokat kérdezték, akik tudtak maguknak pártot választani, az egységes ellenzék 54 százalékot ért el a Fidesz-KDNP 35 százalékával szemben. Ebben a körben a kutyapárt 9, a Mi Hazánk 3 százalékon áll.

Azoktól, akik az ellenzéki összefogás listáját jelölték meg, megkérdezték, melyik ellenzéki párt a legszimpatikusabb nekik. Itt a Momentumnak mérték a legjobb eredményt 35 százalékkal, a második a Demokratikus Koalíció 24 százalékkal, a harmadik a Párbeszéd 16 százalékkal.

Utánuk jön 7 százalékkal az LMP, 5-tel a Jobbik, 2-vel az MSZP. (Bár a II. kerület polgármestere pont MSZP-s, a kerület amúgy nem számított sosem a szocialisták erősségének.) 12 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni erre a kérdésre.

Október közepén derült ki, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter nem indul egyéni képviselőjelöltként: a választókerületben a kormánypárti jelölt Gór Csaba lesz, aki 2010 óta helyi önkormányzati képviselő itt. A kutatók Gór Csabával párba állítva végigvették sorra név szerint az ellenzéki jelölteket, melyiket választaná a megkérdezett, ha csak kettejük közül lehetne választani. Mindegyik kombináció esetében az ellenzéki jelölt áll jobban a felmérés szerint, de magas azoknak az aránya, akik nem tudják, nem válaszolnak.

  • Berg esetében: Berg: 20 százalék, Gór: 11, Nem tudja/nem válaszol: 55, Egyik sem: 14
  • Tordai esetében: Tordai: 28 százalék, Gór: 13, Nem tudja/nem válaszol: 42, Egyik sem: 17
  • Kálmán esetében: Kálmán: 30 százalék, Gór: 16, Nem tudja/nem válaszol: 38, Egyik sem: 16

Amikor már csak azokat kérdezték, akik megneveztek egy jelöltet, így alakult a sorrend, ha csak az adott ellenzéki politikus és Gór között lehetett választani:

  • Tordai 69, Gór 31
  • Berg 65, Gór 35
  • Kálmán 65, Gór 35.

Az előválasztásra vonatkozó szavazási hajlandóságot is mérték. A megkérdezettek 49 százaléka mondta, hogy biztosan elmenne szavazni és további 18 százalék valószínűleg elmenne.

Az előválasztás biztos szavazói körében ez a sorrend állt fel:

  • Kálmán Olga vezet 22 százalékkal,
  • Tordai Bence 17 százalékon áll,
  • Berg Dániel pedig 8 százalékon.
  • 53 százalék nem tudott, nem akart válaszolni.
Forrás: Kálmán Olga / Facebook

Érdekesség, hogy ha csak Tordai és Kálmán között lehetett választani, akkor majdnem egyforma eredményt értek el: 29 százaléka volt Kálmánnak, 28 Tordainak. Berggel párba állítva mindketten magasan nyernének a felmérés szerint (31 százalék Tordainak – 11 Bergnek, illetve 35 százalék Kálmánnak – 20 Bergnek).

Virág Andrea, a Republikon kutatója szerint viszonylag magas az előválasztásra mért 49 plusz 18 százalékos szavazási hajlandóság. Többen vennének részt az előválasztáson, mint az a 44 százalék, aki az egységes ellenzék listájára szavazna. Virág szerint ezek a plusz résztvevők valószínűleg a bizonytalanok, illetve a Magyar Kétfarkú Kutyapárt szavazói körül kerülnek ki.

A számok olyasmit nem mutatnak, hogy fideszesek tömegesen az ellenzéki előválasztás megheckelésére törekednének.

Feltűnő, hogy miközben a Momentumot mérték a legtöbbeknek szimpatikus ellenzéki pártnak, a momentumos jelölt nem áll jól Kálmán Olgához és Tordaihoz képest, bár a kérdések feltevésekor elhangzott a jelöltek neve mellett az is, hogy melyik párthoz tartoznak. Gór Csabára is igaz az, hogy személy szerint jóval rosszabb eredményt mutat, mint a pártja. A kutató szerint ez az ismertségükkel, illetve annak viszonylagos hiányával függhet össze, és az emberek a személyek, nem pedig a pártok közül választanak, „sokkal inkább a személyről szól, mint a pártról”.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!