Kevesen dőlhettek hátra, sok kerületben izgalmas küzdelem lesz a vasárnapi választáson

Kevesen dőlhettek hátra, sok kerületben izgalmas küzdelem lesz a vasárnapi választáson
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Mi van akkor, ha a többi ellenzéki párttól külön indul az MSZP és néhol a DK? Mi lesz a Kutyapárttal, indulásuk boríthatja az eredményeket? Tud kerületi szinten befolyásoló lenni a Tisza? Ezek a kérdések merülnek fel azokban a budapesti kerületekben, ahol a vasárnapi önkormányzati választáson szoros és izgalmas verseny várható.

Öt évvel ezelőtt a kerületekben egyszerű volt a választók dolga: a Fidesz–KDNP-s jelölttel szemben egy összellenzéki indult. Az ellenzéki pártoknak a recept be is jött, kilenc kerületet hódítottak el a kormánypártoktól, ellenzéki többség lett a Fővárosi Közgyűlésben és Karácsony Gergely lett a főpolgármester. Hiába a 2019-es siker, az idei választásra több helyen nagyon teljesen máshogy alakulnak a dolgok, miközben megjelent Magyar Péter és a Tisza Párt.

Korábban azt szedtük össze, hogy hol lőheti magát lábon az ellenzék és hol a Fidesz. Most, néhány nappal a választás előtt, megnéztük, melyik fővárosi kerületekre érdemes külön is figyelni június 9-én, hol turbulensebb a helyzet, mint 2019-ben, és ennek mi az oka.

A Fidesz belharca, és a Vár, amit nagyon szeretnének visszafoglalni

Általában az ellenzék belharcaitól hangosak a kerületek, Csepelen viszont épp a Fidesz oldalán áll a bál. A XXI. kerületben Németh Szilárd rezsibiztos és a második ciklusát töltő fideszes polgármester ment egymásnak. A vita vége az lett, hogy Németh kipenderítette a pártból Borbélyt, aki most függetlenként, egy civil szervezet jelöltjeként indul. Németh bosszúja itt nem állt meg: a Fidesz színeiben külön jelölt indul, a Németh Szilárd titkáraként emlegetett, nulla politikai tapasztalattal bíró Dudás Zoltán. A Fidesz Borbéllyal öt éve magabiztosan, 52 százalékkal nyert, de most az a kérdés, hogy a pártnak sikerül-e annyira megosztani a saját szavazóit, hogy elveszítse a kerületet. Csepelt sem az ex-, sem az új fideszes nem engedte el, folyton egymást vádolják. Az ellenzéknek Csepelen pedig sikerült az, ami kevés másik helyen: közös jelöltjük lesz, a momentumos Dukán András személyében.

A Fidesz a kampányban és azt megelőzően is rengeteg energiát fektetett az I. kerületbe. A budai Várat, így a Karmelitát is magában foglaló városrész 21 év után csúszott ki a kormánypártok kezei közül, 2019-ben az ellenzéki összefogás jelöltje, V. Naszályi Márta nyert. A fideszes Nagy Gábor Tamás viszont kicsivel több mint 120 szavazattal maradt csak le. A kerületben a magabiztos testületi többség a ciklus közben megszűnt, azóta pedig a Fidesz minden fronton támad a kerület visszaszerzéséért. A korrupciós vádak és ellehetetlenítés oka a polgármester szerint, hogy a Fidesznek nagyon-nagyon fájt, hogy elvesztették Budavárat. Kérdés, hogy a kormánypártok erőfeszítései, és a kutyapárti kihívó mellett V. Naszályi tud-e újrázni a 2019-ben épphogy megnyert kerületben.

Befolyásol-e bármit, ha az MSZP és a DK elindul az ellenzéki polgármester ellen?

Nem egy, hanem mindjárt három fővárosi kerület is van, amelyben az MSZP úgy döntött, hogy saját polgármesterjelöltet indít azon regnáló polgármesterek ellen, akikkel hivatalosan együtt dolgoztak az elmúlt öt évben.

Az MSZP kavarása a legjobban VIII. kerületben zavarhat be. 2019-ben Pikó András 269 szavazattal ugyan, de győzni tudott a fideszes fellegvárnak számító Józsefvárosban, az egyéni körzetek többségét is elhozta az összefogott ellenzék. Idén viszont a szocialisták kimaradnak a kerületi összefogásból, mind a 12 egyéni körzetben külön indulnak, sőt Pikónak MSZP-s kihívója is lesz. A szocialistáknak az volt a problémájuk, hogy három egyéni képviselőjük közül csak Camara-Bereczki Ferenc Miklós újraindulását támogatta a polgármester. Camara-Bereczki végül inkább függetlenként indul.

Érdekes történet a szomszédos IX. kerület is. Öt évvel ezelőtt az ellenzéki előválasztást magabiztosan nyerő Baranyi Krisztina simán nyerte Ferencvárost. 2019-ben a körzetekben a pártok jelöltjei indultak, de itt is többséget szereztek. Baranyi viszonya a helyi ellenzéki pártok egy részével viszont nem volt felhőtlen, pár nappal a kampány előtt kapott is egy kihívót. Az MSZP és a DK támogatásával függetlenként elindítják ellene a kerület korábbi polgármesterét Gegesy Ferencet, aki egészen tavaly év végéig Baranyi egyik tanácsadója volt.

Az MSZP–DK-szövetség, illetve egy jobbikos és volt momentumosok az összes egyéni választókerületben saját jelöltet indítanak.

Baranyi csapatában abban bíznak, hogy ellenzéki ráindulás mellett is meg tudja őrizni előnyét a Fidesz jelöltjével, Gyurákovics Andreával szemben. A háromszereplős verseny kialakulásának okaival korábban már hosszabban is foglalkoztunk.

A VI. kerületet is érdemes megemlíteni: bár a 2019-ben a kerületet a Fidesztől megszerző Soproni Tamás (Momentum) nem kapott szocialista kihívót, az egyéni jelöltjei igen. A kerület mind a 10 egyéni választókerületében lesz MSZP-s jelölt, miközben az összes többi kerületben aktív ellenzéki párt (DK, LMP, Párbeszéd, Momentum) másik jelöltek mögött sorakoztak fel.

Nemcsak Hegyvidéken vannak Kutyák

A XII. kerületet 2006 óta irányító fideszes Pokorni Zoltán visszavonulásával nem akármilyen lehetőség nyílt meg. Hegyvidéken tartott is előválasztást az ellenzék, ahol hatalmas Kutyapárt-győzelem született, Kovács Gergely lett a polgármesterjelölt. Az előválasztásról kötött egyezségnek része volt, hogy a győztes nyolc egyéni választókerületben maga állíthat jelöltet. Eddig minden szép és jó, viszont a DK jelezte: csak a Momentum és a Kutyapárt egyezett meg egymással, velük nem tárgyalt senki, ezért majdnem mindegyik egyéni körzetben saját jelöltet indítanak az MSZP-vel összekapaszkodva.

A kerületben Pokorni helyett a Fidesz a kerületi alpolgármestert, Fonti Krisztinát indítja. 2019-ben Pokorni több mint ötezer szavazatos előnnyel húzta be ismét Hegyvidéket, a 12 egyéni körzetből 11-et pedig a Fidesz vitt el. Egyéni körzetek tekintetében a mostani helyzet nagyon hasonlít az öt évvel ezelőttihez: a kutyapárti jelölt mellett mindenhol volt egy összellenzéki is. Megnézve az adatokat, az látszik, hogy

a két ellenzéki pártra szinte minden esetben többen szavaztak, mint a Fideszre, azonban a megosztottság miatt a kormánypártok szinte mindent vittek.

A Kutyapárt nemcsak a XII. kerületben indul, ezzel korábban egyértelműnek látszó helyzeteket tettek bizonytalanná. Az MKKP három olyan kerületben indít saját jelöltet, ahol 2019-ben ötpárti (Momentum–DK–MSZP–Párbeszéd–LMP) támogatással sikerült ellenzéki polgármestert választani. AzI. kerületben V. Naszályi Márta, a III. kerületben Kiss László, a VII. kerületbenpedig Niedermüller Péter ismét indul, de most kutyapártos jelölttel is szembe kell nézniük. Budaváron és Óbudán nagyon szoros volt a verseny 2019-ben, mindkét helyen kevesebb mint 1 százalék döntött az ellenzék javára. De az ellenzéki vezetésű Újpesten is van saját polgármesterjelöltje a pártnak.

Befolyik a Tisza a kerületekbe?

Az 50 napos kampány elején még kevesen számoltak azzal, hogy Magyar Péterék, illetve a Tisza Párt kerületi szinten is indítanak jelölteket. A Tisza két ellenzéki (XI. és XVIII.) és két fideszes (X. és XVII.) vezetésű kerületben próbálkozik, ahol egyébként jó esélye van az újrázásra a regnáló polgármesternek. Magyar Péteréknek a kerületi jelöltekre azért is szükségük volt, mert három polgármesterjelölt indítása feltétele a fővárosi listaállításnak.

Az érintett kerületek közül a X. kerületet 2010 óta a fideszes D. Kovács Róbert vezeti, akitől 2019-ben több mint 1600 szavazattal maradt le az ellenzék közös jelöltje, Somlyódy Csaba. Idén az ellenzéki pártok felsorakoztak Mustó Géza mögé, a Tisza Párt pedig Barna Judittal fut neki a polgármester-választásnak. Az egyéni választókerületekben viszont nincs egység, itt a Momentum a különutas, nekik minden körzetben saját jelöltjük van. Amennyiben a Tisza valóban az ellenzéktől hoz el szavazókat, akkor a kerületben jók az esélyei a fideszes D. Kovácsnak. Az újonnan megjelent Tiszának viszont érdekes erőfelmérő lesz, hogy mit tudnak kezdeni egy alapvetően kormánypárti kerületben.

Hasonló a helyzet a XVII. kerületben is, itt viszont még kevesebb esélye lehet az ellenzéknek. Rákosmentén 51 százalékos győzelmet aratott Horváth Tamás, a Fidesz–KNDP jelöltje 2019-ben, egyetlen kihívója az ellenzék részéről 5 ezer szavazattal maradt le. Idén ebben a kerületben nincs teljes ellenzéki összefogás, saját polgármesterjelöltje és egyéni jelöltjei vannak a Momentumnak, és ugye indul a Tisza Párt is.

A XI. kerületet kilenc év polgármesterség után hódította el a Fidesztől a DK-s László Imre. A Tisza Párt jelöltje itt Orbán Árpád, vele együtt László Imrének most is négy másik jelölttel kell majd megmérkőznie Újbudáért: fideszes kihívója Király Nóra lesz, emellett pedig indul egy egyesületi, és egy Mi Hazánk-os polgármesterjelölt is. Kérdés, hogy László Imre meg tudja-e ismételni a 2019-es eredményét, és nem visz-e el tőle túl sok szavazót Magyar Péterék jelöltje.

Izgalmas harc várható a XVIII. kerületért. Öt éve Szaniszló Sándor összellenzéki jelöltként váltotta a kerületet 2010 óta vezető fideszes Ughy Attilát. Szaniszló a szavazatok 51, Ughy 45 százalékát vitte, 2144 szavazat döntött. A kerületben idén nyolc polgármesterjelölt indul, és az ellenzék sem áll egységesen Szaniszló mögött. A nyolc között ott van a tiszás Balogh Balázs, és az LMP jelöltje, Banga Zoltán is. A Fidesz a 2019-ben alig hat százalékkal lemaradó Ughy Attilát indítja újra. Kérdés, hogy kinek kedvez majd a sokszereplősre duzzadt verseny.

Mi lesz Horváth Csabával? Mi lesz Zuglóval?

Kifejezetten turbulens a helyzet az utóbbi időben ellenzékinek számító Zuglóban is. Az MSZP-s Horváth Csaba 2019-ben magabiztos, 50 százalékos győzelemmel tartotta meg az ellenzéknek a Karácsony Gergelytől átvett Zuglót. Azonban míg 2019-ben Horváth mögött ott volt a teljes ellenzék, most az LMP és a Momentum is külön indul. A Momentum már októberben bejelentette, hogy az idén Rózsa Andrást jelölik polgármesternek,

mivel Horváth Csabát a kerület korábbi országgyűlési képviselője, a zűrös ügyek miatt hírhedtté váló Tóth Csaba emberének tartják.

A Momentum előválasztást akart, de a szocialista polgármester ezt nem vállalta, így az ellenzék háromfelé szakadt. Az egyéni körzetekben ráadásul még bonyolultabb is a helyzet: négy párt és szervezet próbálja meg összefogva lenyomni a Fideszt és az MSZP-t. A DK itt a Momentummal fogott össze, Horváth Csaba MSZP-s csapata pedig a Tóth Csabához köthető Összefogás Zuglóért színeiben indul.

Horváth Csabát egyébként Zugló jelenlegi országgyűlési képviselője, Hadházy Ákos is sokat támadja. Kritizálta például a Horváthot támogató Karácsony Gergelyt is, nyílt levélben fordult hozzá, amiben azt írta: „Egy ideje sejtettük, hogy az általatok is támogatott Horváth Csaba nem a zuglói polgárok, hanem kormányközeli befektetők érdekeit szolgálja, de a közelmúltban nyilvánosságra került több olyan információ is, amelyek tükrében ez már nem csak sejtés.” Hadházy ezzel arra célzott, hogy Horváth Csaba neve felmerült a Bosnyák téri irodakomplexum ügyében.

Kérdések a felsorolt kerületeken túl is bőven vannak. Sikerül-e megtartania a DK-s Trippon Norbertnek Újpestet? A IV. kerületben 2019-ben még a momentumos Déri Tibor győzte le az idén újrázni próbáló Wintermantel Zsoltot. Trippon mögött a teljes ellenzék felsorakozott, de a Kutyapárt saját jelöltjével, Nagy Dáviddal indul. Mi lesz az V. kerülettel? Itt előválasztáson döntötték el, hogy Juhász Péter lett az ellenzék jelöltje, aki 2014 után ismét megpróbálja elhódítani a fideszes Szentgyörgyvölgyi Pétertől a korábban Rogán Antal által vezetett Belváros-Lipótvárost. Június 9-én kiderül, hogy a 2019-es eredményt az ellenzéknek megvédenie, tovább javítania, vagy épp elrontania sikerül Budapesten.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!