Úszóoktatóval és kick-box világbajnokkal indul jövőre a Fideszből kiszorított csepeli polgármester

2023. december 5. – 12:09

Úszóoktatóval és kick-box világbajnokkal indul jövőre a Fideszből kiszorított csepeli polgármester
Borbély Lénárd csepeli polgármester bejelenti indulását a 2024-es önkormányzati választáson – Fotó: Mizsur András / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Hivatalosan is bejelentette indulását a jövő évi önkormányzati választásokon Csepel polgármestere, Borbély Lénárd, akit Németh Szilárd szorított ki a Fideszből nemrég. A polgármester a keddi sajtótájékoztatón bemutatta a csapatát is, vagyis azokat az egyéni képviselőjelölteket, akikkel együtt vág neki a 2024-es választásnak. A jelöltek között van kick-box világbajnok, úszóoktató, helyi vállalkozó és birkózó edző is. Borbély újraindulása nem meglepetés, egy októberi rendezvényen is beszélt már erről.

A keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott Borbély Lénárd: az „élet úgy hozta”, hogy pártfüggetlenként vág neki az önkormányzati választásnak. Egy helyi civil szervezet, a Közösen Csepelért Polgári Egyesület jelöltje lesz. Az egyesületről azt mondta, hogy egy baráti társaságból alakult néhány éve, céljuk pártpolitikától mentesen a csepeli értékek védelme, fontosak számukra a zöld ügyek, a környezet- és az állatvédelem. Borbély most is többször hangsúlyozta: annak ellenére, hogy már nem tagja a Fidesznek, az értékrendje és a világnézete nem változott, ugyanazt képviseli, mint eddig. Borbély 2014 óta vezeti a kerületet, legnagyobb ellenlábasát váltotta a polgármesteri poszton.

Borbély Lénárd bemutatta az egyesület egyéni képviselőjelöltjeit is, akikről azt mondta, hogy „mindenki igazi lokálpatrióra, valódi civil emberek.” Összesen tizenkét jelöltje lesz az egyesületnek, ami azt jelenti, hogy mindegyik csepeli egyéni választókerületben indítanak jelöltet. A fideszes belharcok miatt a polgármesternek jelenleg nincs stabil többsége a csepeli közgyűlésben, emiatt előfordult, hogy a fideszesek az ellenzéki képviselőkkel karöltve szavazták le valamelyik javaslatát. Borbély szerint pártpolitikai érdekből jönnek létre ezek a „teljesen furcsa alkalmi koalíciók”, és így nehéz vezetni egy kerületet. Ezért fontos, hogy minél több jelöltjük legyen a csepeli közgyűlésben, nehogy kisebbsége kerüljön az esetleges újraválasztása után.

Az egyéni jelöltek között van úszóoktató, csepeli vállalkozó, testnevelés tanárként dolgozó birkózó edző, állatvédő, kick-box világbajnok, négygyermekes családanya és egykori focista is.

Szintén Borbély csapatát erősíti az egyik jelenlegi alpolgármester és több független önkormányzati képviselő is. Egy újságírói kérdésre elmondta, hogy tudomása szerint az egyesület jelöltjei között nincsenek Fidesz-tagok.

Nem egyeztetett a Fidesszel az újraindulásáról

„Nyílt titok volt, hogy újraindulok a polgármesterségért Csepelen. Aki nyitott szemmel járt az elmúlt időszakban, az pontosan láthatta, hogy csapatot építettünk fel. Ez a nagyon jó csapat mostanra összeállt, és készen állunk a választásra. Hogy ki mit gondol erről, arról nincsenek pontos információim.” Ezt arra a kérdésünkre válaszolta Borbély Lénárd, hogy mit szóltak a Fideszben az indulásához, egyeztetett-e a párttal erről. Nem kért jóváhagyást a Fidesztől, mivel nem tagja a pártnak, tette hozzá. Arra hagyatkozik, hogy a csepeliektől nagyon sok biztatást kapott. Szerinte azt szeretnék, hogy folytatassa a munkáját, „de most már egy erős és egységes csapatban.”

A Németh Szilárddal való konfliktusa ellenére a Fideszben sem engedhették el teljesen Borbély Lénárd kezét, mert továbbra is tagja a Fidesz-frakciónak a fővárosi közgyűlésben. Erről azt mondta, hogy „akarata ellenére kialakult egy helyzet”, de ez sem változtatta meg, hogy mit gondol a családról és a nemzetről, és a Fidesz-frakcióban ennek mentén dolgoznak együtt. Németh Szilárddal nem beszélt az újraindulásáról, de nem hiszi, hogy kellett volna.

Borbély szerint nehéz megmondani, ki nyerné a polgármester-választást Csepelen, ha most lenne a szavazás. Úgy hallotta, hogy a DK-nak és a Momentumnak is van polgármesterjelöltje, Paál Géza, illetve Dukán Ferenc személyében, de egy egykori SZDSZ-es csepeli képviselő lehetséges indulásáról is pletykálnak. (Kál Károlyról van szó egyébként, aki a Magyar Szolidaritás Mozgalom támogatásával indul Csepelen.) Az Index kérdésére azt mondta Borbély, hogy nem tudja, kit indít a Fidesz Csepelen. A csepeli politikai helyzetre rálátó forrásaink korábban azt sem tartották kizártnak, hogy a kormánypárt nem fogja akadályozni Borbély győzelmét.

Borbély arra is kitért, hogy kit támogatnának a főpolgármester-választáson. Konkrét nevet nem említett, csupán annyit mondott, hogy azt a jelöltet tudnák támogatni, akinek fontos Csepel fejlődése. Borbály szerint sokáig lesajnálták Csepelt, a fővárosi önkormányzat sem gondoskodott megfelelően a kerületről. Ez Tarlós István főpolgármestersége alatt változott meg, de Karácsony Gergely 2019-es megválasztásával megint „mostohagyerek lett Csepel.”

Borbély szavait annak fényében kell értelmezni, hogy a Fidesz még nem jelentette be, hogy ki lesz a főpolgármester-jelöltjük, csak pletykákat hallani a felmerült nevekről. Karácsony Gergely újraindulása már hivatalos, a DK és a Momentum is támogatja. Az ellenzéki pártok közül eddig egyedül a Jobbik jelentett be saját jelöltet, Brenner Kolomant indítják jövőre.

Erről szól a csepeli polgármester és az egykori rezsibiztos harca

Borbély Lénárd és Németh Szillárd konfliktusa nem most kezdődött, és több van a hátterében, mint a 2,4 milliárdos csepeli birkózócsarnok ügye vagy a csepeli focicsapat sorsa. Az állami támogatásból épült birkózócsarnokból Németh Szilárd egyesülete kiszorította a helyi birkózókat, és így járt a csepeli focicsapat is, mivel a sporttelepet, ahol addig játszották meccseiket, néhány éve megszerezte magának Németh alapítványa. A hírek szerint inkább arról van szó, hogy Németh nem tudta elengedni, hogy nem ő irányítja a kerületet, Borbély pedig nem volt hajlandó végrehajtani a rezsibiztos nagyra törő terveit.

Borbély kiszorítása azért is volt kemény húzás a Fidesz alelnökétől, mert több mint húsz éven át volt a kormánypárt tagja, ráadásul sokáig Németh Szilárddal együtt vezették a csepeli önkormányzatot. Németh négyéves polgármestersége alatt Borbély volt a helyettese, amikor pedig Németh 2014-ben az országgyűlési képviselőséget választotta, Borbély lett az utódja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!