24.hu: Németh Szilárd feloszlatta a csepeli Fideszt

2022. december 6. – 08:30

Másolás

Vágólapra másolva

Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos, a Fidesz alelnöke és egyben a csepeli választókerület elnöke feloszlatta a párt XXI. kerületi alapszervezetét – írja a 24.hu.

A lap azt írja, hogy Németh nem tájékoztatta a helyi tagságot sem. A háttérben valószínűleg a kerület fideszes polgármesterével, Borbély Lénárddal való konfliktusa állhat.

A november elején meghozott döntésnek a csepeli Fidesz Facebook-oldalán sincs nyoma, az érintettek közül sokan pedig csak a múlt héten kapták meg postai úton a szűkszavú hivatalos értesítést a feloszlatásról.

Az alapszervezet megszüntetéséről az országos választmány elnöksége mondja ki az utolsó szót, amit Kövér László vezet. A testület döntése után a szervezet tagjainak tagsági viszonya is megszűnik, ami azt jelenti, hogy sem Németh Szilárd, sem Borbély Lénárd nem tagja a Fidesznek. Ahhoz, hogy ismét megkapják a tagsági igazolványukat, külön kell kérniük a felvételüket, méghozzá Földesi Gyula regionális pártigazgatónál.

A 24.hu értesülései szerint ez valószínűleg nem lesz olyan egyszerű. Erre utal, hogy a jelek szerint már pártja önkormányzati frakciója se engedelmeskedik Borbélynak, „sőt, kifejezetten a megbuktatására játszik”. Az önkormányzat képviselő-testületének múlt szerdai ülésén ugyanis a Fidesz kilenc képviselőjéből öt az ellenzéki pártokkal szavazva megtorpedózta a polgármester két fontos döntését is.

Kérdéseinket a témában elküldtük Németh Szilárdnak és Borbély Lénárdnak is. Németh Szilárd megkeresésünkre annyit írt, hogy választókerületi elnökként egyelőre a Fidesz belügyének, kizárólag a tagokra tartozónak tekinti az ügyet, így ő akként is kezeli. Ha az ügy lezárult, akkor fogja ezzel kapcsolatban tájékoztatni a nyilvánosságot.

Korábban ebben a cikkünkben írtunk arról, hogy kerület fideszes vezetése és a Fidesz alelnöke hogyan üzengetett egymásnak nyilvánosan egy frissen felhúzott birkózócsarnok miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!