Óbudán is indít polgármesterjelöltet a Kutyapárt

2024. március 18. – 16:31

Másolás

Vágólapra másolva

Budapest III. kerületében, Óbudán is indít polgármesterjelöltet a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), itt Budai Sándor lesz a jelöltjük, amit a párt tagsága is elfogadott – írta a Kutyapárt hétfői közleménye.

Mindez abból a szempontból lényeges, hogy a június 9-i önkormányzati választáson csak az a párt tud majd önálló fővárosi listát állítani (és így képviselőket küldeni a fővárosi közgyűlésbe), amelyik legalább 3 kerületben indít polgármesterjelöltet. Az MKKP korábban bejelentette, hogy:

  • - Kovács Gergely társelnök a XII. kerületi polgármester előválasztáson fog indulni (ha lesz ilyen);
  • - Nagy Dávid pártigazgató a IV. kerületben lesz a jelöltjük;
  • - dr. Nánásiné Abonyi Gyöngyi pedig az I. kerületben.

Budai Sándor indulása így azt is jelenti, hogy az MKKP-nak akkor is lesz legalább három polgármesterjelöltje Budapesten, ha Kovács Gergely nem nyeri meg a hegyvidéki előválasztást. A Kutyapárt korábban Baranyi Krisztinát, a IX. kerület független polgármesterét kérte fel a fővárosi listájuk vezetésére, de Baranyi hivatalosan még nem fogadta el a felkérést.

Budairól azt írták, hogy 1999-ben született, 22 éve él Békásmegyeren és 2019 óta aktív tagja az MKKP-nak. Jelenleg ő a Kutyapárt logisztikai igazgatója, ő működteti a párt webshopját. Közel két évig a III. kerületi ifjúsági önkormányzat ifjúsági polgármestere volt.

„Miért is indulok a polgármesteri székért? Mert a két nagy tábor sok problémával nem foglalkozik a kerületben, például elhanyagoltak a közterületeink, és az ígéretek ellenére nem alakított ki az önkormányzat közösségi teret a fiataloknak. A hagyományos aktivizmusra épülő témákon túl a fiatalok hangja leszek a testületben!” – idézte Budait a Kutyapárt közleménye.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!