Ki az a titokzatos Tóth Csaba, aki az ellenzéki előválasztás legnagyobb balhéját okozza?

Legfontosabb

2021. szeptember 24. – 12:54

Ki az a titokzatos Tóth Csaba, aki az ellenzéki előválasztás legnagyobb balhéját okozza?
Tóth Csaba a Országgyűlés plenáris ülésén 2021. szeptember 20-án – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Már megint Tóth Csaba. Miért szól róla most minden, amikor eddig nem is hallottam róla?

Jól rátapintottál. Ez a kettősség a „Tóth Csaba-jelenség” lényege már húsz éve. Ha nagyon röviden akarom megfogalmazni, akkor van egy MSZP-s politikus, aki – most épp Zuglóban – mindig a háttérben szövi a szálakat, szervezi a pártot, illetve alakít ki olyan befolyási hálókat, amiket mi, választók nem is látunk át. Közben azonban folyamatosan zűrös ügyekbe keveredik. És ez ilyenkor, az ellenzéki előválasztás kampányában nagy hullámokat tud verni: például szembefordította egymással az ellene Hadházy Ákost elindító Momentumot és a Tóthot támogató többi pártot.

Azt mondtad az előbb, hogy húsz éve létezik a jelenség. Miért, mi volt húsz éve?

Tóth Csaba 2002-ben tűnt fel a politikában az ország nyugati határszélén, Vas megyében. Őt ekkor egy soproni – más források szerint zalaegerszegi – származású, de Pesten élő, jól menő, méregzöld Jaguárral járó, golfőrült vállalkozóként aposztrofálta a sajtó. A semmiből bukkant fel, és hirtelen egy csomó embert beléptetett a megyei MSZP-be, majd a csomó saját ember szavazatával megyei alelnök is lett.

Hát, erre mondják, hogy „ügyes”, nem? Megyei alelnök, nem túl izmos, láttunk már csúnyábbat is a politikában.

Azért ez az akció akkoriban nem csak arról szólt, hogy az ajtaján a névtáblán ott legyen, hogy megyei alelnök. Ássunk egy kicsit mélyebbre: az MSZP 2002-ben került kormányra, azaz aki akkortájt befolyást tudott szerezni a párt felett, az nagyon jól járt (volna). Az akkori sajtóhírek szerint hatalmi harc indult a régi MSZP-sek és egy új társaság között. Hogy utóbbiak kik, arról csak találgatások voltak. Volt, aki a feltörekvő, fiatal karrierszocikra, a „Mozaik klubosokra” – Hagyó Miklós, Tóth Csaba, Ujhelyi István, Mesterházy Attila, Bárándy Gergely Tüttő Kata – tippelt. De a Heti Válasz például arról írt, hogy Leisztinger Tamás nagyvállalkozó kezdett hatalomátvételi akcióba. Hogy Tóth közel áll hozzá, azt egyebek mellett azzal igyekeztek bizonyítani akkoriban, hogy Tóth csempe- és lakberendezési üzletei, a SIL cégcsoport tagjai megrendeléseket kaptak a Leisztinger tulajdonában álló Hunguest Hotelstől. Mondok egy nevet, később még előjön: a SIL-cégek vezetőjét úgy hívták, hogy Sági László.

És Tóth magányos harcosként akciózott? Mi értelme volt a vasi MSZP-ben nyomulni?

Olyannyira nem egyedül akciózott, hogy az akkor a Fideszből átigazolt, azóta igazi botrányhőssé váló Szabó Bálint is részt vett a dologban. Ott volt még a később börtönbe került Zuschlag János is, de részt vett benne Táncsics Péter, a kőszegi MSZP elnöke is. Utóbbi kettő jó néhány évvel később megint belefogott a pártszervezésbe, igaz, MSZP helyett most már kamupártokkal. És hogy mi értelme volt ennek? Azt mondták akkor a pártot ismerők, hogy a könnyen átvehető megyékkel lehet befolyást szerezni a pártszervezet felett. Vas ilyen volt a maga pár tucatos párttagságával.

Mi lett a vége?

Hosszú bírósági és párton belüli vizsgálatok folytak arról, hogy valódi vagy fiktív volt-e a tagfelduzzasztás, hogy fizettek-e érte az új tagoknak (egy helyi cigány vezető szerint igen). Gyanúsított lett Tóth Csaba, Zuschlag és Táncsics is. Tóth azt állította a nyomozásban, hogy a nála lévő releváns dokumentumokat ellopták. Az ügyben részt vevők megfélemlítésről, fenyegetésről beszéltek. Tóth Csabát a párt előbb kizárta, majd ezt visszavonva végül hivatalosan nem marasztalták el semmilyen formában sem párton belül, sem az igazságszolgáltatás előtt. Végül az egésznek annyi kifutása lett, hogy az országos MSZP-vezetés feloszlatta a vasi szervezeteket. Az akkor is már befolyásos Kiss Péter új megyei elnökként igyekezett rendet tenni úgy, hogy ne égjen rá nagyon a pártra az egész.

És hogy került Tóth Zuglóba?

Nagyjából úgy, mint Vasba. Egyszer csak a semmiből feltűnt a helyi politikában, és elkezdett embereket beléptetni az MSZP-be.

Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője érkezik a párt kétnapos évadnyitó frakcióülésére a Magyar Tudományos Akadémia üdülőjébe, Mátraházán 2014. szeptember 4-én – Fotó: Komka Péter / MTI
Tóth Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője érkezik a párt kétnapos évadnyitó frakcióülésére a Magyar Tudományos Akadémia üdülőjébe, Mátraházán 2014. szeptember 4-én – Fotó: Komka Péter / MTI

Ugyanazt megcsinálta? Ez komoly?

Persze. Kilépett a vasi szervezetből, majd 2005 novemberében feltűnt Zuglóban. 2006 tavaszán már belépési moratóriumot rendeltek el miatta helyben a pártban, amit aztán az országos vezetés elkaszált. Zugló is optimális terep volt. A kerületben akkoriban alig 200 MSZP-tag volt, plusz Tóth sokáig élt is Zuglóban. 2006-ban jött a ciklusváltás, az SZDSZ-es Weinek Leonárd lett a polgármester, majd 2007-ben Tóth helyi MSZP-elnök lett, és egy legális jogi trükkel azt is elérte, hogy ne csak őt, hanem vele együtt „listásan” más embereket is szavazzanak meg a pártban különböző posztokra. A tisztújítást Tüttő Kata, Leisztinger párja, MSZP-s politikus vezette le technikailag.

Aztán jöttek az ismerősök. Zuschlag titkára, Lados István például az önkormányzat külsős bizottsági tagja lett. 2008-ban Tóth Csaba nyújtotta be a személyi javaslatokat, hogy kik kerüljenek a Zuglói Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságába az MSZP delegáltjaként. Az igazgatóság elnöke így Kovács Imre, tagja pedig Képes Csaba lett. Érdekes módon mind a ketten fontos szerepet játszottak a Leisztinger-birodalom épülésében, ők voltak a Hunguest elnöke és vezérigazgatója a privatizációkor. Tóth kitartott amellett, hogy ő nincs kapcsolatban Leisztingerrel, az embereket nem ő, hanem az MSZP javasolta.

Aztán 2010-ben jött a NER. Lecsaptak keményen Tóthra?

2010 tavaszán kormányváltás, ősszel pedig Zuglót átvették Papcsák Ferencék. Kiderült, hogy másfél év alatt 15 millió forintot kapott tanácsadásért egy olyan cég, amelyet Tóth egykori Vas megyei irodavezetője, gyanúsított-társa vezetett. Az is kiderült, hogy van egy cég, az EMC Consulting, amelyet hárman alapítottak: Tóth Csaba felesége, Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök felesége, és Funtig Zoltán ügyvéd felesége. Ez a cég nem kapott ugyan zuglói megbízásokat, de két olyan cég (a Ba-to Group Bt. és az Employers Consulting) igen, amely áttételesen köthető az EMC-hez. Az Employers például konkrétan Funtig cége.

Papcsák nem is finomkodott, egy interjúban azt állította, hogy az átvilágításuk szerint

„a szocialista háttérszervezeteknek Zugló lényegében a kis házipénztára volt”,

de végül semmilyen bírósági eljárás nem marasztalta el a 2010 előtti zuglói ügyeket.

Tóth 2010 őszén a parlamentbe került az önkormányzati választások után a fővárosi frakciót választó Horváth Csaba helyére. 2010 és 2014 között viszonylagos csend volt, majd az ellenzékiek 2014-től kerülnek megint helyzetbe, amikor is Tóth tavasszal egyéniben bejutott a parlamentbe a zuglói választókerületet nyerve, Karácsony Gergely pedig zuglói polgármester lett.

Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő és Karácsony Gergely polgármesterjelölt az MSZP, az Együtt-PM és a DK az Összefogás Zuglóért Egyesület közös jelöltjeinek bemutatásán a XIV. kerületi Bosnyák téri templom előtt 2014. augusztus 30-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI
Tóth Csaba szocialista országgyűlési képviselő és Karácsony Gergely polgármesterjelölt az MSZP, az Együtt-PM és a DK az Összefogás Zuglóért Egyesület közös jelöltjeinek bemutatásán a XIV. kerületi Bosnyák téri templom előtt 2014. augusztus 30-án – Fotó: Kovács Tamás / MTI

Tóth a parlamentben ülve ekkor elengedte Zuglót? Karácsony átvette a hatalmat?

Na, azért azt nem, sőt. Hirtelen felbukkantak régi, zűrös múltú szocik. A polgármesteri átadás-átvételhez például Karácsony segítséget kért attól a Komlódi Gábortól, akinek akkor kellett háttérbe vonulnia, amikor a Zuschlag-perben Kemecsei Árpáddal együtt előjött a neve, mint a közpénzekért az MSZP-vezetésnél lobbizó emberek. Ők ketten aztán a helyi – később botrányt okozó – parkolási cégben is munkát kaptak, Komlódi ügyvédként is védte Tóthot egy perben, és a Zuglói Közbiztonsági Nonprofit Kft.-n keresztül is kapott pénzt. A parkolási cég kintlévőségeit Funtig Zoltán irodája hajtotta be. A Tóth Csaba Facebook-oldalát kezelő Spiesz András pedig 2014 decembere óta benn ül a Zuglói Városgazdálkodási Közszolgáltató Zrt. felügyelőbizottságában.

Egy 2019-ben, az önkormányzati választások előtt kiszivárgott felvételen a főpolgármester-jelölt Karácsony arról beszélt, hogy

„a helyi szocikon való kontrollt csak egy MSZP-s politikus tudja jelenleg megcsinálni”,

és ha gyenge ember nyer Zuglóban, akkor a szocik mindent szétlopnak mögötte a kerületben. Őt pedig, ha visszamenne Zuglóba, „elásnák”. 2019-ben egyébként az MSZP-s Horváth Csaba lett a zuglói polgármester.

A legfrissebb ügy a XXII. kerületi gyártelep ügye, amely 2013 óta Tóth közeli ismerősei és üzlettársai nevén van, de vételi joga van rá Tóth cégének. Felbukkan Funtig Zoltán és a Tóth régi cégeit irányító Sági László neve, valamint a korábban már említett Employers Consulting Kft is. Mellesleg a mellette lévő terület is Ságié 2003 óta.

A NER vagy a médiája miért nem csinálja ki a „titkos szoci háttérember” Tóthot?

Jó kérdés. A zuglói MSZP Karácsony ellenében megszavazta a kormánynak kedves Liget-projektet, majd a parkolási mutyira a Fidesz és az MSZP is igent nyomott Karácsony tartózkodása mellett.

Karácsony aztán kerek perec kimondta, hogy a parkolási ügyben a Fidesz és az MSZP háttéralkut kötött.

De ha visszaemlékszünk a korábban Tóthtal pártlétszámot duzzasztó Zuschlag Jánosra, ő mostanra teljesen a NER közelébe sodródott, az időközben Szegedre költözött, és a Szeviép-üggyel Botkát sokáig támadó Szabó Bálint pedig Lázár Jánossal ült egy asztalhoz.

A kezdetektől fogva a „körhöz” tartozó Tüttő Kata exélettársa, a Tóth körül korábban is felbukkanó Leisztinger Tamás pedig nemrég a Rogán Antal „sötét oldalához”, Kertész Balázshoz közel álló céggel alapított közös vállalkozást, és jutott hozzá értékes belvárosi ingatlanhoz.

Miért támogatják őt az ellenzéki pártok, ha ennyi zűrös ügye van? Miért nem határolódik el tőle Karácsony Gergely?

Ezt tőlük kell megkérdezni, de ha tippelni kellene, akkor egyszerűen azért, mert Tóthnál vannak az erőforrások, adatbázisok, ő tud szavazókat szervezni, ő tud pénzt szerezni, be van ágyazva a kerületben, a parlamentben. Ha Karácsony most szembefordulna vele, annak olyan látszatja lenne, hogy a saját polgármesteri ciklusában hagyott „garázdálkodni” egy embert, akit amúgy ellenfelének tekint. Ha rosszmájúak akarnánk lenni, még azt is hozzátehetnénk, hogy Tóth sokat tud (Karácsony zuglói idejéből is), messzire elér a keze, és sokakkal lehet jóban, akár a másik oldalról is.

Mit mond minderre Tóth?

Nagyjából azt, hogy minden korrupcióról szóló múltbéli és jelenbéli állítás csak üres vád, a pártbéli vagy egyéb politikai ellenfeleinek a támadásai, de a rá terhelő állítások közül semmi nem igaz, semmi konkrétumot senki nem tud felhozni ellene, és – bár sok, hozzá köthető ügyben nyomoztak – , soha nem ítélte el őt a bíróság.

A zuglói előválasztásról készült videónkat itt nézheti meg:

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!