Mészáros Lőrinc szállodájában dőlhet el, hogy ki lesz Novák Katalin utódja

2024. február 21. – 05:02

Mészáros Lőrinc szállodájában dőlhet el, hogy ki lesz Novák Katalin utódja
Orbán Viktor a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésén 2023. február 22-én Balatonfüreden – Fotó: Bődey János / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Talán még soha nem volt akkora szüksége a Fidesz–KDNP frakciójának összekapaszkodásra 2010 óta, mint most. Két népszerű, meghatározó politikusuk megbukott, és a kegyelmi ügy rég nem látott felfordulást okozott a magyar közéletben, alig négy hónappal az európai parlamenti és önkormányzati választás előtt. Szerdán kezdődik a Fidesz–KDNP kétnapos kihelyezett frakcióülése Balatonalmádiban, a képviselők Mészáros Lőrinc szállodájában készülnek a parlament tavaszi ülésszakára.

„Olyan ez, mint egy rémálom. Mindannyiunkat megvisel” – fogalmazott Orbán Viktor a szombati évértékelő beszédében. Novák Katalin lemondása után új köztársasági elnököt kell keresni, és visszavonult a közélettől Varga Judit volt igazságügyi miniszter is. Utóbbi távozása azért is lehet különösen érzékeny veszteség a kormánypártoknak, mert a tervek szerint ő vezette volna a Fidesz EP-listáját a júniusi választáson. A kormánypártok főpolgármester-jelöltjéről továbbra sincs hír, a nagy felháborodást keltett kegyelmi döntésre pedig lassan három hete senki nem adott magyarázatot.

A kormánypártok kihelyezett frakcióülését így a megszokottnál nagyobb figyelem övezi.

„Az ülés kiemelt napirendi pontjai között szerepel az új államfőjelölt személyéről szóló frakciódöntés, az európai parlamenti és helyi önkormányzati választásokra való felkészülés, illetve az új gyermekvédelmi törvénycsomag”

– írta előzetesen Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon.

Novák Katalin lemondását a tervek szerint már jövő hétfőn, a tavaszi ülésszak első napján elfogadhatja az Országgyűlés. Ettől kezdve harminc napon belül kell megválasztani az új köztársasági elnököt. Orbán arra kérte a kormánypárti frakciókat a szombati évértékelőjén, hogy az átmeneti időszakot szorítsák minimálisra, „ahogy az egy nagy és erős kormányzó párthoz illik”. Mindezek alapján nem kizárt, hogy már a héten bejelentik a kormánypárti köztársaságielnök-jelöltet.

A frakcióülés legfontosabb programja Orbán Viktor szerdai előadása lesz. A miniszterelnök zárt körben ad iránymutatást a képviselőknek és a frakcióülésre meghívott kormányközeli publicistáknak, művészeknek, üzletembereknek (pl. Bayer Zsolt, Rákay Philip, Szánthó Miklós, Káel Csaba, Schmidt Mária, Várhegyi Attila).

Szombati évértékelőjén a miniszterelnök helyes döntésnek nevezte Novák és Varga lemondását, szerinte ez elégtétel és példa volt az ország számára.

„Esélyt adott Magyarországnak, hogy a bajból megerősödve kerülhessünk ki, és úgy is fogunk”

– üzente a táborának Orbán, aki a frakcióülésen minden bizonnyal ismét szót ejt a kegyelmi botrányról, de az új gyermekvédelmi törvénycsomagról, a júniusi választások tétjéről és külpolitikai kérdésekről is beszélni fog. Az újságírókat évek óta nem engedik be az eseményre, de Orbán előadásának legfontosabb állításairól a kormányzati hírekben „jól informált” Magyar Nemzet általában részletes beszámolót közöl nem sokkal a beszéd után.

Csütörtökön miniszterek, EP-képviselők, államtitkárok előadását hallgatják meg a képviselők, és várhatóan aznap délután tart sajtótájékoztatót a két frakcióvezető, Kocsis Máté és Simicskó István. Tavaly tavasszal itt beszéltek először arról, hogy vita alakult ki a frakción belül Svédország NATO-csatlakozásáról, ezért még nem viszik a javaslatot a parlamentbe. Jó egy éve húzzák azóta az időt mindenféle indokokra hivatkozva, de jövő hétfőn már megszavazhatja az Országgyűlés a skandináv ország NATO-tagságának ratifikációját.

A legutóbbi, szeptemberi frakcióülésen azt jelentette be Kocsis, hogy szuverenitásvédelmi törvénycsomagot nyújtanak be az Országgyűlésnek, amivel borsot akartak törni a szerintük külföldről finanszírozott baloldali újságírók, álcivilek és dollárpolitikusok orra alá. A törvényt decemberben fogadták el, az új Szuverenitásvédelmi Hivatal február 1-jén meg is kezdte a munkáját. Elnökének azt a Lánczi Tamást nevezték ki, aki az elmúlt években rendszeres vendége volt a Fidesz–KDNP kihelyezett frakcióülésének.

A frakcióülések helyszínét évek óta igyekeznek jól elzárni a kíváncsi tekintetek és a média elől. 2021-ben Debrecenben például fekete fóliával borított kordonokkal kerítették el a Baltazár Dezső teret, tavaly februárban Balatonfüreden pedig már órákkal a rendezvény kezdete előtt kordonokkal, készenléti rendőrökkel, biztonsági őrökkel, kamerákkal zárták le a szálloda környékét.

Szeptemberen Hernádi Zsolt Mol-vezér közpénzmilliárdokkal megtolt luxusszállodájában készültek a parlament őszi ülésszakára, most a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodája ad otthont a fideszes összetartásnak. A Hunguest BÁL Resort honlapja szerint szerdától péntekig telt ház van, nem lehet szobát foglalni. Legutóbb 2022 szeptemberében tartotta itt a frakcióülését a Fidesz–KDNP, akkor 23,9 milliót tapsoltak el a kétnapos összetartásra. A 209 szobás szállodát korábban a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) 1,4 milliárd forintos állami támogatásával újította fel Mészáros Lőrinc gyerekeinek cége, a Fejér-B.Á.L. Zrt.

A 444 azt írta Balatonalmádi honlapja alapján, hogy már kedd este lezárták a település központi részét. Van, ahol átmenetileg a gyalogos forgalmat is korlátozzák, több utcába pedig csak az ott lakók mehetnek be személyi igazolvány és lakcímkártya felmutatásával.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!