Megtört a jég, a Fidesz-frakció támogatja a svéd NATO-csatlakozást

2024. február 20. – 08:22

Másolás

Vágólapra másolva

Röviddel azután, hogy a svéd miniszterelnök bejelentette, Budapestre utazik, és egyúttal úgy érzi, erős az akarat a magyar fél részéről a svédek NATO-csatlakozásának megszavazására, Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebookon tett közzé egy levelet, melyet Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének címzett, és amelyben azt kéri, vegye napirendre február 26-ra a svéd NATO-csatlakozás kérdését.

A levélben nem a kezdeményezés az egyetlen fontos elem, hanem az is, amivel zárul, ugyanis ebben azt írja Kocsis, hogy a zárószavazást a Fidesz-frakció is támogatni kívánja.

Több mint másfél éve nem döntött a magyar Országgyűlés Svédország NATO-csatlakozásáról, mostanra Magyarország maradt az utolsó tagállam, amelyik nem ratifikálta a skandináv ország felvételét. A kormány már 2022 júliusában benyújtotta a javaslatot a parlamentnek, ám Kövér László házelnök a mai napig nem vette napirendre a zárószavazást. Hivatalosan azzal indokolták a halogatást, hogy vita alakult ki a kérdésben a Fidesz-frakción belül, azután pedig az lett a frakció álláspontja, hogy megvárják a svéd miniszterelnök budapesti látogatását.

Befolyásolhatja a svéd NATO-csatlakozás kérdését Novák Katalin lemondása is, átmenetileg ugyanis az Országgyűlés elnöke, Kövér László veszi át a köztársasági elnöki jogokat, amivel, ha szeretné, ideiglenes lehetősége nyílhat húzni az időt a svéd NATO-csatlakozásra – ugyanis hiába szavazza meg azt az Országgyűlés, neki ideiglenes köztársasági elnökként alá kell írnia azt ahhoz, hogy hatályba lépjen, és ha nem ért vele egyet, akkor azt az aláírás előtt visszaküldheti megfontolásra az Országgyűlésnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!