Svéd miniszterelnök: Budapestre megyek

2024. február 19. – 13:55

Másolás

Vágólapra másolva

Magyar részről erős akarat mutatkozik a svéd NATO-csatlakozás véglegesítésére – jelentette ki az MTI szerint Ulf Kristersson svéd miniszterelnök hétfőn Varsóban, jelezve egyúttal, hogy budapesti látogatásra készül.

„Budapestre megyek, az időpontot annak megerősítése után közöljük” – válaszolta Kristersson Donald Tusk lengyel miniszterelnökkel közösen tartott sajtóértekezleten a svéd NATO-csatlakozást illető újságírói kérdésre.

Elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben már többször egyeztetett a magyar miniszterelnökkel. „Úgy tűnik nekem, erős az akarat Svédország NATO-csatlakozási folyamatának véglegesítésére” – fogalmazott. „Már most várom a tervezett találkozót, hogy a véglegesítés megtörténjen” – tette hozzá Kristersson.

Kristersson a svéd Expressennek is nyilatkozott hétfőn, miután az Index megírta, hogy az elmúlt hetekben intenzív tárgyalássorozat folyt a magyar és a svéd kormány között, amelynek egy jelentős katonai és hadiipari szerződés is folyománya lehet. Orbán Viktor miniszterelnök a szombati évértékelőjében tért ki a NATO-csatlakozásra, amikor azt mondta, hogy az erről szóló vita a végéhez közeledik.

A svéd kormányfő a lapnak nem cáfolta egyértelműen a megbeszéléseket, azt mondta, a NATO-csatlakozásról nem zajlanak tárgyalások azokon a megbeszéléseken, ő pedig, ahogy mondta, készt Budapestre utazni, és ez így is marad. A miniszterelnök hozzátette, hogyha Svédország NATO-tag lesz, még jobb együttműködési lehetőségekre nyílik lehetőség, hiszen a svédek nincsenek olyan messze Magyarországtól, ráadásul hasonló hadászati rendszert használnak. Megjegyezte: ha Svédország NATO-taggá válik, ünnepelni fog. Kerestük a magyar kormányt, hogy megtudjuk, milyen egyeztetések zajlottak Svédországgal az elmúlt hetekben, de választ kérdéseinkre cikkünk megjelenésig nem kaptunk.

Magyarország jelenleg az utolsó a NATO-tagok közül, amely még nem szavazta meg a svédek csatlakozását. A kormány arra hivatkozik, hogy a Fidesz-frakcióban vannak kétkedő hangok, márpedig ők nem szeretnék kockáztatni a szavazás sikerét. Szerintük ezért, pontosabban a bizalomépítés miatt fontos, hogy a svéd miniszterelnök Magyarországra jöjjön.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!