60 milliós kártérítést kapna a kormánytól az egyik bezárt meddőségi magánklinika

2023. május 26. – 06:46

Másolás

Vágólapra másolva

59 516 000 forint kártérítést ajánlana a kormány a bezárt meddőségi magánklinikának, a Versys Clinicsnek, írja a Hvg.hu. A Versys bár tavaly nyáron felajánlotta magát megvételre az államnak, a kormány ezt elutasította, így az intézet működési engedélye tavaly június 30-án megszűnt.

A napokban jelent meg a társadalmi vitára benyújtott tervezetek között az a rendelet, ami a Humán Reprodukciós Intézet Kft. (vagyis a Versys Clinics) részére járó állami kártalanítás mértékét állapítja meg.

A meddőségi centrumok nagy léptékű államosítása 2019 karácsonya előtt kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy állami kézbe vesz hat meddőségi magánklinikát, és ingyenessé teszi a kezeléseket, szűrővizsgálatokat, gyógyszereket. A magyarázat az volt, hogy a kormány segíteni akar a 150 ezer, meddőségi problémával küzdő párnak, ezért a meddőségi kezelések a jövőben olcsóbbak, gyorsabbak és mindenki számára hozzáférhetők lesznek.

A folyamat részeként állami kézbe került a Róbert Károly Magánkórház meddőségi részlege, de az átalakításhoz kapcsolódik az is, hogy 2,5 milliárd forintos állami támogatással megalakult a Humán Reprodukciós Nemzeti Laboratórium.

Az Országgyűlés tavalyi rendeletével aztán 2022. július 1-től kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehet beültetést végezni. A kormány ezt azzal indokolta, hogy hatékonyabb, ha állami kézbe veszik a reprodukciós eljárásokat, mert jelentős a finanszírozási vonzata, ráadásul azt látták, hogy vannak visszaélések. A törvény indoklásában azért az is benne van, hogy „Magyarországon a demográfiai kihívások állami szerepvállalást igényelnek”, tehát a kormány több gyereket szeretne látni.

Az elfogadott törvényjavaslat módosítása alapján a magánklinikáknak át kellett adniuk az államnak ezeket az intézményeket, a náluk tárolt embriókkal és ivarsejtekkel együtt – kártalanításért cserébe.

Ennek mértékét pedig az állami vagyon felügyeletéért felelős miniszter, Nagy Márton állapítja meg.

A magánklinikák ellehetetlenítése óta kiderült, az államosítás ellenére is csökkent a magyar lombikkezelések hatékonysága: a kormány adatai szerint míg 2017 és 2019 között az évente elvégzett kezelések több mint 19 százalékából született gyerek, addig ez 2020-ban már csak 17,9 százalék volt, 2021-ben pedig még tovább csökkent 16,6 százalékra.

A Telexnek korábban három nő mesélte el a tapasztalatait arról, milyen az állami lombikprogram belülről, és hogy élték meg az átszervezést.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!