Lombiktörténetek: ilyen az államosított rendszer belülről

2022. augusztus 17. – 06:27

frissítve

Lombiktörténetek: ilyen az államosított rendszer belülről
Illusztráció: Török Virág / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Idén nyáron, hosszas előkészítés után államosították a hazai meddőségi klinikákat. Egy elképesztően bonyolult és érzékeny folyamat komplikált rendszere vált ezáltal még leterheltebbé – legalábbis így tűnik annak alapján, amit három, az utóbbi években kezelésekben részt vevő nő mesélt el a Telexnek. Beszámolóikból kiderül, milyen volt végigmenni a folyamaton, miért egyedi minden eset, és mennyit számíthat minden egyes szó, gesztus, érzés és apró információmorzsa a sikerben – vagy épp sikertelenségben. Az államosított rendszer annyira túlterhelt, hogy egyre többen próbálkoznak inkább külföldön.

Korábbi összefoglalónkban megmutattuk, mi történt hivatalosan a magánklinikákkal az államosítás során, most azt próbáljuk megérteni, hogyan nézett ki mindez belülről, páciensként megtapasztalva az átszervezést, és egyáltalán, hogyan élik meg a nők a lombikprogram bonyolult folyamatát. Érintettekkel beszélgetve többek közt az alábbiak derültek ki:

  • A meddőségi kezelésekben részt vevők élete gyakran egészen átalakul. Ahhoz, hogy tudatosan járják végig ezt a nehéz utat, elképesztő mennyiségű szaktudásra van szükségük, rengeteg olyan információt, szabályt, vizsgálatot és gyógyszeres kezelést kell megérteniük, amit egy átlagember tudástára nem tartalmaz.
  • Egy meddőségi kivizsgálás, illetve az azt követő inszemináció és/vagy lombikprogram olyan összetett folyamat, amelyet egy orvoscsapat úgy tud hatékonyan végigkísérni, ha rengeteg időt szán a pácienssel folytatott beszélgetésre, erre azonban sok mindentől – az orvos leterheltségétől, hozzáállásától stb. – függően nem mindig van lehetőség. A protokollok, folyamatok klinikánként és orvosonként teljesen eltérők, néha ezért is nehéz követni, mikor mi a hatékonyabb lépés, döntés.
  • Bár az államosítással maga a beültetés és a lombikeljárás ingyenes, rengeteg azt megelőző vagy a kudarcokat esetenként magyarázó, a továbblépést segítő vizsgálat nem államilag finanszírozott. A siker pedig sok esetben épp ezeken múlik.
  • A rendszerbe kerülő nők emiatt sokszor Facebook-csoportokba tömörülve adják át egymásnak a tudást, itt támogatják lelkileg és segítik információkkal a másikat. A tapasztaltabbak kívülről ismerik az összes betűszót, rövidítést, megelőző műtétet, orvosnevet, gyógyszert. Leleteket elemeznek, esélyt latolgatnak, igyekezettel helyettesítik mindazt, amire, úgy látszik, a rendszernek nincs mindig ideje és ereje.

Az előzetes vizsgálatok

Csilláék a járvány előtt estek át inszemináción egy magánintézményben, de nem volt túl pozitív élmény, mert kevés figyelmet kaptak, ezért a következő próbálkozásukat már az állami rendszerben kezdték még az államosítás előtt. Ott már nem is javasoltak több beültetést, mert az sikertelen volt, csak lombikot. Nála az előzetes vizsgálatok nem mutattak ki semmilyen problémát. „Ha túl vagy a negyvenen, akkor mindenkitől azt fogod hallani, hogy nem jó, nem fog sikerülni, sietni kell, azt mondják, hogy öregek a petesejtjeid. Ennek nincs jó hatása a folyamatra, hiszen ilyenkor különösen érzékeny az ember, és ez a negatív szuggesztió ártalmas.” Csillánál a századiknál szakadt el a cérna, és azt mondta: elnézést, doktor úr, gondolhatja, hogy én sem így terveztem. Erre az orvos azt válaszolta: igen, persze, tudom, csak most jött meg a szőke herceg. Csilla papírjára se nézett rá, amin látta volna, hogy 14 éve házas.

Anitának hosszú volt a lombikig vezető útja, és saját elmondása szerint is óriási szerepe volt benne a szerencsének. Autoimmun pajzsmirigygyulladása, bal oldali petevezeték-elzáródása, inzulinrezisztenciája és PCOS-e (policisztás ovárium szindróma) van – és ő még a könnyebb eset, mondja. Végig állami rendszerben volt, két sikertelen inszeminációval kezdte még 2017-ben, de mindig az átjárhatatlan oldalon indult el a folyamat. A harmadiknál már nem váltotta ki az injekciókat, hogy spóroljon, akkor mégis a jó oldalon lett tüsző, és megtörténhetett az inszemináció, mégsem sikerült. Egy újabb sikertelen kísérlet után döntöttek úgy, hogy lombikra mennek. Ám épp amikor a lombikot indították volna, akkor esett teherbe spontán módon úgy, hogy előtte öt évig mindent megpróbáltak, mégsem jött össze. Miután a kisfia megszületett, hosszú ideig megint nem sikerült teherbe esnie, akkor vágott bele ténylegesen a lombikba.

Mónika magánklinikán kezdte meg a kivizsgálásokat, egy olyan helyen, aminek minden részletre kiterjedő protokollja volt. Az itt elvégzett vizsgálatok között vannak olyanok, amiket az állami rendszer nem támogat, vagy csak több sikertelen lombik (vagy más eljárás) után végeztet el. Ezek alapján kiderült, hogy Mónikánál csak a lombik jöhetett szóba, mert mindkét oldalon petevezeték-elzáródása volt. Más, fórumokon olvasott esetekből is úgy látszik, hogy

a meddőségi kezeléseknél elképesztően fontosak az elővizsgálatok, gyakran sok felesleges és drága eljárást, valamint időt és energiát lehet velük megspórolni.

Mónika rengeteg időt és energiát tett abba, hogy megértse, melyik vizsgálat miért jó vagy lehet hasznos, de ehhez szerinte kell egy speciális hozzáállás és affinitás, ami nem mindenkinél adott. A Facebook-csoportokban sokan tájékozódnak, infót gyűjtenek, aki tud, angol nyelvű tanulmányokból, tudományos előadásokból sajátítja el a tudományos részleteket, ismernek minden lehetőséget vagy előre kizárandó bajt. Ők irányítják a folyamatokat, elmennek olyan vizsgálatokra is, amiket az orvosok nem feltétlenül javasolnak.

A lombikot már az állami rendszerben kezdte, tavaly januárban három hónapot kellett várnia az első időpontra – ezt ő nem érezte vészesnek.

A folyamat elindítása

Csilla első konzultációja 40 perces, lassú, alapos volt, kedvesen beszéltek vele, és ez sokat számított. „A lombik egy mentálisan bonyolult, pszichésen pedig nehéz folyamat. Nagyon izgultam, de még azt is mondták: gondoljam végig a kérdéseimet nyugodtan, mindet tegyem fel.” Egy lombik körülbelül egy hónap alatt fut le: egy ultrahanggal, vérvétellel, hormonvizsgálattal indul, majd megkezdik a stimulációt attól függően, hogy milyenek az eredmények – magyarázza.

Egy normál ciklusban kb. egy sejt érik meg, de itt a lehető legtöbbet szeretnék érlelni az úgynevezett stimulációval. Leírják, milyen injekciókra és gyógyszerekre lesz szükség ahhoz, hogy elég petesejtet termeljen a petefészek. Ha megjön a menstruáció, az azt követő harmadik napon kell elmenni vérvételre, felírnak injekciókat, majd el kell kezdeniük szúrni magukat. Egyénenként változó, hányra van szükség, és a beadást otthon kell megoldani, sokaknak a párja végzi el ezt a feladatot, más magának adja be – ez először kellemetlen, aztán már csak arra figyelnek, hogyan szerezzenek maguknak minél kevesebb lila foltot. Először öt-, majd két-három naponta kell menni ultrahangra, így követik a szervezet stimulációra adott reakcióit.

Mónika is hasonlóan mesélt a folyamat elejéről:

„Egy ilyen helyzetben egyszerre hall az ember ezer infót, és hirtelen lehet, hogy azt sem tudja, mit kérdezzen, mert fel sem tudta dolgozni a hallottakat.”

Segítenek, adnak egy táblázatot arról, mit mikor kell beadni, bevenni, de így sem könnyű. A lombikos csoportok óriási segítséget jelentenek, hiszen menet közben sok minden félreérthető. Míg az ember nem kezd bele egy meddőségi kezelésbe, sok mindent nem ért a saját testével, női működésével kapcsolatban. Például vannak, akik nem értik, miként menstruálnak, ha el van záródva a petevezetékük, vagy hogyan kell a gyógyszereket bevenni, mit hova kell tenni, a hüvelykapszula pont úgy néz ki, mint az, amit szájon át kell adagolni – elsőre sok minden új, és nagy segítség a csoport. Így csak akkor kell az orvoshoz telefonálni, ha valami komoly gond van.

Anita kisfia születése után, bő egy év próbálkozás után jelentkezett be a klinikára – szerinte csak azért kapott viszonylag hamar időpontot, mert még a magánklinikák bezárása előtt telefonált. Örült neki, hogy dobozáron megkapja azokat az injekciókat, amik azelőtt több tízezer forintba kerültek. A konzultáció gyors volt, és rövid, az egyes vizsgálatoknál, vérvételeknél is sokat kellett várni, mindegyik egy-egy napot elvitt, telefonon pedig sehogy nem sikerült elérni őket, ha szerette volna. Ha a klinikáról hívták, és nem tudta felvenni, akkor sosem lehetett visszahívni őket, volt olyan, hogy talán hetvenszer is telefonált. Ez ilyenkor igen nyomasztó érzés, hiszen fél tőle, hogy valamilyen rossz hírrel hívják.

A petesejt leszívása

Csilla esetében a petesejtleszívás egy Covid-hullám idejére esett, ami miatt altatóorvos-hiány volt, ezért pár nappal a műtét előtt mondták, hogy nem altatásban fogják végezni. Ez egy elég fájdalmas dolog: egy ultrahangra szerelt tűt felvezetnek a hüvelyen keresztül, átszúrják a hüvelyt és a petefészket is, és leszívják a petesejteket. Majd ugyanezt elvégzik a másik petefészekben is – magyarázta.

A leszívás után várni kellett, és megmondták, hogy hány petesejtet sikerült kinyerni. Csillának az első próbálkozáskor hat darabot szívtak le. Az ő szervezete nem reagált jól a stimulációra – amúgy erre is létezik vizsgálat, ami kimutatja, kinek milyen stimuláció lenne az ideális, de drága.

Anitánál éppen az ellenkezője történt: 26 petesejtet nyertek ki, ami rengeteg, így azt mondták, mivel túlstimulálódott a szervezete, várni kell a visszaültetéssel egy hónapot. Nála és Mónikánál is altatásban végezték el a leszívást, így fájdalommentes és semleges élmény volt.

Aminek a testeden belül kéne történnie, az kívül megy végbe

Míg a leszívás történik, a párok férfi tagjai mintát adnak le, ezzel termékenyítik meg majd a kinyert petesejteket. Csilla azt mesélte, míg a nőket csak ide-oda vezénylik, a férfiakat körbeudvarolják: kevesebb vizsgálaton kell átesniük, az asszisztensnők már attól el vannak ájulva, hogyha hajlandók bármikor bejönni és minden kéréshez alkalmazkodni, rugalmasan mintát leadni.

A megtermékenyítés kétféleképpen működhet: az egyik módszernél simán ráengedik a spermiumot az érett petesejtre, a másiknál pedig kiválasztják a legjobb spermiumokat, és azokat használják. Erről az állami rendszerben nem a páciensek, nem az orvosok, hanem az embriológusok döntenek. Csilla három itthoni lombikjából csak egyszer alkalmazták ezt a kiválasztásos módszert, holott az orvosok javasolták mindegyik alkalommal. Akkor is csak azért lett így, mert addig állt a folyosón a kórházban, míg el nem csípett egy embriológust és nem beszélt vele – erre itthon nincs mindig lehetőség. Végül úgy alakult, hogy akkor meg sem termékenyültek a petesejtjei – ezeknél az eljárásoknál pont az a nehéz, hogy sosem lehet tudni, végül mi miért történik.

Mónikánál tizenegy petesejtet szívtak le, kilenc termékenyült meg, és egyet szeretett volna beültetni, mert félt az ikerterhességtől. Erről azonban egyáltalán nem kapott semmilyen tájékoztatást, nem beszéltek róla, hány petesejtet ültetnek majd vissza, és mikor. Ebben az intézetben az embriológus tájékoztatta a pácienseket, míg máshol erre nincs lehetőség. Később kiderült, hogy éppen azon a klinikán, ahol rajta végeztek lombikot, az volt a protokoll, hogy akinek van két életképes, megtermékenyült petesejtje, annál kettőt ültetnek be. Erről csak a beültetéskor volt szó, akkor annyi magyarázatot adtak, hogy szakmailag ez a legmegalapozottabb döntés. Arról sem beszéltek vele, hányadik napon ültessék be az embriókat – ő az embriológusra bízta, nem is akart beleszólni. Végül kettőt ültettek be, egyet pedig lefagyasztottak – a többi időközben megállt a fejlődésben vagy rossz irányba fordult.

Anita rengeteg petesejtjét a megtermékenyítést követő ötödik napig figyelték – ekkorra öt maradt életben, ennyit fagyasztottak le, a döntés itt is protokollt követett. „Aminek a testeden belül kéne történnie, az kívül megy végbe” – mondta. A fagyasztott embriókat egy hónap szünet után sikertelenül próbálták beültetni. A beültetések már futószalagon mentek, gyors egymásutánban – mesélte. Ezután hosszabb szünetet tartottak, majd a következő alkalomnál sikerült a beültetés.

Mikor ideális a beültetés?

Míg több klinika fix protokollt követ, illetve van, ahol bevonják a pácienseket a döntésbe, valójában senki sem tudja, melyik az ideális nap a beültetésre. Itthon általában a második vagy harmadik napon végzik, míg a külföldi klinikákon mindig várnak az ötödik napig. Ott azzal indokolják a várakozást, hogy a sejt a természetes útján még nem a méhben lenne a második-harmadik napon, hanem valahol útközben.

Csilla itthoni lombikjainál neki kellett megmondania, hány napot várjanak, ám ehhez nem volt birtokában minden tudás, nagy lelki megterhelést jelentett, sok sírás és aggodalom között próbált ellentmondásos információk alapján döntést hozni. Azt mondták neki, hogy jobb helyen van a sejt bent, illetve nem akarják, hogy aztán sírás legyen az ötödik napon, hogy már nincs mit beültetni. Pontosan nem lehet tudni, valójában melyik a legjobb megoldás, és itthon nem lehet rendesen követni a statisztikákat sem. Itthon néha a munkaidő is beleszól a beültetés időpontjába: míg az időablakot a test jelei alapján kellene meghatározni, a hazai klinikákon az is számít, épp mikor van rendelés, és akinek szombatra esik a beültetés, annál jobban megpörgetik a folyamatot, nincs idő például utána fekve pihenni.

Ezen a ponton Csilla fontosnak tartotta megjegyezni, hogy itthon az számít befejezett lombiknak, ha megtörtént a beültetés. Aki a beültetésig nem jut el egy folyamatban, az nem használt el államilag finanszírozott alkalmat. A rendszer érdeke tehát szerinte az, hogy legyen beültetésed, talán ezért is sürgetik. Egy másik megszólalónk inkább úgy érezte, hogy a várólisták csökkentése miatt igyekeznek pörgetni az eseményeket. Ezt a feltételezést a lombikos fórumokon is sokan osztják,

többek szerint az orvosok célja az, hogy a folyamat végigmenjen, erre fókuszálnak elsősorban, nem pedig a sikerre.

A várakozás

A folyamat ezután már egységes: kapnak kúpokat és injekciókat a sikeres beágyazódás érdekében, majd várnak. 12 nap után szokás vérvételre menni: az eredményből tudják meg a HCG-hormonjuk szintjét, ebből derül ki, hogy sikerült-e a beágyazódás. A Facebook-csoportok tele vannak terhességi tesztekről készült képekkel, amelyek alatt a résztvevők segítenek megállapítani, vajon tényleg két csík látható-e a teszten. Csillánál három lombikból egyszer sem indult el ez a folyamat.

Anitánál egészen furcsa dolog történt: egy fagyasztott petesejtet ültettek be, de mivel az időközben végzett ultrahangokon látszott, hogy van spontán tüszőrepedése is, reménykedett a természetes megtermékenyülésben is. Valóban pozitív lett az otthoni terhességi tesztje, ultrahangra viszont nagyon sokára, csak a 8. hétre kapott időpontot, így ismerősön keresztül szerzett hamarabb helyet, hiszen félt az ilyenkor gyakori méhen kívüli terhességtől. Ekkor derült ki, hogy ikrekkel terhes. Az orvos láthatóan megrémült, és hamar ellenőrizte, hány embriót ültettek be, de valóban csak egy volt mesterséges, a másik valószínűleg spontán megtermékenyülés volt.

Mónika beszélgetésünk idején éppen tízhetes várandós volt, bár két embriót ültettek be, egy tapadt meg. Ő pozitív élményként élte meg a lombikprogramot, és úgy véli, ez nem csak a sikeres végkifejlet miatt volt így, ugyanakkor azt mondja, az egész csupa szerencsén alapszik, amiben senki nem tudja, mi milyen százalékban befolyásolja a sikert.

Irány külföld!

Csilla három hazai lombikja során úgy látta: ahogy haladt előre a magánklinikák bezáratása, úgy nőtt a tömeg a klinikán. Míg az elején remek ellátást kapott, a végén már szimultán végzett egy orvos többeken egyszerre vizsgálatokat, amolyan húspiacjelleggel. Anélkül hozták meg ezeket a rendelkezéseket, hogy növelték volna a meddőségi klinikán dolgozók létszámát, miközben a leterheltségük a sokszorosára nőtt – mondta. Hozzátette, hogy ekkor is óriási igyekezettel és odaadással végezték a dolgukat a klinikákon, ám egyszerűen nem elvárható tőlük, hogy a sokszorozódott pácienstömegnél ugyanolyan személyes ellátást nyújtsanak. Más, lombikon átesett olvasónk is azt mondta, csak a személyzet elhivatottsága és odaadása működteti még a túlterhelt rendszert:

Most fürtökben lógnak a várókban, mindenkire két perc jut, nincs idő kérdésekre. Elfogyott a levegő, a páciensek öldökölnek az időpontokért, júniusban a legtöbb helyre már nem lehetett erre az évre időpontot kapni.

Ennek hatására annyi ember zúdul át a cseh, szlovák, osztrák, lengyel rendszerbe, hogy már elkezdték túlterhelni a külföldi klinikák magyar személyzetét is. Mostanra ezeken a helyeken is várólisták alakultak ki úgy is, hogy egy teljes folyamat több ezer euróba is kerülhet. Külföldön több olyan vizsgálatot is elvégeznek, ami itthon nincs: akinek sorozatban vannak kudarcai, az befektet olyan tesztekbe, mint például az embrió genetikai vizsgálata, vagy az olyan eljárásokba, amelyek kiválasztják a legalkalmasabb spermiumokat.

Csilla három itthoni lombik után külföldön folytatta, ahol egészen más hozzáállással találkozott. Kint a protokoll része, hogy a páciens találkozik az embriológussal, meg tudja vele beszélni a különböző vizsgálatok fontosságát, hogy mikor jobb beültetni, melyek a spermaszelekciós eljárások. Ettől a dolog bonyolult részét is megértette, és bevonódottságérzete volt – nem pedig az, hogy egy darab hús, akit ide-oda utasítanak. Elmagyarázták, mikor mi zajlik éppen, beültetés után betakargatták, és halk zene mellett, félhomályban pihenhetett, hogy fel tudja dolgozni, mi is történik vele. A kommunikáció gyors és sima volt, mindig elérte őket, ha kérdése volt. Annak ellenére itt fognak próbálkozni újra, hogy itt sem jártak sikerrel – mondta.

Anita, akinek sikerrel végződött a története, és nem is érték rossz élmények, azt mondta, szerinte furcsa ellentmondás van ebben az egészben: aki eddig megengedhette magának a fizetős lombikprogramot, most az állami rendszerbe kényszerül. Ezáltal éppen azok előtt növelik a sort, akik amúgy sem tudnák megengedni maguknak a magánklinikákat.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!