Puskástól Szoboszlaiig – a vezéregyéniségek, akik arcot adtak a magyar válogatottnak

Csütörtök este története ezredik mérkőzését játssza a magyar futballválogatott Isztambulban, a Nemzetek Ligájában Törökország ellen. Jó néhány sztár megfordult a csapatban az eddigi bő százhúsz éve alatt, de mindig volt egy-egy olyan játékos, aki az adott időszak meghatározó alakjává és a válogatott arcává tudott válni. A jubileum alkalmából összegyűjtöttük azokat a kiemelkedő egyéniségeket, akik a maguk korszakának Szoboszlai Dominikjai voltak, vagyis a vezérek, akik nevével emlegették a csapatot. Ők formálták leginkább a válogatottat.

Az első focista, aki tízezreket vitt a stadionba

„Ott voltam a magyar labdarúgás születésénél” – írta önéletrajzi könyvében Schlosser Imre, az első magyar futballsztár, akinek egész Európában ismerték a nevét. Schlosser saját bevallása szerint sápadt, vézna, betegeskedő kisgyerek volt, akit az orvosok tiltottak a sportolástól, ő viszont alig várta, hogy az egyik Duna-parti grundon rúghassa a rongylabdát. Halála előtt nem sokkal megjelent memoárjában ő maga is azt írt, hogy vezér volt a társai között. Ő az ékes példája, hogy nem kell tekintélyes termet ahhoz, hogy valakire ebben a sportágban odafigyeljenek a többiek.

Schlosser tizenháromszoros magyar bajnok és hétszeres gólkirály volt – mindkettő rekord. 284 bajnoki meccsen 368 gólt szerzett. A Ferencvárosban 1905 és 1915 között játszott, rajongtak érte, a saját bőrén tapasztalhatta, milyen az, amikor hétről hétre egyre többen és többen mennek ki a pályára, hogy láthassák a szinte már művészi labdakezelését, a lövéseit. 1915-ben szerződött át az MTK-ba, majd amikor 1926-ban bevezették a profizmust Magyarországon, egy évre és egy utolsó bajnoki címre visszatért a Fradiba.

1906-ban játszotta az első, 1926-ban, 38 évesen az utolsó válogatottmeccsét, ez is sokáig rekordnak számított. Eleinte egy-két ezren voltak kint a meccseken, 1926-ra tízszeresére duzzadt a létszám. Schlosser 68 válogatottmeccsen 58-szor volt eredményes, 1911-ben hatot vágott Svájcnak. 1955-ben készült egy híres fotó, amikor egy Ausztria elleni meccsen elbúcsúztatják, 104 ezer ember vastapsa előtt (itt látható egy videó arról, ahogy elvégzi a kezdőrúgást). 1959-ben, szegény körülmények közt halt meg.

Egy félidő alatt hét gól egy vb-ezüstérmes kapusnak

Nem kellett sokat várni arra, hogy a Fradiban kitűnjön a következő nagy egyéniség. Sárosi György 1929-ben igazolt át a zöld-fehérekhez, 1931-ben lett válogatott, még nem volt 18 éves. Megdönthetetlennek tűnő rekordot tart, hét gólt lőtt egy meccsen. Ráadásul egy félidő alatt, és még mindig lehet fokozni a teljesítményét: az ellenfél kapujában a vb-ezüstérmes csehszlovák válogatott neves kapusa, František Plánička állt. „Ő fejelt a legjobban, remekül osztogatott, ötletes és ügyes volt a helyzetek kihasználásában” – írták a sportlapban Sárosiról teljesítményéről. Az 1938-as világbajnokságon mindegyik találkozón, így a döntőben is gólszerző volt, így vette ki a részét az ezüstéremből. 62 meccsen 42 találatot jegyzett, amivel az ötödik az örökrangsorban.

1948-ban külföldre szerződött, a Juventus edzője lett, és mindmáig az utolsó magyar edző, aki az olasz csapatot bajnoki címig juttatta. 1993-ban halt meg Genovában. A World Soccer Magazine a huszadik század 100 legjobb játékosa közé választotta.

Sárosi mellett Zsengellér Gyula is nagy támasza volt az első vb-ezüstérmes csapatnak, ő a háború után is válogatott maradt, és Puskás Ferenc az ő passzából lőtte első válogatott gólját 1945-ben – kevés jobb szimbólum képzelhető el ennél.

Puskás előtt azonban még volt a magyar futballnak egy félelmetes képességű játékosa: Deák Ferenc, becenevén a Bamba: 1946 és 1949 között 20 válogatott meccsen 29 gólt lőtt, ami világviszonylatban azóta is rekord, ilyen gólátlaggal azóta sem büszkélkedhet senki. 1949. november végi utolsó fellépésén is betalált a svédek ellen 5:0-ra megnyert találkozón, de mivel Sebes Gusztáv úgy értékelte, hogy a visszavont középcsatár posztján jobban tudná alkalmazni Hidegkuti Nándort, ezért Deák kiszorult a csapatból.

Puskás, a legendák legendája

1949-től 1954-ig egyértelműen Puskás Ferenc volt a vezér, noha az 1954-es vb-n Kocsis Sándor emelkedett ki inkább, aki vb-gólkirály is lett, de ne szaladjunk ennyire előre.

A Purczeld néven született Puskás apja edző volt. A fia már korán kitűnt a bal lábával, 18 éves korára válogatott lett, 1948-ban azonban két őszi meccsen is kihagyta őt a válogatóbizottság (Sebes Gusztáv, Kléber Gábor és Mandik Béla). Három hónap után, Bukarestben tért vissza, mindjárt három góllal az 5:1-re megnyert találkozón. Utána a szófiai vereségnél (0:1) a pályán volt; ennek a meccsnek a különlegessége, hogy Puskás mellett a csatársorba jelölték Kubala Lászlót is, akinek ez volt az utolsó találkozója – a később Spanyolországban legendává emelkedett klasszisok ekkor szerepeltek utoljára egymás mellett.

Puskás ezek után öt év alatt, a vb-döntőig csupán háromszor kapott ki. A csapat legjobb és legnagyobb hatású játékosa volt. Az 1952-es olimpián a jugoszlávok legyőzéséből góllal vette ki a részét, az angolok 6:3-as legyőzésekor csinálta azt a múlhatatlan varázsú cselt, aminek a felvétele bejárta a világot. A magyar válogatott favoritként érkezett a vb-re, de a németek elleni csoportmeccsen Werner Liebrich lerúgta Puskás. A kőkemény védő felmenői között voltak erdélyi szászok, így értette, mivel froclizta őt magyarul. Puskás a vb-döntőre visszatért, gólt is lőtt, de a 2:0-s vezetés után a magyar csapaton kijött a fáradtság. A vége előtt három perccel még egyenlítettek, de ezt érvénytelenítette a játékvezető, így az NSZK 3:2-re győzött.

A vb-döntő után hat meccsen át (1954. szeptembertől 1955. április végéig) nem talált a kapuba, ez volt a leghosszabb sorozat, amit gólképtelenül töltött. 1956-ban volt három olyan egymás utáni meccs, amit nyeretlenül töltött. 1956 első felében ötből csak egyszer győzött a magyar csapat. 1956. szeptember 23-án viszont jött egy moszkvai győzelem, ekkor Czibor a gólszerző. Tizenhat méteres lövése után, ahogy elhagyta a lábát a labda, csak annyit mondott Jasin felé, vigyázz a kezedre, mert odacsípi a kapufához a labda. (A lécről pattant a kapuba) Puskás mellett egyébként Czibor tartozik azon hat játékos közé, akik gólt lőttek BEK-döntőn és vb-döntőn is. A két magyaron kívül még Andrés Iniesta, Gerd Müller, Zinedine Zidane és Mario Mario Mandžukić mondhatja el ezt magáról.

1956 után az itthon maradt Bozsik József és a Kispesten kiteljesedő Tichy Lajos volt a vezér, előbbi jutott el először a százszoros válogatottságig, utóbbi a gólszerzők örökrangsorában még mindig hetedik 51 találattal. Tichy 1959-ben a hatodik lett az Aranylabda-szavazáson. Két világbajnokságon (1958 és 1962) is gólt lőtt, a harmadikon is a keretben volt. (Három vb-n egyébként az MTK-s Sipos Ferenc játszott, ebben a számvetésben ő az egyedüli.)

A császárság kora

1959-ben aztán megérkezett a válogatottba Albert Flórián, és a hatvanas évek leginkább róla szóltak. Még akkor is, ha Bene Ferenc 1966-ban mind a négy vb-meccsen (Portugália, Brazília, Bulgária, Szovjetunió) gólt lőtt, és ha a Vasassal bajnok Farkas János is villogott mellette a csatársorban.

Albert sorsában van egy kis népmesei vonulat. Hercegszántón született 1941-ben, anyját korán elvesztette, a bátyjával együtt kerültek fel Pestre 1952-ben. A báty egyik barátja, Füles József vitte el egy toborzóra, Száger Mihály edzőnek azonnal feltűnt a játéka. 1955-ben a család Őrszentmiklósra (a mai Őrbottyánba) került, reggelente fél négykor kelt útra, hogy a Madách Gimnáziumba érjen, a délutáni edzés után pedig csak Veresegyházig közlekedett a vonat, a még fennmaradó öt kilométert gyalog kellett megtennie.

1957-ben a család az angyalföldi Gömb utcában kapott egy lakást, Albert egy évvel később már bemutatkozott a Fradiban. 1959-ben a magyar csapat visszavágott a németeknek az öt évvel korábbi vereségért, a 4:3-ból egy szépségdíjas góllal vette ki a részét. Egy évre rá az ő duplájával verték Angliát a Népstadionban. Az olimpián bronzéremig jutott csapat legeredményesebb játékosa volt, 1962-ben pedig vb-gólkirály lett. A csapat akkor is legyőzte Angliát, a csehszlovákok ellen azonban nem boldogult, úgy kapott ki 1:0-ra a negyeddöntőben, hogy Tichy lövése után jó eséllyel a gólvonal mögött pattant le a labda, de a játékvezető továbbot intett.

Albert 1963-ban és 1964-ben bajnok lett a Fradival, abban az évben Eb-bronzérmet is szerzett a válogatottal. AZ 1966-os vb-n gólt lőtt a braziloknak, később a Flamengo tisztelete jeléül meghívta az országba. Bármelyik európai topcsapatban megállta volna a helyét, de nem mehetett. 1967-ben megkapta az Aranylabdát, amire pályafutása alatt hétszer kapott jelölést.

1969-ben köszönt el a válogatottól egy másik vezér, Mészöly Kálmán, amikor a csehszlovákok a vb-pótselejtezőn 4–1-re intézték el a csapatot Marseille-ben. „A mi időnk lejárt” – mondta a védelem akkori oszlopa. Mészöly az egyetlen, aki játékosként és kapitányként is megjárta a világbajnokságot. Ám míg játékosként továbbjutott a brazilok már említett legyőzése után, addig kapitányként a belgák ellen ez már nem sikerült: bár vezetett a csapata 1982-ben, az 1–1-es döntetlen kiesést jelentett. Mészöly játékosként és edzőként is 61–61 alkalommal hallgathatta a Himnuszt.

Azok a hetvenes évek

A hetvenes évek elején a bajnoki címeket sorozatban nyerő Újpestre épült a válogatott. 1972-ben az Eb négyes döntőjébe jutott a csapat, épp ezért jókora csalódás volt, hogy a svédek elleni hazai 3–3 megakadályozta az 1974-es vb-részvételt. Bene Ferenc, Dunai Antal, illetve Fazekas László is top góllövők volt a kontinensen, előbbi kettő többször volt érdekelt az Aranylabda-szavazásokon is, Bene hat alkalommal van a rangsorban. Dunai ugyan Európa második legjobb góllövője is volt (1968), a karrierjéből kimaradt a vb-részvétel.

A hetvenes évek végén már egyre inkább a Nyilasi Tibor–Törőcsik András tandemről szólt a csapat. Első meccsüket 1976 októberében játszották együtt, 4–2-es magyar sikerrel zárult az ausztriai fellépés. Nyilasi akkor már a Fradival megjárta a KEK-döntőt (1975), és egyre markánsabban emelkedett ki a válogatottban is. 1977-ben és 1981-ben mindketten kaptak szavazatot az Aranylabdára.

Az 1978-as vb előtt a külföldi lapok is csodálattal adóztak a két játékos tehetsége előtt, Törőcsik kivételes cselezési készségét, Nyilasi nagyszerű fejjátékát emelték ki. Aztán sorsszerű volt, hogy az argentinok ellen mindkettőt kiállították. Törőcsiket addig faraghatták büntetlenül az argentin védők, míg begőzölt, és visszarúgott, Nyilasi pedig a legvégén törlesztett.

1982-ben ott voltak a vb-n, Nyilasi jegyezte az első és az utolsó gólunkat a Salvador elleni 10–1-es győzelemnél, ami azóta is vb-rekord, és nem is valószínű, hogy megdől mostanában. Törőcsik András úgy költözött be a szurkolói lelkekbe, hogy még csak vb-gólt se lőtt, de a technikája utánozhatatlan és halhatatlan maradt.

A nyolcvanas évek legjobb magyar játékosa kimagaslóan Détári Lajos, aki egyben az utolsó, aki meghívást kapott a világválogatottba. A Honvéddal négyszeres bajnok volt, utána szerződött a Frankfurtba, ahol egy szép szabadrúgásgóllal eldöntötte a német kupadöntőt 1988-ban. A válogatottban emblematikus találata volt, amikro a lengyeleknek lehetetlen szögből ívelte a labdát a felső sarokba.

Apróságokon múlt, hogy Détári nem lett a Juventus játékosa, egyben Michel Platini utóda az olasz klubnál, noha egy észak-amerikai túrán részt vett a torinói csapattal. Szimbolikus, hogy ő lőtte az utolsó vb-gólunkat, Kanada ellen 1986-ban.

Meghatározó klasszisok nélkül

A kilencvenes években a válogatott sokáig a Kiprich József–Kovács Kálmán csatársorral rohamozta a kaput, de egyikük sem igazi vezéralkat, még ha a klubjaikban meghatározó szerepet töltöttek is be. Kiprich bajnok lett a holland Feyenoorddal, személyes tapasztalat, hogy egy bredai panzióban az ő neve volt a wifikód. Kovács Kálmán a francia Auxerre-ben a góllövőlista második helyére verekedte magát Jean-Pierre Papin mögé.

Kiprich 28 gólos a válogatottban, emlékezetes duplái voltak, 1985-ben Bécsben, de az 1986-os mexikói vb-égés után is húzóember volt, Moszkvában (2–2) kettőt vágott, ahogy a spanyoloknak is (2–4).

Sokat elárul a válogatott akkori erejéről, hogy 2000 táján egy kapus, Király Gábor a volt a legpiacképesebb labdarúgója. A Herthával BL-szereplő volt, az Arsenal 4-5 millió eurós ajánlatot tett érte a németeknek, de addig alkudoztak, amíg nem sikerült megállapodásra jutniuk. Király 2014-ben, már a Haladás kapusaként tért vissza, és már a 2016-os Eb előtt átjutott a bűvös százas válogatottsági határon. Végül 108-ig jutott, ami azért is nagy érdem, mert volt időszak, amikor egyáltalán nem számoltak vele.

Lisztes Krisztián 2004-ben bajnok és kupagyőztes lett a Werder Bremennel, pechére épp a szezon végén sérült meg, ami nagy csapás volt mind a személyes karrierjére, mind a válogatottra nézve, mert egy klasszikus irányító játékos esett ki, aki a keresztszalag-szakadása után már nem tudta visszanyerni korábbi formáját. 49-szer volt válogatott.

Illés Béla miatt sokan mentek a Honvéd vagy az MTK meccseire, de itt már nem beszélhetünk ezres léptékről, mint egykoron. Illés úgy lehetett korszakos játékos, hogy negatív a mérlege a válogatottban: 19 győzelem mellett 26 vereség.

Lassú emelkedés: Gera és Szalai

Gera Zoltán jó évtizedes pályafutása alatt volt középcsatár, szélső, játszott a középpálya jobb oldalán, és volt védekező középpályás is. Dárdai Pál kapitányi kinevezése után zseninek nevezte, ezért is gondolta, hogy szükség van rá.

Ez a zseni Harkányból indult, és volt egy időszak, amikor a futball háttérbe szorult az életében, de szerencsére nem került a kábítószerek fogságába. Később a Fulhammel Európa-liga-döntőt játszott 2010-ben, az elődöntőben győztes gólt lőtt, és a londoni metróban spontán kórusok alakultak, a Hamburg legyőzése után a magyar játékost éltették.

Még a Fradiban játszott, amikor egy gyönyörű ollózós gólt láttunk tőle a válogatottban San Marino ellen, és már a Fradiban játszott, amikor a 2016-os Eb-n a portugáloknak egy tökéletes átvétel után bezúdította a bal alsóba. Így foglalta keretbe a pályafutását, igaz, az utolsó gólját Andorrának lőtte.

Dzsudzsák Balázs, a jelenlegi válogatottsági rekorder (109), szerencsésebb klubváltásokkal a válogatottban is nagyobb erő lehetett volna. Egy év alatt átérezhette, mennyire szélsőséges a magyar szurkolók szeretete és utálata, hiszen 2016-ban a portugáloknak lőtt két szabadrúgásgólja után a fellegekben járt, egy belgák elleni 4–0-s belgák vereség és Eb-búcsú után is ezrek ünnepelték a csapatot a Hősök terén; majd az Andorrában elszenvedett egygólos vereség után ő sírt a kamerák előtt, amikor a szemére vetették a pénzéhségét, amiért az arab ligában játszik.

Szalai Ádám 2020-tól 2022-ig emelkedett a válogatott egyértelmű vezérévé, és már előtte is volt egy fontos beszéde, amikor a hollandiai kiütéses vereség (1–8) után felhívta a figyelmet arra, hogy valamit nem csinálunk jól. Ilyen őszinte kiállásra addig nem volt példa, és még akkor sem álltak azonnal mellé, Pintér Attila akkori szövetségi kapitány inkább azzal büntette, hogy utána nem hívta meg. Bő tíz év távlatából már groteszk, hogy Pintér nem számított rá, majd Egervári Sándornak sem tartozott a kedvencei közé. Két Eb-n lőtt gólt, ezt egyetlen más magyar sem mondhatja el magáról, de talán még ennél is fontosabb, hogy a közeg megváltoztatását is megkísérelte.

Amikor a klubjaiban már nem nyújtott extra teljesítményt, a 2021-re halasztott Eb-n akkor is fejelt egy gyönyörű gólt a németeknek, a 2022-es Nemzetek Ligája-meccsen pedig sarkazott egyet szögletből Lipcsében. Előtte pedig ott volt az Angliában 4–0-ra győztes csapatban is. 86 válogatottságán 26 gólig jutott. Az a hátborzongató öltözői beszéd Izland ellen remélhetőleg generációknak ad ösztönzést.

Egy sztárcsapat magyar sztárja – a jelen

Szoboszlai Dominik már 2019-ben egy pazar szabadrúgással jelentkezett a szlovákok ellen, aztán 2020 novemberében az ő Izland elleni bombája vitte ki a csapatot az Eb-re. 2023-ban már a csoportelsőként kijutott csapat kapitánya volt, a bolgárok elleni 2–2-es egyenlítés előtt ő ívelt be, a bolgárok pedig összehozták az egyenlítő találatot. Elérzékenyült a meccs után, aztán pár nappal később világklasszis megmozdulást követően lőtt gólt Montenegrónak. 2024 nyarán leigazolta a Liverpool, hamarosan az ottani öltözőben is vezér lehet, a válogatott pedig épp egy ilyen karakterre várt. Olyanra, aki futballtudásban és vezetői képességekben is átlag feletti.

A környékünkön azt láthattuk, mekkora sztárok jöttek ki az előző évtizedekben – a román Gheorghe Hagi, a bolgár Hriszto Sztoicskov, a horvát Davor Šuker, a jugoszláv (ma montenegrói) Predrag Mijatović, a cseh Pavel Nedvěd, hogy csak a legnagyobbakat említsük. Szoboszlai a nyomukban van, különösen, ha már idén a kezébe veheti az angol bajnoki trófeát, amire minden esélye megvan. És még csak 25 éves lesz októberben, jó eséllyel a következő évek róla szólnak majd.