Az állam nem vásárolja meg az utolsó két magánkézben maradt meddőségi centrumot, így be kell zárniuk június végéig

2022. május 09. – 14:56

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Június végén megszűnik a működési engedélye az utolsó két magánkézben maradt meddőségi centrumnak, miután az állam nem vásárolja meg azokat. A kormány levélben tájékoztatta a döntésről a Reprosys Termékenységi Központot és a Versis Clynicset – írja a 444.

„Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy noha a Reprosys Termékenységi Központ tulajdonosai (...) az egészségügyi intézményt a Magyar Állam javára megvásárlásra felajánlották, Magyarország Kormánya nem tartotta indokoltnak annak állami fenntartásba vételét és további működtetését” – áll a Reprosys Kft. honlapján hétfőn közzétett közleményben. A 444 információi szerint ugyanezt a levelet kapta a Versis Clynics is: azaz hiába kérték, hogy a fennmaradás érdekében az állam vásárolja meg a klinikát, a kormány indoklás nélkül elutasította ezt.

A lapnak nyilatkozó klinika szerint sokaknak nem marad majd más választása, mint külföldre menni a kezelésért, ugyanis a legtöbb páciens már úgy érkezett hozzájuk, hogy kimerítette az 5 állami ingyenes kezelést, vagy a 45 éves korhatár miatt nem fértek bele abba. Az pedig még egy nagy kérdés, hogy mi lesz azzal a több száz embrióval, amiket ezek a klinikák tárolnak. Kásler Miklósnak már tavaly szeptember végéig ki kellett volna jelölni azt az egészségügyi szolgáltatót, amely átveszi az embriókat, ez azonban máig nem történt meg.

A meddőségi centrumok nagy léptékű államosítása 2019 karácsonya előtt kezdődött, amikor a kormány bejelentette, hogy állami kézbe vesz hat meddőségi magánklinikát, és ingyenessé teszi a kezeléseket, szűrővizsgálatokat, gyógyszereket. A magyarázat az volt, hogy a kormány segíteni akar a 150 ezer, meddőségi problémával küzdő párnak, ezért a meddőségi kezelések a jövőben olcsóbbak, gyorsabbak és mindenki számára hozzáférhetők lesznek.

Ezután már csak három teljesen magánkézben lévő, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelővel (NEAK) nem szerződött meddőségi centrum maradt az országban, azok is mind Budapesten. Ezek a TritonLife Róbert Magánkórház (amit szeptemberben vásárolt meg az állam), a Reprosys Kft. és a Versys Clinics.

Az Országgyűlés végül tavaly tavasszal megszavazta, hogy 2022. július 1-től kizárólag az állami meddőségi klinikákon lehessen beültetést végezni. Gulyás Gergely miniszter később ezt azzal indokolta, hogy hatékonyabb, ha állami kézbe veszik a reprodukciós eljárásokat, mert jelentős a finanszírozási vonzata, ráadásul azt látták, hogy vannak visszaélések. Az elfogadott törvényjavaslat módosítása alapján a magánszolgáltatóknak át kell adniuk az államnak ezeket az intézményeket, a náluk tárolt embriókkal és ivarsejtekkel együtt – kártalanításért cserébe. Ez azonban máig nem történt meg, miközben hosszú várólisták vannak a meddőségi centrumokban. A törvény hatásaival ebben a cikkben foglalkoztunk részletesebben.

Mi akkor is kérdezünk, ha valaki nem akar válaszolni Nekünk itt a Telexnél a szabad sajtó azt jelenti, hogy politikusok, oligarchák nem befolyásolhatják azt, miről írunk, miről nem, kivel dolgozunk, vagy kivel nem. A szabad sajtó nekünk kritikusságot, korrektséget, kíváncsiságot jelent. Hogy a közérdekű sztorikról beszámolunk, hogy mindig oda megyünk, ahol a dolgok történnek.

Nem egyszerű a munkánk, van, hogy falakba ütközünk: nem válaszolnak a megkereséseinkre, kordonokkal zárnak el, hogy ne tehessünk fel kérdéseket. Ha szeretnéd, hogy ennek ellenére is kitartóan kérdéseket tegyünk fel, hogy megmutathassuk a lehető legtöbbféle álláspontot, a legtöbb tényt és bizonyítékot, támogasd a munkánkat!
Támogass