Orbán bácsi és fideszes nehéz kérdések is előkerültek a párt kongresszusán

2021. november 14. – 10:09

frissítve

Orbán bácsi és fideszes nehéz kérdések is előkerültek a párt kongresszusán
Orbán Viktor és a Fidesz három alelnöke – Fotó: Huszti István / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Újabb két évre Orbán Viktort választották a Fidesz elnökének a párt 29. tisztújító kongresszusán vasárnap. Novák Katalin alelnöki helyét Gál Kinga EP-képviselő veszi át. Orbán hosszabb távú víziókról beszélt, újabb tíz év kormányzás alatt a legfejlettebb országok közé vezetné Magyarországot. A kongresszust és a beszédeket percről percre közvetítettük.

A miniszterelnök beszédével véget ért a Fidesz 29. kongresszusa, ahol újabb két évre Orbán Viktort választották meg a párt elnökének.

A miniszterelnök hosszabb távú víziókról beszélt, azt mondta, további tíz év polgári kormányzás alatt a legfejlettebb országok közé kerülhet Magyarország.

Összefoglaló cikkünkben öt pontban elemeztük Orbán Viktor beszédét, és legfontosabb üzeneteit.

Az egész napos rendezvényen felszólalt a Fidesz színe-java, a legtöbben Brüsszelről, migrációról és az ellenzékről beszéltek. Összesen több mint ezer küldött vett részt a kongresszuson a Hungexpón. Miután Novák Katalin lemondott az alelnöki posztról, Gál Kingát EP-képviselőt választották meg a helyére. A többi alelnök, Kósa Lajos, Kubatov Gábor és Németh Szilárd pedig bizalmat kapott a folytatásra.

„Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét a szokásos fordulattal Orbán Viktor, miután a mozgósítás fontosságáról beszélt a közelgő választás előtt. Október 23-án szerinte megmutatták a bicepszüket a Békemenettel, de ennél több kell jövő áprilisban.

A beszéd után felmentek a megválasztott alelnökök a színpadra, ahol egy közös szelfit készítettek a küldöttekkel és a pártelnökkel. A négy alelnök közül Kósa Lajos nem tudott ott lenni a helyszínen, mert elkapta a koronavírust.

Ellenfeleinkről csak a legrosszabbat mondhatom – fogalmazott beszédében Orbán Viktor. „A mi politikánkkal az is jól jár, aki nem ránk szavaz. A baloldal politikájával azok is rosszul járnak, akik rá szavaznak” – tette hozzá.

Arról is beszélt a miniszterelnök, hogy nincs semmiféle titka a Fidesznek, el lehet lesni tőlük a mesterfogásokat, sőt, meg is lehet haladni a politikájukat. A politikában szerinte minden ravaszságot elkövettek a másik oldalon, korábban kell felkelnie Orbán szerint, aki át akarja verni a magyarokat. A Fidesz a munkában hisz.

Orbán Viktor beszédet mond a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex
Orbán Viktor beszédet mond a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex

Az Európai Unió után beszélt Kínáról is, amellyel minden ország kereskedik, de a magyaroktól azt kérik, mondjanak le erről. Nem fogunk, az USA-hoz hasonlóan, a legjobb kereskedelmi megállapodásokat kötjük.

Az idegen érdekeket a magyarokkal szemben gátlástalanul kiszolgáló baloldalnak azt üzente: „Mi magyarok vagyunk, és nem vagyunk hülyék.”

Nem elég harcolni Brüsszel ellen, az uniót meg kell reformálni, újítani Orbán Viktor szerint. Ezért is támogatja a magyar kormány azt az ötletet, hogy szervezzék újra az európai jobboldalt.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A miniszterelnök arról beszélt a Fidesz 29. kongresszusán, hogy nem szabad passzívan elfogadni minden brüsszeli tervet, így például nem adjuk fel a határvédelmet, és ragaszkodunk ahhoz, hogy az apa férfi, az anya nő, a gyermekeinket pedig hagyják békén.

„Mi itt nem fogunk megfagyni télen. Ők ott meg szülhetnek férfiként. Kinek mit intézett a kormánya”

– fogalmazott a Fidesz elnöke. Szerinte az Európai Unió el van rontva, „de eszünk ágában sincs kilépni”. Beszélt a Soros-tervről is, amely részeként migránsokat akarnak betelepíteni az országba, de Magyarország ellenáll.

Újraindítjuk a vasúti járműgyártást, visszavásároljuk a repülőteret, megépítjük Paks 2-t és hasonló nagyívű projekeket sorol Orbán Viktor, amelyeket a következő évtizedekben szeretnének elérni.

A járványok és a népvándorlások korában azonban a biztonság a legfontosabb kérdés szerinte. Európa és benne Magyarország ostrom alatt áll – fogalmazott Orbán a migrációról. Hasonló küzdelmet folytat az ország a járvány ellen. „Többtízezer életet mentettünk meg” – fogalmazott, és köszönetet mondott a rendőröknek, orvosoknak, katonáknak.

Ha a migráció és a járvány nem lenne elég nekünk, itt van Brüsszel is – mondta Orbán. A helyzet szerinte egész Európában aggasztó.

Kevés országnak sikerült fellépnie a legfejlettebbek közzé Orbán szerint, de miért ne sikerülhetne Magyarországnak.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Példaként azt mondta, 2004-ben Magyarországon dolgoztak a legkevesebben népességarányosan, ma meghaladtuk az uniós átlagot. Innen már csak egyet kell lépni szerinte, és a legjobbak leszünk. Egyáltalán nem reménytelen szerinte eljutni a legjobbak közé, és a Fidesz Orbán szerint pontosan tudja, hogy kell megcsinálni.

Tudományos sikereket, olimpiai bajnokokat sorol hosszan, külön is megemlítve Karikó Katalint, akinek komoly szerepe volt a koronavírus elleni vakcinák kifejlesztésében.

Magyarország ma még csak feltörekvő ország, és innen csak úgy léphet előre, ha pontosabban dolgoznak, és magunknál okosabb gyerekeket nevelünk – mondta a miniszterelnök.

Azt ajánljuk Magyarországnak, hogy akarjon többet – fogalmazott Orbán. Még mindig nem születik szerinte elég gyermek, még nem elég a fizetés és a nyugdíj, még mindig vannak szegények, még mindig nem mindenkinek van lakása.

Ha folytatják a kormányzást, Orbán úgy látja, tíz év alatt a fejlett országok közé kerülhet Magyarország.

Magyarország a szenvedélyünk és sikeresek vagyunk – erről beszélt Orbán a táborának. Az a célja a pártnak, hogy a csúcsra jutassák fel az országot. A nagy tét nem elriasztja őket, hanem felvillanyozza őket.

Szónokló, búsuló és alkotó hazaszeretetről beszélt Orbán.

A Fideszre szerinte az utóbbira igaz a leginkább. 16 év ellenzékben, 16 év kormányon csak rendíthetetlen bizalommal és mély hittel lehetett csak végigcsinálni. Világos célok nélkül nincs sikeres kormányzás, nincs sikeres ország – fogalmazott a miniszterelnök, majd tíz célt sorolt fel, amelyeket 12 éve fogalmaztak meg. Talpra állították az országot szerinte, és megindították felfelé.

„A legfontosabb szövetségesünk a valóság” – mondta. A Fidesz a munkában hisz, a liberálisok pedig csak meg akarják mondani másoknak, hogyan gondolkodjanak.

Orbán Viktor arról beszélt, egyre több a fiatal a pártban, de mégis úgy érezte, el kell indulnia a pártelnöki székért. „Úgy érzem, a legjobb korban vagyok” – fogalmazott. Az első 33 év csak bemelegítés volt szerinte. Nem kevés eredményt értek el, de úgy érzi, még igazán nagy dolgok várnak a Fideszre, és ebből nem szeretne kimaradni.

Az a legbiztosabb, ha elől megy. Igaz, hogy nagy a golyózápor, de onnan lát a legjobban.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Fidesz Orbán szerint hű a magyar emberekhez. A párt 33 éves fennállása alatt világrendek csaptak össze, birodalmak omlottak össze, válságok rengették meg Nyugatot és Keletet. A hidegháborútól eljutottak a járványok és a népvándorlások koráig. Minden viszontagság mellett hűek maradtunk önmagunkhoz, egymáshoz és Magyarországhoz – jelentette ki a Fidesz elnöke. Azt is mondta, amíg bírja, csinálja és csinálni fogja.

Orbán azzal kezdte beszédét, hogy rég találkoztak, ezért a szokásosnál hosszabban kell beszélnie, és a szokásosnál mélyebbre kell ásnia. Megköszönte a küldötteknek, hogy ismét rábízták Magyarország legnagyobb pártjának vezetését.

„Állunk a frontvonalban, csapásokat adunk és csapásokat kapunk”

– fogalmazott a miniszterelnök. Családos emberként arról beszélt, a családtagoknak legalább ugyanolyan nehéz, mint neki. Felesége engedélyt adott neki, hogy ismét elvállalja a posztot. Köszönetet mondott Lévai Anikónak, hogy kitart mellette.

A Fidesz „új” elnöke Orbán Viktor lett 1061 szavazattal. Felállva tapsolja a kongresszus. Az alelnökök közül Kubatov kapta a legtöbb szavazatot.

  • Kubatov Gábor: 1050 szavazat
  • Gál Kinga: 1040 szavazat
  • Németh Szilárd: 1025 szavazat
  • Kósa Lajos: 1021 szavazat

Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Miniszter államtitkára is színpadra lépett a kongresszuson. Németh arról beszélt, a magyar honvédség „az erős, független és biztonságos Magyarország garanciája”, és ami a koronavírus elleni küzdelemben és az afganisztáni helyzetben is megmutatta magát.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az államtitkár ezután a gázárakról és sárga csekkekről beszélt hosszan, és arról, hogy Gyurcsányék a kormányon „az egész ország nyakába ültette a rezsidémonokat”. Erre mondták szerinte az emberek 2010-ben, hogy elég volt, és inkább megbíznak Orbán Viktorban és a Fideszben, akik ingyenessé tették a kéményseprést, és rezsiutalványt is osztottak. Ezután arról beszélt, Márki-Zay = Gyurcsány, és csak Orbán Viktor tudja megvédeni a rezsicsökkentést. „Rezsiharcra fel, kedves barátaim”, zárta a felszólalását.

A Fideszben nemcsak politikai értelemben talált otthonra Novák Katalin, hanem megtapasztalta, mit jelent együtt küzdeni, azonos értékek és célok mentén. Erről beszélt a családügyi miniszter a Fidesz kongresszusán.

Az elmúlt években megmutattuk Európának és a világnak, hogy képesek vagyunk megküzdeni, és a szuverenitásunkból nem engedünk – fogalmazott Novák, hozzátéve, „velünk magyarokkal számolni kell”.

„Hálás vagyok, hogy olyan országban élhetek, ahol a család biztonságban van, ahol csak a szülők dönthetnek gyermekeik neveléséről.”

Ne felejtsük szerinte azt, hogy honnan indultunk. Mint fogalmazott, ő három gyermeke születésekor 2010 előtt személyesen is megtapasztalta, hogy milyen a baloldal családellenes politikája.

Novák Katalin – Fotó: Huszti István / Telex
Novák Katalin – Fotó: Huszti István / Telex

A családbarát fordulatnak mára azonban már kézzelfogható eredményei vannak Novák szerint. Magyarországon nőtt leginkább a családvállalási kedv, elsők vagyunk a házasságkötések számának növekedésében, és nőtt a nők foglalkoztatottsága is. 2010 óta elmúlt a gyermekvállalási kedvetlenség Novák szerint, és az abortuszok száma is közel a felére csökkent.

A családtámogatások 3,5-szeresére emelkedtek 2010-hez képest, a GDP 2,6 százalékát költi rá Magyarország, amivel világelsők vagyunk

– folytatta a családügyi miniszter. Arról is beszélt, hogy mára a Fidesz több európai szövetségese is elkezdte átvenni a magyar családpolitika elemeit. „Elhagytuk az Európai Néppárt süllyedő hajóját” – fogalmazott, és egy új szövetséget hoznak létre a nemzeti szuverenitás mentén.

Miután miniszterként lemondott a Fidesz alelnöki posztjáról Novák, megköszönte az eddigi négy évet. „Ez jó mulatság, női munka volt” – fogalmazott. Azt ígérte, elköszön, de nem megy el, marad a pártnál.

Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa szerint „a falvak reneszánszát” éljük épp. Egy csokor üzenettel érkezett a falvakból, olyan emberektől, akik például a falusi csokot éltetik, vagy az új falusi játszóteret, vagy épp olyanoktól, akik Orbán Viktort „Viktor bácsinak nevezik” és „áldott jó embernek” nevezik egy levélben, a Gyurcsány-kormányban bezárt óvodát pedig sajnálják.

Gyopáros mindezekkel állította szembe „Feri üzenetét”, aki szerinte pocsék utakat, üres ingatlanokat, megszűnt vasutakat, bezárt óvodákat és iskolákat hagyott maga után, és aki el akarta venni a falusi emberek hitét. „Amíg Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét, addig építünk, fejlesztünk, és megőrizzük a vidéki emberek hitének szabadságát”, summázta.

Brüsszelben életünk biztos kapaszkodóit, alapértékeit, a nemzetet, a vallást, a családot támadják. Erről beszélt Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője, és a párt frissen megválasztott alelnöke. Mint fogalmazott, Európát a tolerancia hiánya jellemzi, és a keresztény értékek melletti kiállás megbélyegzést von maga után.

A jogállamiság harcosait a tények csak zavarják Gál Kinga szerint, 2010 óta azt lehet tapasztalni, hogy amikor nem jön jól ki a matematika a baloldalnak, az Európai Parlament hirtelen jogvédő aktivista lesz, és Tavaresekkel, Sargentinikkel mondatja ki az ítéletet. Ha a politikai érdekük azt kívánja, Gál szerint az Európai Bizottság zsarolással is beavatkozik tagállami hatáskörbe vonatkozó kérdésekben.

A fő törésvonal az unióban a népességpolitikában látja a Fidesz EP-képviselője. A kontinens egyik felében lakosságcserével akarják megoldani szerinte kérdést, míg a Fidesz azt vallja, hogy Magyarország és egész Európa jövője a családban van. Azt szeretné, hogy a nemzeteket és családokat megerősítő politika kerüljön előtérbe az unióban, és ezért soha nem volt akkora a tét szerinte, hogy a keresztény alapokra épülő, nemzeti értékeket győzelemre vigyék a választáson.

Gál arról is beszélt, nem kevés politikai partnere van a Fidesznek Brüsszelben. Sokan odamennek hozzá kezet fogni, ha meghallják, hogy Magyarországról jött, és sokan „széles mosollyal üdvözlik, ha miniszterelnökünk nevét meghallják.”

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszéde elején szintén a „sorsdöntő választásról” beszélt, és azt mondta, „vannak még köztünk jogászok, akik nem adták vissza a diplomájukat”, és akik nem gondolják, hogy feles többséggel lehet alkotmányozni.

Ezután felsorolta, miből áll az ellenzék: a Fidesz iránt érzett gyűlöletből, a hatalom akarásából és a mögöttük álló nagyhatalmakból, azaz Soros Györgyből. A miniszter ezután felsorolta, mit csinál a kormány szerinte másképp, mint az egy évtizeddel ezelőtti Gyurcsány-kormány, vagyis „ők”, akik például „lelki-Trianont követtek el 2004-ben”, és akik „Totó kutyával versenyeztek Putyin elnök simogatásáért az Apró-villában”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Távolról sem vagyunk tökéletesek, követünk el hibákat”, ismerte el Gulyás, de szerinte még ez sem változtat azon, hogy a koronavírus előtti évek voltak a legsikeresebbek Magyarországon. A miniszter szerint „a Fidesz továbbra is az egyetlen reményt jelenti Magyarországon: a fejlődésre, a megmaradásra, az építkezésre”.

Én egy szerencsés ember vagyok, mert egy hálás feladat az enyém: minden nap hazánk ügyét képviselhetem – kezdte beszédét Varga Judit a Fidesz 29. kongresszusán.

Az igazságügyi miniszternek voltak elkeseredett pillanatai is, amikor az uniós intézmények ideológiai okokból a legalapvetőbb uniós szabályokat is felrúgták. Példaként a hetes cikkely szerinti eljárást említette. Mint fogalmazott, az uniós alapszerződések önkényes megkerülésével olyan források elvételével fenyegetik Magyarországot Brüsszelből, amelyeket még ide se adtak. Elárulta, voltak olyan pillanatok, amikor azt érezte, hogy nincs értelme ennek a küzdelemnek.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Az elmúlt időszakban azonban gyökeresen megváltozott valami Varga Judit szerint: a magyar embereknek lett igaza az igazán fontos dolgokban. Igazunk lett abban – fogalmazott – hogy a pénzügyi válságban nem a bankokat támogattuk, hanem az embereket, igazunk lett a rezsiharcban, és az illegális bevándorlás megállításában is. Akkor is igazunk van szerinte, ha Brüsszelből bírságokkal büntetnek, mert megvédjük a határt. „Igazunk lesz abban is, hogy az LMBTQ-lobbit megállítjuk az iskolák kerítésénél” – jelentette ki.

Varga úgy látja, érdemes volt annyit viaskodni Rui Tavaressel és Judith Sargentinivel mert kitartó és következetes politikával szépen lassan megváltoztathatjuk most már egész Európát.

A baloldal szerinte csak hangzatos kijelentéseket tesz, míg a jelenlegi kormány bebizonyította, hogy önazonosan is lehetnek partnerei az európai intézményeknek, országoknak. „Szövetségeseinkkel együtt kiállunk a nemzetállamok szuverenitása mellett” – fogalmazott az igazságügyi miniszter.

Úgy látja, ma már mások is szívesen átvennék a politikánkat, milyen jól jönne most a németeknek a rezsicsökkentés. Varga „a liberális médiától megfélemlített európai politikusokat” is arra biztatja, hogy álljanak ki a saját véleményük mellett. Mi már tudjuk, hogy megéri vállalni a konfliktusokat a hazánkért, gyermekeinkért alkotmányos identitásunk védelméért – tette hozzá. Mindez pedig Varga szerint nem sikerült volna a kongresszus résztvevőinek támogatása és kitartása nélkül, és ezért köszönetet mondott nekik.

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke – aki Koncz Zsófia felkonferálása szerint a „legfiatalabb szívű felszólaló” – azzal kezdte a beszédét, hogy a jövő évi „sorsdöntő választás lesz”. Majd idézte Reményik Sándor költőt, kicsi fehér templomokat, majd Nagy László költőt is, torokra mért ütéseket, ezután beszélt 1956-ról, szovjet tankokról, véres 2006-ról, MDF-ről is.

Lezsák ezután azt mondta, szombat este a választókerületében járt egy településen, ahol a polgárőrség egy új kocsit vásárolt. Ebből azt érzékelte, hogy a polgárőrök „tisztességgel végzik szolgálatukat, munkájukat, közösségben gondolkodnak, és ha szükséges, segítenek a déli határvédelemben, a migráns hadak feltartóztatásában”.

Az Országgyűlés fideszes alelnöke szerint most háború van: koronavírus-járvány is van, közben egy „balliberális csoport támad belülről”, és „támadnak a szivárványosok, genderek, LMBTQ-aktivisták, akik iskolák és óvodák színterén és igyekeznek megjelenni”, és akik és a természet alaptörvényeit akarják átírni, közben támad Brüsszel is. A magyaroknak mindezek az ellenségei, mondta.

Álprobléma, hiszti, műbalhé, kommunikációs trükk – ezeket mondja az ellenzék a migrációról Dömötör Csaba szerint. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára Szijjártó Péterhez hasonlóan a migrációról és a baloldalról beszélt a Fidesz kongresszusán.

Mint fogalmazott, hat éve állunk fejbúbig a migrációs vitában, és hat éve próbálnak elbizonytalanítani, kisiklatni, megtörni minket az ellenfeleink. Kitartottunk a migrációs kérdésben – mondta Dömötör, és a Fidesz közösségének köszönhető szerinte, hogy Magyarországra nincs betelepítés, van viszont erős határunk, és meg is védjük azt.

„Csak akkor lesz így, ha ez a kormány marad.”

A baloldaliak még Gyurcsány Ferenc körül sincsenek jó állapotban Dömötör szerint. Nem tudnak viszont annyira összevisszák lenni, hogy ne jelentsenek veszélyt Magyarországra. „Tudjuk mit tettek, tudjuk mit akarnak.” Arra számít, hogy trükkök százait vetik majd be az okleveles Gyurcsány-fiókák.

Egy nap alatt meg tudnák nyitni a határt, amit mi hat éve nap mint nap őrzünk – fogalmazott az államtitkár. Ezért is győznie kell szerinte a Fidesznek jövőre, és győzni is fognak. Azt mondta, meg fogják védeni a határt: ha kell, vitával; ha kell, joggal; ha kell, fizikailag; de leginkább a hazaszeretettel. A magyarok legszebb napjai Dömötör szerint még előttünk vannak, és sok erőt kívánt a Fidesz tagjainak következő hónapokra.

Nagy István agrárminiszter a gazdáknak mondott köszönetet, hogy a sok nehézség ellnére mégiscsak volt étel és ital az asztalainkon. A hazai élelmiszertermelés a pandémia alatt ki tudta szolgálni a fokozódó igényeket, ebből is látszik, hogy „a magas agrárium ütésálló”.

A miniszter szerint azt szeretnék elérni, hogy jó legyen vidéken élni, és a magyar agrárium nemcsak a vidékiek ügye. „A magyar vidék készen áll, kalandra föl!” – mondta Nagy István.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A Fidesz egy egyedülálló értékalapú közösség Sztojka Attila szerint. A roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos arról beszélt a párt kongresszusán, hogy harminc évvel ezelőtt és most is az alapértékekre kíván építeni a párt.

Ezzel szemben szerinte az ellenzék elvtelenül politizál, ami nem más Sztojka szerint mint értéktelen bóvli.

„Az ellenzék márkája a bóvlizmus.”

2010 előtt a cigányságra a félelem és a kiszolgáltatottság volt jellemző Sztojka szerint. Úgy fogalmazott, a baloldalnak a romakérdés nem volt más, mint nyomormarketing. „Beszéltek róla, de nem tettek ellene semmit.” Szerinte a baloldali kormány célja a kiszolgáltatottság fenntartása volt. 2010-ben aztán romák és nem romák egyaránt biztosak voltak abban, hogy elég a nyolc év kiszolgáltatottságból – folytatta Sztojka, és a szembenállás helyett egymás mellé állásra van szükség szerinte.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

„Ma a vidéki lét nem hátrány, hanem egyre inkább élhetőséget jelent” – mondta. A rendszerváltás óta soha nem dolgozott annyi roma, mint most, 2010-hez képest ötven százalékkal több roma dolgozik Magyarországon. Arról is beszélt a miniszteri biztos, hogy intézményesítették az esélyteremtés eszközeit, tanodákat és roma szakkollégiumokat finanszíroznak a központi költségvetésből. Fontos szerinte, hogy a romaügy nemzeti kérdés legyen, és a romaügy nemcsak társadalmi kérdés, hanem gazdasági kérdés is. „Magyarország a lehetőségek országa lett és lehet, ezt tette a polgári-keresztény kormányzat” – mondta Sztojka.

A magyar kormány legjobb szívű minisztere, Varga Mihály – így konferálta fel a pénzügyminisztert Koncz Zsófia. Varga erre úgy reagált, nehéz kérdés, hogy dicséret-e az a pénzügyminiszternek, ha jószívűnek nevezik. Varga beszéde előtt még megnéztek a küldöttek egy filmet a Gyurcsány-kormányzás fideszes összefoglalójáról, illetve az Orbán-kormány eredményeiről.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

A pénzügyminiszter erre rácsatlakozva természetesen a magyar gazdaság eredményeiről beszélt. A legfontosabb szerinte, hogy a Fidesz gazdaságpolitikája kétszámjegyű visszaeséstől védte meg a gazdaságot, és hogy a Fidesz beváltotta az 1 millió új munkahelyre tett 2010-es ígéretét, „csaknem 5 millió ember dolgozik ma hazánkban”.

De a kormányzás sikerei nem öncélúak, ezért emeli a kormány a minimálbért, építi vissza a 13. havi nyugdíjat, hajt végre 750 milliárdnyi adócsökkentést és persze folyamatosan rezsicsökkentést. Varga ezután ostorozta a baloldalt, amely szerinte nem vett részt a járványkezelésben és az újjáépítésben. „Ha már nem segítenek, ne gátoljanak minket ebben a munkában.”

„Budapestről jöttem. Tudják, ez az a hely, ahol már két éve élvezhetjük, hogy milyen az, amikor az újbaloldal kormányra kerül” – fogalmazott Kovács Péter XVI. kerületi polgármester a kongresszusi beszédében.

Van egy Karácsony Gergely nevű főpolgármesterünk, aki azt ígérte, hogy zöld fordulatot hoz, majd több fát vágott ki – mondta Kovács. Párbeszédet ígért, ehhez képest úgy módosították az SZMSZ-t a fővárosi közgyűlésben, hogy csak a főpolgármester nyújthasson be módosító javaslatot. Átláthatóság helyett a fővárosban hazudnak reggel, este és éjjel Kovács szerint. Karácsony szerinte csak egy báb, vezetőnek teljesen alkalmatlan háttérember, de legalább magas és vékony.

„Mit kaptunk tőlük? Koszt, rendetlenséget, hajlék helyett hajléktalanokat”

– fogalmazott a XVI. kerületi polgármester. Szerinte munka helyett csak facebookoznak és a marketingre költenek.

Pedig annak idején volt más választás, és jövőre is lesz más választás szerinte. Ha az ellenzék jut kormányra, hitelt vennének fel, eladnák mindent, még a Városházát is, és adót emelnének. „Ezt mind megpróbálták itt Budapesten, van ami sikerült, van ami nem” – tette hozzá.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Nekünk, budapestieknek kell megmutatnunk, hogy milyen, ha baloldali kormányzás van – mondta Kovács. A fővárosban az történik Kovács szerint, amit Gyurcsány és a DK akar, és ugyanez lesz országosan is. „Megvásárol a DK elnöke egy-két képviselőt, és megint Feri mond meg mindent” – mondta, felidézve, hogy 2019-ben két MSZP-s polgármestert (Kiss László, Szaniszló Sándor) átcsábított a DK.

Ne hagyjuk, hogy a baloldal megnyerjen minden fővárosi körzetet – kérte a kongresszusi résztvevőket a polgármester. Arra van ehhez szükség szerinte, hogy mindenki becsöngessen ismerősökhöz és ismeretlenekhez és elmondja, mi vár rá, ha az ellenzék nyer. Úgy fogalmazott, lesznek a kellemetlen kérdések is, azokra is válaszolni kell tudni, majd hozzátette:

„Itt még várunk arra, hogy a Fidesz-központ majd megmondja, hogy mik a jó válaszok a kellemetlen kérdésekre. De kedves barátaim, ha meglesznek a válaszok, akkor meglesz a siker.”

Jövő tavasszal szerinte az lesz a választás tétje, hogy ne az történjen országosan, mint ami Budapesten zajlik 2019 óta.

Illés Boglárkát, a Fidelitas elnökét „friss anyaként” konferálta fel Koncz Zsófia. Illés bemutatkozással kezdte: Mátészalkán született, Sárospatakra került, hittantáborokban töltötte a gyermekkorát, majd megtalálta helyben a Fideszt. Felidézte a 2005-ös népszavazást a határon túliak állampolgárságáról, amely „mély kiábrándultságot hozott”, majd 2006-ról beszélt, amikor „vízágyúkkal törtek be az otthonainkba”.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Illés ezután a mostani kormányzati sikereket sorolta: a fiatalok adókedvezményéről, a családi adókedevezményről és a rezsicsökkentésről is beszélt, Márki-Zay Péternek pedig úgy szúrt osa, hogy „ha Péterről vagy a rezsiről van szó, a jelszó: mindig csak felfelé.” Illés arra is kitért, hogy „hálával és köszönettel” tartozunk azért, hogy csökkent az abortuszok száma.

Illés a beszéd végén azt is mondta, hogy ha a gyermeke Saroltként született, nem nevezhetik át Charlotte-nak később.

Pulóverben lépett színpadra Szijjártó Péter, hogy megmutassa a kongresszusnak, nemcsak öltönye van. Ezzel kezdte felszólalását a külügyminiszter, amely középpontjában a migráció állt.

Felidézte, hogy hat évvel ezelőtt 400 ezer illegális menekült lépett be az országba, átmasíroztak Magyarországon, és kritikán alul viselkedtek szerinte: nem tisztelték a kultúránkat, szabályainkat. Szijjártó arról beszélt, hat éve védi Magyarország a határokat és egész Európát. Ha nem tettünk volna így, a külügyminiszter szerint sok százezer menekülttel több jutott volna be Európába. Mint fogalmazott, ragaszkodtunk, hogy mi dönthessünk, kit engedünk be az országba, és kivel akarunk együtt élni.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Hatalmas szerencsének nevezte, hogy a magyar rendőrökön múlt, mi zajlik a határnál, és nem Brüsszelen vagy a magyar ellenzéken. Úgy fogalmazott, továbbra is mindent megtesznek a kötelező kvóta ellen, és a V4 országok legnagyobb eredménye szerinte, hogy eddig meg tudák akadályozni a kvóták bevezetését az unióban.

A magyar baloldal elmúlt hat éve migrációs szempontból három emlékezetes eseményhez köthető Szijjártó szerint. Az egyik ilyen, amikor az ellenzék vezetői elmentek protestálni a határhoz, a másik, amikor bojkotálták a migrációs népszavazást, a harmadik pedig az volt, amikor nem járultak hozzá, hogy az Alaptörvényben megakadályozzák a menekültek betelepítését.

„A választás tétje, hogy Magyarország Magyarország lesz-e vagy bevándorló országgá változuk”

– fogalmazott Szijjártó.

Az unió példátlan migrációs nyomás alatt áll, most épp a lengyel határnál súlyos a helyzet. Szijjártó szerint abszurd, hogy Brüsszel nem ad pénzt a határkerítésre, és a migrációs hullámok súlyos egészségügyi kockázatot is jelentenek szerinte. Minél többen vannak úton, annál gyorsabban terjed a járvány – tette hozzá. A migránsoktól nem kérnek két, 48 órán belül készített PCR-tesztet határátlépésnél.

Brüsszel és a magyar baloldal migrációs politikája a nemzetek és a kereszténység meghaladására, a népesség cseréjére és a Soros-terv végrehajátásra irányul – jelentette ki a külügyminiszter. Harcolni kell ez ellen Szijjártó szerint, erre a 2022-es választáson lesz lehetősége a Fidesznek.

Hamarosan újabb beszédekkel folytatódik a kongresszus.

Az előzetes tervek szerint beszédet mond még Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Varga Mihály pénzügyminiszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára, valamint Gyopáros Alpár, a Magyar falu program kormánybiztosa is.

Nagyjából fél háromtól pedig Orbán Viktor lép színpadra, akit további két évig vezeti a Fideszt.

Véget ért a délelőtti program, hatvan percük van a küldötteknek, hogy leadják a szavazatukat és megebédeljenek.

A Hír TV közvetítésében az imént azt lehetett látni, hogy a márciusban Kossuth-díjjal kitüntetett Nagy Feró is szavazott, azaz Orbán jó barátjának, a Beatrice énekesének is van szavazati joga a Fideszben.

Nagy Feró egyébként évek óta rendszeres vendége a Fidesz rendezvényeinek, a kötcsei pikniknek is ott volt szeptemberben. Orbán Viktor a legrockerebb Kossuth-díjasnak nevezte az énekest március 15-én, és egy közös fotót is megosztott Nagy Feróval.

Nagy Feró szavaz a Fidesz kongresszusán – Fotó: Hír Tv Facebook-oldala
Nagy Feró szavaz a Fidesz kongresszusán – Fotó: Hír Tv Facebook-oldala

Kontrát Károly ismertette a szavazás módját. Az elnöki posztra egyedül Orbán Viktort jelölték. Mivel a miniszterelnök előzetesen elfogadta a jelölést, így nem is kell róla szavazni, további két évre ő vezeti a Fideszt. Orbán 2003 óta tölti be a Fidesz pártelnöki posztját, de 1993 és 2000 között is ő volt a Fidesz elnöke.

Alelnöknek jelölték a küldöttek Gál Kingát, Kósa Lajost, Kubatov Gábort és Németh Szilárdot. Négy helyről van szó, így nem meglepetés, hogy ők lesznek az alelnökök. Gál Kinga, a Fidesz EP-képviselője váltja Novák Katalint, aki lemondott az alelnöki posztról, miután miniszternek nevezték ki. Egyikük sem kívánt a szavazás előtt kortesbeszédet tartani.

Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex
Orbán Viktor a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex

Véget is ért a kongresszus első napirendi pontja – ismertette a részleteket Zsigó Róbert.

Elfogadta a kongresszus az Országos Választmány, az Országos Elnökség, az országgyűlési képviselőcsoport, az EP-frakció, a Mandátumvizsgáló, Ügyrendi− és Összeférhetetlenségi Bizottság, a Felügyelő és Számvizsgáló Bizottság, valamint az Etikai Bizottság beszámolóját is. Sikeres volt az első napirendi pont, jöhet a következő.

Teljes az összhang, az alapszabály módosítását is megszavazta a kongresszus egyhangúlag. Jöhet a tisztújítás!

Elfogadták a beszámolókat a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex
Elfogadták a beszámolókat a Fidesz kongresszusán – Fotó: Huszti István / Telex

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!