Akarunk-e egyáltalán alkotmányos demokráciát?

2021. november 07. – 06:55

Másolás

Vágólapra másolva

Miután az ellenzék miniszterelnök-jelölti vitáiban Dobrev Klára és a későbbi győztes Márki-Zay Péter is azt mondta, hogy érvénytelennek tekinti az alaptörvényt, és akár feles többséggel is alkotmányoznának, elkezdett kibontakozni egy vita az esetleges kormányváltás utáni helyzetről és a „rendszerváltás” lehetséges forgatókönyveiről. Jakab András alkotmányjogász a Telexnek adott interjúban mondta el alapvető fenntartásait, amire Vörös Imre jogászprofesszor, volt alkotmánybíró reagált (a hatalom kizárólagos birtoklásáról szóló rendelkezést érintően). Most Majtényi Balázs alkotmányjogász, az ELTE Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója írását közöljük arról, hogy az alkotmányozás legfeljebb hosszú távú cél lehet, és ennél elsődlegesebb a politikai tömegtámogatás megszerzése.

Az alkotmányozók tehetetlen aktivizmusa

Ez a kérdés bizonyosan megelőzi más fórumok mellett a Telexen is az alkotmányozás jogi feltételeiről folytatott vitát. A sürgető kérdés, amelyre választ kell találni, hogy a lakosság többsége demokráciának gondolja-e a mostani politikai rendszert, milyen demokráciát akar, és hogyan lehet a társadalom leszakadó csoportjait az alkotmányosság helyreállítása érdekében mozgósítani. A helyzet alapvetően eltér 1989-től. Nem várható, hogy az állampárt és ellenzéke együtt fogja lebontani az autoriter rendszert, ami több mint harminc év távlatából legalábbis nem minden tekintetben sikertörténet.

Egy újabb demokratikus átmenet nem lehet a társadalom szűk elitjének a projektje/ügye. Nem korlátozódhat így arra, hogy ellenzéki (kerekasztal)tárgyalások szüneteiben alkotmányjogászok a térdükön cetliken új alkotmányt írjanak. De arra sem, mivel nem egy újabb autoriter rendszert építenénk, hogy a politikusok Ipadon rögzítsék az új alkotmány szövegét. Az alkotmányozás csak egy hosszabb folyamat záróakkordja lehet. Még konkrétabban: az LMBTQI közösség befogadását támogató mesekönyveknek vissza kell kerülnie a polcokra, mielőtt nekikezdhetünk az új alkotmány megszövegezésének.

E szöveg így türelemre int, és amellett érvel, hogy az alkotmányozás a helyreállító törekvések záró fázisának kiemelt aktusa lehet, tehát arra hosszas előkészítés után, széleskörű társadalmi támogatottság mellett kerülhet sor. Utóbbit sokkal fontosabbnak tartom, mint az illegitim Alaptörvény leváltása kapcsán a jogszerű eljárás lehetőségéről folytatott vitákat. Jelenleg az alkotmányozás mikéntjéről és a potenciális alkotmányozókról egyre másra megjelenő színvonalas írásokat olvasgatva az az érzésem támad, hogy az alkotmányjoggal foglalkozók enyhe őszi estéken ezzel mulatják el azt az időt, amit korábban, amikor annak még volt értelme, az AB határozatok olvasásával, vagy épp az alapjogi biztos tevékenységének tanulmányozásával töltöttek. Természetesen én is azt gondolom, hogy fontos kérdések kapcsán szükségesek a viták, és a wishful thinking hiánya nehezebbé tenné az életünket, különösen a demokratikus fordulatot nem NER-pénzekből tákolt intézményekben váró alkotmányjogászokét.

Félreértés ne essék, az alkotmányos demokrácia helyreállításához szerintem is mindenképpen szükség van új alkotmány elfogadására, mivel a mostani Alaptörvény megosztó és kirekesztő értékrendje, amely a személyi kultusz építését igen, az autonómiák működését viszont nem támogatja, nem képes egyesíteni a politikai közösséget. Az Alaptörvény által is meghatározott rezsimben a fékek és ellensúlyok szükségszerűen működésképtelenek, mivel annak az identitáspolitikája olyan ellenségek (menekültek, emberi jogvédők, civilek, Soros, EU, egyetemek, Akadémia stb.) vizionálására és az ellenük való küzdelemre épül, akik a többség, azaz a hatalom értékrendjétől eltérnek. Ebből táplálkozik a rezsim igénye is az identitáspolitikai harc fokozására és mindenféle autonómia felszámolására. Közhelyként hangzik, de fontos elmondani, hogy egy kidolgozott új alkotmányszöveg megléte önmagában nem teremt alkotmányos demokráciát, ugyanakkor a politikai küzdelem szimbolikus eszközévé válhat, így lehet akár mellette, akár ellene mozgósítani.

Abban is biztos vagyok, hogy a NER fennmaradását elsősorban saját, a hatalom pőre akarását kifejező jogrendje biztosítja, tehát az Alaptörvény leváltása nélkül a rendszer sem bontható le, így új alkotmányra az alkotmányosság visszaállításához szükség van. És persze elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy a politikai rendszer fontos tartóoszlopa, a parlamenti többség a választások után kidől. Ez még akkor is megtörténhet, ha tudjuk, hogy a NER-hez hasonló autoriter rendszereket általában nem választásokon váltják le. Ha mégis elveszítik az országgyűlési választást (akár kétharmaddal) a jelenlegi politikai rendszer vezetői, korántsem biztos, hogy ez már önmagában a rendszerváltást fogja jelenteni. Létrejöhet persze a sokak által vizionált korrupcióellenes ügyészség, és a tevékenysége maga alá temethet néhány oligarcha-családot. A ’ne lopj’ viszonylag egyszerű üzenete könnyen, a jelenleginél szélesebb társadalmi rétegeket is megszólítva kommunikálható.

Az is megtörténhet, hogy a rendszer nem minden katonája marad hűséges, például a Kúria elnökét is megcsaphatja a nyugati világ szele, és elcsavarhatja fejét a jogállamiság liberális irodalmának varázsa, az alapjogi biztos és egy alapjogi tankönyv találkozásának románcából pedig alapjogi aktivizmus foganhat. Ennél persze jóval esélyesebb az, hogy az új többséggel szemben felfedeznék magukban az elveszett „jogvédőt”, mert akkor már azt diktálná az illiberális rendszer logikája. E logika szerint emberi jogi sérelem csak ott van, ahol egy magatartás a rendszer hatalmi érdekeivel ütközik. Nem valószínű, de akár még az is elképzelhető, hogy a választás másnapján a közjoggal foglalkozók egy része, a főhivatalnokoktól a kutatókon át egészen a közjogi méltóságokig, ideértve az Alkotmánybíróság tagjait, tevőlegesen is a tovább élő, megalvadt struktúrák ellen fordul. De ez sem szükségszerűen jelentené a kiépült autoriter rendszer végét, a rezsim akár a legfőbb vezetője kiesése után is tovább működhet, a politikai elhajlásokat, így kádereinek bukását vagy hűtlenségét is képes lehet a rendelkezésére álló források révén, híveinek támogatása mellett átvészelni, és azt az új kormány bukása után megtorolni.

Azt gondolom, hogy amíg a lakosság többsége nem akar, például a tüntetéseken való részvétellel küzdeni az alkotmányos demokráciáért, addig az alkotmányosság megteremtésére nincs valódi esély, és nem látszik az sem, hogyha megkísérlik helyreállítani az alkotmányosságot, akkor a népharag miért ne buktathatna meg harmadnapra egy alkotmányos demokráciáért nyíltan fellépő politikai szövetséget

Jóval valószínűbb, hogyha lesz is átmenet, az hosszú lesz, és a mostani rendszer kirekesztő értékeinek jelentős része még sokáig velünk marad.

Az átalakulás/átmenet szerves részei kell, hogy legyenek azok az intézményi változások és intézkedések, amelyek az oktatásban az érzékenyítést, az alkotmányos nevelést, a történelemoktatás demokratizálását, a sokféle identitás elfogadását, vagy a kultúrpolitika újragondolását, és ezáltal az alkotmányosságot is szolgálják.

A politikai közösségeket egyesíteni képes alkotmányos értékek, mint az egyenlőség, az emberi jogok védelme vagy a jogállamiság nem pusztán a politikusok által használt varázsszavak, szlogenek, sekélyes retorikai eszközök, hanem olyan eszmék, amelyek akkor működhetnek, ha azokkal az emberek készek azonosulni és azokért küzdeni. A demokratikus átmenet lehetséges buktatóit is itt lehet keresni.

A jelenlegi, az egyenlőséget tagadó rezsim valóban képes lehet saját megosztó és kirekesztő értékei védelmében leegyszerűsített jelszavakkal mozgósítani, például a menekültek jogfosztottságának fenntartása, a romák vagy az LMBTQI emberek kirekesztése, vagy éppen a „heteronormatív család” védelme mellett. Nem sok esély látszik pillanatnyilag arra, hogy az egyenlő emberi méltóság jelszavait skandálják majd tömegek a politikai nagygyűléseken, s még kevesebb arra, hogy alulról jövő tömegmozgalom bontakozzék ki az egyenlőség egy-egy konkrét eszméjének megvalósítására, például a romák jogegyenlőségét követelve. Mindezt egy olyan országban kellene elérni, ahol 2015 tavaszától a Fidesz-KDNP a menekültválságot és a menekültek elleni uszítást tette központi közpolitikai kérdéssé, majd ez lett a 2018-as parlamenti választások fő kampánytémája is, és ahol a civil társadalom alkotmányosságot támogató része, a részvételi adatokat nézve, hagyományosan gyenge. Bizonyosan jóval nehezebb feladat lesz mindezt elérni, mint a netadó elleni mozgósítás volt. Egy kidolgozott alkotmányszöveg nem feltétlenül teremt demokráciát, sőt: az alkotmányosság elveinek társadalmi elutasítására épített ellenállás bumerángként üthet vissza az alkotmányos demokráciát akarókra.

Először inkább arra volna szükség, hogy a valóban alkotmányos demokráciát akaró erők gondolkodjanak arról is, hogy milyen befogadó értékek mentén és hogyan lehet a lakosságot mozgósítani, és hogyan kell a gyűlöletpropaganda által emelt falakat lebontani és fellépni az előítéletesség ellen. Nemcsak a politikai esélyek, hanem ennek kapcsán is rendelhetnének empirikus kutatásokat, és akár tanácskozhatnának a szociológiai kutatások eredményéről társadalomkutatókkal, hogy tisztában legyenek a társadalmi környezettel. Az alkotmányjogászok mellett pedig az autoriter rendszerekkel foglalkozó politikatudósokat is érdemes megkérdezni arról, hogyan lehetséges, miként történhet meg szerintük a jogállami átmenet, azaz a rendszert támogató nem formális gyakorlatok lebontása és az intézmények átalakítása olyan jogszabály-változtatások révén, amit az egyszerű parlamenti többség megenged.

Az így szerzett ismeretekhez már alkotmányjogi cselekvési tervet is lehet társítani, de ehhez az alkotmányozóknak empirikusan érzékenyebbnek kell lenniük. S hogy ténylegesen hozzá is szóljak az alkotmányozásról folytatott vitához: a vitában elhangzott gyakorlati érvek elfogadása mellett is csak másodlagosnak tartom a legalitás megőrzését, vagyis az új alkotmány jogszerű elfogadásának kérdését. Egy, az alkotmányosság elvei felől igazolhatatlan rendszer esetében a jogszerűség hangsúlyozásának óhatatlanul van legitimáló funkciója. Ennél fontosabb azonban az, hogy az új alkotmány értékrendszere milyen társadalmi támogatottságnak örvend majd.

Ha pedig nem lehetséges egy csapásra változtatni a politikai rendszeren, akkor az alkotmányos demokráciát akaróknak célszerű átgondolniuk a rövid távú céljaikat.

A szerző Majtényi Balázs alkotmányjogász, az ELTE Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézetének igazgatója.

Ez egy véleménycikk, amely nem feltétlenül tükrözi a Telex véleményét. A Telexnél fontosnak tartjuk, hogy mások véleménye akkor is megismerhető legyen, ha nem értünk vele egyet. Szeretnénk, ha egy témáról az olvasóink minél több álláspontot megismerhetnének.