Most akkor lehet ellenállni, ha valaki a hatalom kizárólagos birtoklására törekszik?

Folytatódik a vita arról, hogy az Alaptörvényt egy új parlament tekintheti-e semmisnek, és lehet-e erre jogalapja. Az egész kérdés azért került napirendre, mert az előválasztási kampányban több miniszterelnök-jelölt is arról beszélt, hogy nem fogadja el a fideszes kétharmad által 2011-ben megszavazott Alaptörvényt.

Dobrev Klára feles többséggel való alkotmányozásról, a végül győztes Márki-Zay Péter pedig az Alaptörvény közjogi érvénytelenségéről beszélt. Ezekről az ellenzéki tervekről beszélgettünk pár nappal ezelőtt Jakab Andrással, a Salzburgi Egyetemen oktató alkotmányjogásszal, aki korábban az MTA Jogtudományi Intézetének igazgatója volt. („A NER-nek kétharmaddal se, az ellenzéknek sima többséggel is? Ez abszurdum!” – itt olvashatja el az interjút.)

Jakab szerint „a hideg polgárháború felforrósításának forgatókönyve, ha az ellenzék hatalomra jutva semmisnek tekinti az Alaptörvényt”, és szerinte a sok „trükkös disznóságot” rakott a Fidesz-KDNP-s kétharmados többség az Alaptörvénybe, de nem lehet mazsolázni belőle.

Az interjúban szó esett arról, hogy szerinte Márki-Zay Péter és mások is félreértik az Alaptörvény azon rendelkezését, amely tiltja a kizárólagos hatalomra való törekvést – ez így hangzik:

„Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”

Az ellenállási klauzula Jakab szerint szimbolikus rendelkezés, „ez alapján alkotmányellenességet nem lehet megállapítani.”

Vörös Imre: Ez a szabály nemcsak alkotmányos tilalmat, hanem kötelezettséget is jelent

Ezt az álláspontot vitatja Vörös Imre jogászprofesszor, volt alkotmánybíró a MTA rendes tagja, aki korábban a HVG-s írásában és interjújában úgy vélte, Magyarországon „ lopakodó módon az államcsíny” következett be, ezért „az új Országgyűlésnek az első ülésnapján két határozatot kell meghoznia: meg kell állapítania, hogy az alaptörvény és az önkényuralmat kirívóan biztosító törvények alkotmányellenesek, ezért semmisek, illetve az egész jogrendszerből ki kell gyomlálni azokat a jogszabályokat, amelyek akadályozzák az alkotmányos rend helyreállítását.”

Vörös Imre Jakab András-interjúval kapcsolatban a következő reakciót küldte, írását teljes terjedelmében közöljük. (Aztán közöljük Jakab András válaszát is – Azért adunk helyt a vitának, hogy tisztábban lássuk, az ellenzéki vezetők politikai kijelentéseiről eltérő jogi értelmezések léteznek.)

A salzburgi egyetem professzora, Jakab András a közelmúltban interjút adott a Telexnek. Az Alaptörvény ismert C) cikk (2) bekezdéséről („Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom … kizárólagos birtoklására. Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.”), amely a korábbi 1989. évi Alkotmány 2. § (3) bekezdését szó szerint ismétli, Jakab András professzor azt állítja, hogy ennek semmi köze a magyar történeti alkotmányból ismert, az Aranybullába foglalt „ellenállási záradékhoz”, a szabályt a német alaptörvény inspirálta.

Szerinte csak szimbolikus rendelkezésről, jogalkalmazási segédletről, közvetlenül nem alkalmazható szabályról van szó, amelynek alapján alkotmányellenességet nem lehet megállapítani. Mivel a cikkely kifejezetten, szövegszerűen jogról és kötelességről szól, nézzük meg, mit tartalmaz a Jakab András mint szerkesztő által jegyzett, 2009-ben megjelent kitűnő, nagyszabású magyarázat: „Az Alkotmány kommentárja” (231-237.old.).

A Kommentár kifejezetten leszögezi, hogy az érintett bekezdés az ellenállási jogot fogalmazza meg: ez tekinthető „a védelmi eszközrendszer zárókövének, minden állampolgár kötelességévé téve a diktatórikus erők elleni fellépést”. A Kommentár kiemeli, hogy ez a szabály nemcsak alkotmányos tilalmat, hanem kötelezettséget is jelent. A Kommentár – 2009-ben! – kiemeli azt is, hogy elméletileg szabad választások keretében is előfordulhat olyan helyzet, amikor kétharmados parlamenti többség elérésével „megnyílik a lehetőség a többi hatalmi ág feletti uralom részleges vagy teljes átvételére, azaz a … hatalom kizárólagos birtoklására.”.

Bár ilyenkor „csak” a törvényhozó és végrehajtó hatalmat birtokolja a hatalmat megszerző, ám lehetősége megvan a „teljes átalakításra és valamennyi hatalmi ág uralására”. Ezért véli úgy a Kommentár, hogy „a demokratikus felhatalmazással végrehajtott ››hatalomkoncentrálás‹‹ … végső soron a plurális demokrácia felszámolásához is elvezethet, különösen a politikai részvételi jogok visszaszorítása, korlátozása esetén”. A Kommentár következtetése: „a hatalom … kizárólagos birtoklása … automatikusan alkotmányellenességet keletkeztet”.

No comment.

Az Alkotmánybíróság a 14/2000 (I.12.) AB határozatában így érvelt: „Az Alkotmány a demokratikus jogállam alkotmánya, ami azt jelenti, hogy az alkotmányozó hatalom védendő alkotmányos értéknek tekinti a demokráciát, a pluralizmust, az emberi méltóságot, s egyben az Alkotmányon kívülre utasít minden olyan tevékenységet, amely… a hatalom kizárólagos birtoklására irányul.”. A – már az Alaptörvényt alkalmazó – IV/2532-6/2012. AB végzéshez fűzött párhuzamos indokolás szerint az ellenállási jogról van szó, amely alapjog.

Comment:

ebből következően az Alaptörvény C) cikk (2) bekezdése a Jakab András szerkesztőkénti gondozásában megjelent Kommentár szerint egyáltalán nem szimbolikus rendelkezés, nem „jogalkalmazási segédlet”. A szabály már a hatalom kizárólagos birtoklására való törekvést is tiltja, és az ellene való fellépést „mindenki” számára alkotmányban rögzített joggá, sőt: kötelességgé avatja – felmentve mindenkit az ilyen törvényeknek való engedelmesség alól, ha a hatalom kizárólagos birtoklása már megvalósult, hiszen ezek betartása éppen a fellépést teszi lehetetlenné.

Jakab András: A kiragadott részlet nem tükrözi a szöveg egészének tartalmát

Megkerestük tehát Jakab Andrást is, hogy kommentálja ezt az ellentmondást, az alkotmányjogász az alábbi választ küldte Vörös Imre felvetéseire.

Megtisztelő számomra, hogy a kiváló Vörös Imre egy általam szerkesztett kötetből idéz. Iránta érzett nagyrabecsülésemet még az sem csökkenti, hogy a kiragadott részlet nem tükrözi a szöveg egészének tartalmát, hanem éppenséggel ellentétes azzal. Erről bárki meggyőződhet, aki veszi a fáradságot, és elolvassa az Alaptörvény 2. § (3) bekezdés kommentárjának egészét. A témában elmélyedni óhajtók számára azért is ajánlható ez az olvasmány, mert a későbbi szakaszok részletesen cáfolják Vörös Imrének – egyes politikusok számára meggyőzőnek tűnő – a kizárólagos hatalomgyakorlás tilalmával kapcsolatos jogdogmatikai téziseit. A kevesebb idővel rendelkező érdeklődők számára álljon itt néhány idézet ugyanebből a szövegből:

• „Nem jelenti tehát a rendelkezés, hogy a jogellenes (pontosabban jogellenesnek vélt) állami intézkedésekkel (például alkotmányellenes törvényekkel) szemben bárkinek automatikusan ellenállási joga lenne.” (2. § 349-es margószám)
• „Az Alkotmány 2. § (3) bekezdése szerinti tilalom -- ”senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom kizárólagos birtoklására„ -- csak abban az esetben válik relevánssá, ha a parlamenti túlsúllyal rendelkező erő a többi hatalmi ág visszaszorítását, átvételét kezdi alkotmányellenesen megvalósítani. Ha azonban ezt az Alkotmány eljárási keretei közt teszi, akkor a 2. § (3) bekezdése nem ad felhatalmazást az ellenállásra.” (2. § 352-es margószám)
• „Megfogalmazható az a dilemma, hogy az ellenállási jog Alkotmányban való előírása mennyiben kezelhető érvényesíthető, végrehajtható normaként. […] A 2. § (3) bekezdése lényegében az ”Alkotmány végrendelete„ (vagy optimistább olvasatban: ön-újraélesztési parancsa): […] szimbolikus utasítás a diktatúra elleni utóvédharcra és a jogállam visszaállítására. [az itt befűzött 379-es lábjegyzet szövege: Ebből kifolyólag a 2. § (3) bek. nem a 8. § értelmében vett ”alapvető jog„, amelyre bármiféle alapjog-korlátozási teszt értelmesen alkalmazható volna.]” (2. § 368-as margószám)

Aki pedig ellentmondást vélne felfedezni a Vörös Imre által citált mondat és a fentiek között, azoknak felhívom a figyelmét arra, hogy egy alkotmányos rendelkezés egyes szavainak jelentése és az adott rendelkezés normatív státusa két különböző dolog, de az értelmezés során – erre vállalkozott az általam szerkesztett kötet – mindkét kérdést elemezni kell.