A legújabb kriptoőrület a videójátékokat változtatná vadkapitalista rémálommá

Ha valaki egy kicsit is követte az utóbbi években a videójátékos világot, nemcsak az tűnhetett fel neki, hogy a játékok, a hozzájuk kapcsolódó események és az esportok is évről évre egyre népszerűbbek lettek, hanem az is, hogy a gémer közösséget elég könnyű felbosszantani. A 2014-es GamerGate-botrány, a Valve és az Epic Games között két éve kirobbant háború, vagy az elharapódzó mikrotranzakciók mind hangos felháborodáshoz vezettek a játékosok körében. Az utóbbi időben azonban leginkább az év elején a digitális művészek megmentőiként berobbanó NFT-k borzolják a kedélyeket.

Ha valaki optimistán állt hozzá a legújabb kriptoőrülethez, úgy tűnhetett, hogy az egy rakás problémán tényleg segíthet majd. Azóta azonban inkább ronda oroszlános és majmos profilképek, a Kép mentése másként funkció miatt őrjöngő (vagy emiatt fölényeskedő) JPEG-tulajdonosok, az Ethereum blokklánc ökológiai lábnyoma miatti aggályok és a kaotikus és spekulatív, nagyon szűk elit által csúcsra pörgetett piac miatt volt szó az NFT-kről. Októberben több mint 15 milliárd dolláros forgalmat generáltak, mostanra pedig teljesen egyértelművé vált, hogy belátható időn belül nem mennek sehova.

A spekulánsokon és a megszállott kriptorajongókon túl viszont kevés olyan közösség létezik, akinek nincsen rohadtul elege belőlük – élen a videójátékossal, az utóbbi időben ugyanis egyre több stúdió próbálta meg kiaknázni a technológiában rejlő lehetőségeket, vagy tett erre utaló kijelentéseket.

Adjátok vissza a videokártyáinkat!

Érdemes a legelejéről kezdeni a dolgokat, és felidézni, hogy egyáltalán mi is az az NFT. Ahogy azt márciusban már részletesen megírtuk, az NFT-k, vagy magyarul nem helyettesíthető tokenek nagyon röviden összefoglalva olyan blokklánc-alapú, egyedi tokenek, amelyek nagyjából úgy viszonyulnak a hagyományos kriptovalutákhoz, mint egy gyűjtői húszforintos érme egy simához. Utóbbi gond nélkül felcserélhető egy másik húszasra, előbbi viszont nem. A legtöbb NFT jelenleg az Ethereum blokkláncra épül, de vannak alternatívák, a digitális NBA-s kosaraskártyákat kínáló Top Shot például a Flow blokkláncon alapul.

NFT-t gyakorlatilag bármiből lehet csinálni, ami a digitális térben létezik: ebben a formában kelt el például az égő ház mellett sokat sejtetően mosolygó katasztrófalány képének eredetije és a vicces sárga kutya, a Doge is. Egy csomó digitális művész is jól járt a felhajtással, Beeple egyik kollázsát például a nagy nevű Christie's bocsátotta árverésre, és 69 millió dollárnyi kriptopénzt fizettek érte. De idén megjelentek az első NFT-ként kiadott zenei albumok is, és nemrég Orbán Viktor is kriptoműtárggyá vált egy limitált kollekcióban.

A fentiek alapján nem egyértelmű, hogy mi baja lehet bárkinek az egésszel, de nem kell nagy NFT-gurunak lenni ahhoz, hogy észrevegyük a buktatókat, pláne ha a videójátékok irányából közelítjük meg a dolgot. A leginkább szembetűnő problémát az Ethereum jelenti, a blokklánc ether nevű kriptovalutájának kibányászásához ugyanis hatalmas számítási kapacitásra, vagyis praktikusan rengeteg erős videokártyára van szükség. A járvány okozta csiphiány kellős közepén alapjáraton sem egyszerű videokártyához jutni, az elmúlt hónapok megoldási kísérletei és tiltásai ellenére tovább virágzó kriptobányászat pedig csak tovább rontja a helyzetet. Az ether előteremtése ráadásul durván szennyezi a környezetet is, egyes országokban pedig komoly terhet ró az elektromos hálózatra.

Ha pedig mindezek után az ember azt látja, hogy ronda majmos profilképek vagy túlárazott pixeles luxusjachtok miatt nem tud már egy éve normális áron videokártyát venni, teljes joggal megy fel benne a pumpa.

Azt persze hozzá kell tenni, hogy az Ethereum – ha minden jól megy –, valamikor 2022 első felében a mostani, hatalmas számítási kapacitást igénylő protokoll helyett átáll egy olyanra, ahol a résztvevők a birtokukban lévő tokenek letétbe helyezésével validálhatják majd a blokkláncon lezajló tranzakciókat. A folyamat végére az Ethereum sokkal környezetbarátabb blokklánc lehet majd, és a videokártyák iránti kereslet is megcsappanhat az átállás miatt, hiszen nem lesz rájuk szükség. Ez azonban nem az egyetlen probléma az NFT-kkel, a többire pedig egyelőre nem úgy tűnik, hogy lesz könnyű megoldás.

Jó, jó, de minek ehhez blokklánc?

Idén októberben a Valve némileg váratlanul jelentette be, hogy minden olyan, blokklánc technológián alapuló alkalmazást kitilt a Steamről, amely kriptovalutákat és NFT-ket terjeszt, vagy lehetővé teszi ezek kereskedelmét. Az nem derült ki, hogy pontosan miért tettek így, de az biztos, hogy sok fejfájástól kímélték meg magukat, az utóbbi hónapokban ugyanis rendre hatalmas felháborodást okozott, amikor valaki megpróbált NFT-ket erőszakolni egy videójátékba, vagy bármibe, ami ahhoz kapcsolódik:

• Az elsősorban gémereket célzó kommunikációs platform, a Discord vezérigazgatója, Jason Citron nagyon gyorsan letett az NFT-k integrációjáról, amiben alighanem sokat segített, hogy a kiszivárgott belsős koncepciók nyomán mindenki elkezdte lemondani a Discord Nitro előfizetését
• Az ukrán GSC Game World egy nap alatt visszatáncolt attól, hogy a vásárlót játékbeli karakterré alakító NFT-ket tegyen az ikonikus játékának jövőre megjelenő folytatásába, a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chernobylba, miután a játékosok egy emberként háborodtak fel ezen
• A pár éve egyébként sem túl közkedvelt Ubisoft pedig ugyancsak komoly össztűz alá került, amikor december elején bejelentette a Quartz nevű szolgáltatásának bétáját, amivel a játékosok NFT-ket szerezhetnek a Tom Clancy's Ghost Recon Breakpointban.

A Ubisoft mellett többek közt az EA és a Square Enix is beszélt már arról, hogy beszállna a blokklánc alapú videójátékokba – előbbi vezérigazgatója, Andrew Wilson egyenesen arról beszélt, hogy ez a videójátékok jövője, a japán cég pedig ugyancsak hisz a koncepcióban, miután idén sikerrel dobott piacra egy NFT-kollekciót. A gyakorlatban a három cég közül egyelőre csak a Ubisoft lendült mozgásba, és ők is csak egy olyan játékba építették be az új rendszert, amivel gyakorlatilag az égvilágon senki sem játszik – így aztán nem meglepő módon az ebben megszerezhető NFT-k sem érdekelnek senkit. Ahhoz azonban már ez is bőven elég, hogy lássuk, nagyjából hogy képzeli el egy nagy videójáték-fejlesztő cég a technológia implementációját, ennek pedig a játékosok szemszögéből egyelőre nincs sok értelme.

A Ubisoft Quartz lényege nagyon röviden az, hogy ahelyett, hogy a játékunk során sima játékbeli tárgyakat szereznénk meg, Digiteknek nevezett, limitált NFT-khez, vagyis sorszámmal ellátott cuccokhoz férhetünk hozzá, amiket megtarthatunk, de el is adhatunk más játékosoknak kriptovalutáért. Elsőre nem hangzik olyan rosszul, de hamar felmerül a kérdés, hogy mi értelme van az egésznek, amikor majdnem pontosan ugyanezt meg lehet csinálni blokklánc nélkül is. Az egyetlen különbség az NFT-k, illetve egy beépített aukciós ház vagy digitális áruház között lényegében az, hogy a blokklánc segítségével decentralizálttá lehet tenni egy centralizáltan működő rendszert.

Az biztos, hogy a játékfejlesztő cégek jól járnának az egésszel, a Digitekhez hasonló limitált kollekciókkal ugyanis sokkal többet kereshetnének a játékbeli cuccokon. Pláne akkor, ha a továbbértékesítésből is részesednek, ezeknek az ára ugyanis anélkül is az egekbe emelkedhet, hogy bármit csinálnának velük. Az viszont nem egyértelmű, hogy ez tulajdonképpen miért is lenne jó a játékosoknak. Korábban többször kiderült már a videójátékokhoz kapcsolódóan is, hogy még a centralizált digitális piactereket is komolyan szabályozni kell, hogy ne harapózzanak el a csalások a platformon, és ne tegyék tönkre a játékélményt. A kriptovilágban manapság elég gyakori, több millió dolláros átverések és csalások alapján ezt a blokklánc sem írja felül.

Kriptóba csomagolt lehúzás

Arra, hogy ezt mennyire nehéz megfelelően kezelni, több jó példa is akad, például a 2012-ben megjelent Diablo III, amelybe a sima aukciós ház mellett egy olyan is került, ahol valódi pénzért lehetett eladni a játékbeli tárgyakat. A fejlesztő Blizzard annak idején azzal magyarázta ennek a beépítését, hogy a játékosok amúgy is megtalálták már a módját annak, hogy tárgyakat adjanak el egymásnak a játékon belül és azon kívül is, ami amúgy igaz, a RuneScape-ben például már a kétezres évek elején hatalmas problémát jelentett ez. A rendszer a valóságban persze nem megoldotta a problémát, hanem felerősítette, ami oda vezetett, hogy a Diablo III hónapokig egy virtuális tőzsdeként működött miatta. Én speciel sosem adtam el több száz dollárért semmit a valódi pénzes aukciós házban – pedig az ilyesmi elég gyakori volt akkoriban, ha valaki elég időt szánt rá, milliókat kereshetett rajta –, de tutira több időt töltöttem az alulárazott virtuális kalapácsok felvásárlásával, majd több aranyért eladásával, mint szörnyek felaprításával.

A legkézenfekvőbb hasonlat – ahogy arra a PC Gamer nemrég megjelent cikke is rámutatott –, a Steam közösségi piaca, ami sok szempontból kísértetiesen hasonlít a mostani NFT-őrületre. Más fejlesztőkhöz hasonlóan a Valve-nak is komolyan meggyűlt a baja a tárgyak szürkezónás kereskedelmével, leginkább a Team Fortress 2 nevű játékukban, ahol a virtuális sapkák és kulcsok már azelőtt népszerűek voltak, hogy az első NFT akár csak kósza gondolat lett volna. A Blizzardhoz hasonlóan a Valve is megpróbálta hivatalos keretek közé szorítani az egészet, és mivel itt leginkább a karakterek kinézetét befolyásoló tárgyakról volt szó, nagyjából sikerrel is járt: a közösségi piac a véletlenszerűen megszerezhető tárgyak, illetve a Valve-játékok népszerűségének farvizén evezve hatalmas siker lett, és lényegében pontosan azt valósította meg, amit most az NFT-k is kínálnak.

Beleértve ebbe azokat a teljesen értelmetlen, pár centért eladható kártyákat is, amiket azért kapunk, ha játszunk a játékainkkal.

Ezen a ponton érdemes kicsit eljátszani a gondolattal, hogy mi történik, ha a fent felsorolt digitális tárgyakat NFT-kkel helyettesítjük be. Az NFT-ket jelenleg rengetegen kezelik spekulatív befektetésként, és ha a virtuális kalapácsokat nem a játékon belül, hanem mondjuk az OpenSea nevű NFT-piacon lehet megvenni, olyanok is simán lecsaphatnak rájuk, akiknek fogalmuk sincs a játékokról, csak arra számítanak, hogy később drágábban is el lehet majd adni őket. Ennél is fontosabb problémának tűnik a Bloomberg metaverzumról szóló cikkében olvasható gondolatkísérlet, amely egy olyan blokklánc alapú Mario Kartot vázol fel, ahol csak egyetlen ember játszhat az NFT-vé alakított Marióval, és neki mindenki másnál gyorsabb és jobb a járgánya. Így aztán nyilván vele lehet a legtöbb elképzelt kriptovalutát megszerezni a játékban, ha pedig a tulajdonosa megunja, rengeteg pénzért adhatja el a következő befektetőnek játékosnak. A cikk szerint nagyszerű dolog lenne, ha a játékosok tényleg birtokolhatnák a játékbeli tárgyaikat, és egyúttal a saját bőrükön érezhetnék a javak szűkösségét is,

a valóságban azonban ez a pay-to-win mechanikák csúcsa, ami a legjobb esetben is felesleges, rossz esetben pedig konkrétan egy második munkahelyet csinál a videójátékokból.

Azt persze nehezen lehetne állítani, hogy ugyanez a jelenség ne létezne az NFT-k nélkül is – a nagyobb online szerepjátékokban például egy rakás szürkezónás eladótól lehet vásárolni játékbeli valutát, ha hajlandóak vagyunk kinyitni a pénztárcánkat, más játékokban pedig a boosting is népszerű ahol a emberek más játékosoknak segítenek a játékban fejlődni, valódi pénzért, gyakran főállásban. Ezeket a szolgáltatásokat viszont senkinek nem muszáj használnia, a manapság trendi blokkláncon alapuló játékoknál azonban nem lehet megkerülni a fizetést, és végső soron a játékmenet is a pénzszerzésnek van alárendelve.

Játéknak tűnik, de mégsem az

A legnépszerűbbnek számító blokklánc-alapú játék, a leginkább a Pokémonhoz hasonlítható Axie Infinity ránézésre semmi olyat nem tud, amit egy tetszőleges körökre osztott indie játék ne tudna (sőt, nagyságrendekkel gagyibbnak néz ki, mint mondjuk a szintén kártyákkal operáló Griftlands). Mégis rengetegen figyelnek rá, mert (kripto)pénzt lehet keresni benne, csak itt bányászat helyett apró jószágokat tenyésztünk és küldünk harcba. A játékkal augusztusban majdnem kétmillióan játszottak, különösen a Fülöp-szigeteken óriási a sikere, mert akár kétezer dollárt is le lehet vele akasztani havonta, ha az ember eleget foglalkozik vele. A hozzá kapcsolódó kriptovaluta, az AXS árfolyama idén januárban még az 1 dollárt sem érte el, novemberben viszont már 150 dollár fölött is járt. Ha valaki pénzt akar keresni, ez tényleg remekül hangzik, és azt is simán elhiszem a készítőknek, hogy ez még csak a kezdet.

Azt a gondolatot viszont nehéz elhessegetni, hogy az Axie Infinity pont olyan, mint ha kriptovalutát bányászna az ember, még a belépési költség is megvan – az Axie Infinityben alsó hangon is 600 dollárt kell kifizetni, hogy rendesen belevághasson az ember, esetleg ki lehet bérelni egy menőbb játékos felhasználóját, aki cserébe megtartja a megszerzett kriptovaluta egy részét. Ez viszont a sima bányászatnál, ahol elindítunk egy programot a gépen, aztán otthagyjuk, ezerszer macerásabb, többet kell vele foglalkozni, játékként pedig az abszolút minimumot nyújtja, szóval még csak nem is szórakoztató. Ez pedig a többi blokklánc-alapú videójátékra is igaz:

• a The Sandbox nevű, többek közt Snoop Dogg és Deadmau5 nevével fémjelzett videójáték alfa verziója – illetve annak ingyenes változata, mert rendesen kipróbálni csak egy rakás pénz kifizetése után lehetett – olyan, mint a Roblox és a Minecraft gagyi szerelemgyereke, ami csak azért jött létre, hogy végre valahol ki lehessen állítani egy rakás NFT-t, amik amúgy senkit sem érdekelnek;
• a Guzzler Game nevű autós játék egy gagyibb mobilos autóversenyzős játéknak néz ki, és a videójátékos kvalitásai helyett még a vele foglalkozó videósok is mind azt emelték ki, hogy azért jó, mert hamarosan ki fog lőni a hozzá tartozó token árfolyama (bár ebben a videóban kicsit beszélnek a játékról is, olyan mondatok hangzanak el, mint hogy „Nézzétek, hogy követi a kamera az autókat, hát nem csodálatos?” ami azért sok mindent elárul az egészről);
• de az Axie Infinity mögé az elmúlt időszakban felzárkózó DeFi Kingdom sem tűnik másnak, mint egy RPG Makerbe oltott mini kriptoökoszisztéma, ahol gamifikálva lehet nagyjából ugyanazt csinálni, mint egy kriptotőzsdén.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a blokklánc és a videójátékok összeházasítása definíció szerint teljesen értelmetlen, és soha nem fog létezni egyetlen működőképes modell sem erre. Az viszont biztos, hogy a technológia egyelőre még gyerekcipőben jár, és egy csomó komoly problémával küszködik, az utóbbi hónapokban pedig az érdekes felhasználási módokat elsodorta a hatalmas felhajtás, a debil profilképek és a tulajdonosaik iránti ellenérzés, a könnyű pénz ígérete és a továbbra is csúcsra járatott kriptoláz. Így aztán egy csomó fontos kérdés még mindig megválaszolásra vár, beleértve ebbe a technológia körülményességét – NFT-t létrehozni egyáltalán nem nehéz, de egy átlagfelhasználó valószínűleg már a kriptotárca létrehozatalánál elbukik –, az Ethereum őrületes tranzakciós költségeit, vagy azt, hogy a piac kaotikus és instabil a rengeteg spekuláns miatt. Akiket egyébként nem is érdekel az egész, csak pénzt akarnak keresni az NFT-ken.

Ahogy már tavasszal is megírtuk, az NFT-k teljesen átírhatják a játékszabályokat az egész szórakoztatóiparban, ez pedig, így feltételes módban, továbbra is igaz. A technológia a digitális művészek és a zenészek számára jóval egyszerűbbé és átláthatóbbá teheti a pénzkeresést azzal, hogy kiiktatja a közvetítőket köztük és a vásárlók között, és ugyanebből az okból forradalmasíthatja az e-jegyeket is, ahol az okosszerződések segítségével a jegyüzérkedést is vissza lehetne szorítani. A videójátékoknál viszont egyelőre csak az az ígéret sejlik fel, hogy az NFT-k segítségével a digitális javaknál is létrejöhet egy olyan piac, mint amikor annak idején a lemezes és a kazettás videójátékokat cserélgette és váltotta be az ember – ami egyébként a konzoloknál a mai napig él és virul, sokan kifejezetten ezért vesznek konzolt pécé helyett. Csak ezért pedig nem biztos, hogy érdemes vállalni a kockázatot akkor, amikor a mérleg másik serpenyőjében egy olyan rendszer van, amit csak egy lépés választ el attól, hogy még a sokat kritizált mikrotranzakcióknál is károsabb legyen.