Mindenkit legyűrt a párterápiázó bábuk kalandja a legnagyobb videójátékos díjátadón

2021. december 10. – 06:08

Mindenkit legyűrt a párterápiázó bábuk kalandja a legnagyobb videójátékos díjátadón
Az It Takes Two-t fejlesztő Hazelight Studios feje és alapítója, Josef Fares az év játékának járó díjjal. Forrás: The Game Awards

Másolás

Vágólapra másolva

Az utóbbi két évben két dolgot szokhattak meg az emberek a videójátékos eseményeknél: csak online lehetett megtartani őket és Geoff Keighley zavarta le a nagy bejelentésekkel járó bulikat. Az idei Game Awardson előbbi végre megdőlt, a legnagyobb videójátékos díjkiosztót ugyanis megint élőben, közönség előtt rendezték meg, Geoff Keighley viszont természetesen maradt. Ez persze nem is volt meglepő, a Game Awards tényleg maximálisan az ő bulija, és haragudni sem lehetett rá emiatt, mert még akkor is elő szokott rántani jó pár izgalmas újdonságot, amikor senki sem igazán számít rá – elég csak arra gondolni, hogy a nyáron ő hozta el végre az első rendes előzetest az Elden Ringhez.

Dacára annak, hogy a Game Awards alapvetően egy díjkiosztó, király bejelentésekből, bizarr cameókból és szórakoztató performanszokból idén sem volt hiány. Ezúttal ráadásul egy rakás dolgot sikerült is titokban tartani, szóval egészen váratlan bejelentések is érkeztek egy új Star Wars játéktól a Silent Hill atyjának új horrorjátékáig, és végre mozgás közben is megnézhettük, hogy festenek majd az Öngyilkos Osztag legújabb kalandjai a Suicide Squad: Kill the Justice League című játékban a magyar idő szerint pénteken hajnalban megtartott eseményen.

Az év játéka idén az It Takes Two lett, ami a legjobb többjátékos és a legjobb családi játéknak járó díjat is megnyerte. Az It Takes Two sikerén túl egyebek mellett a legjobb akciójáték kategóriában a Returnal győzött, amit mi is eléggé szerettünk, az indie kategóriában a Kena: Bridge of Spirits nyert, a váratlanul jó sztorival és karakterekkel operáló Marvel's Guardians of the Galaxy behúzta a legjobb narratíváért járó díjat, az idén őrületes magasságokban szárnyaló Final Fantasy XIV pedig teljesen megérdemelten lett a legjobb régóta futó játék. Ha valakit a többi díjazott is érdekel, itt meg tudja nézni az összes nevezettet és győztest.

A díjaknál persze mindig sokkal izgalmasabbak a bejelentések, még akkor is, ha úgy kell kimazsolázni közülük az érdekesebbeket, de ezúttal még csak nem is ez volt a helyzet, tényleg egy csomó jó dolgot villantottak meg a háromórás díjátadó alatt. Ahogy arra előzetesen is számítani lehetett, érkezett előzetes a nyáron leleplezett Saints Row reboothoz, a Dying Light 2-höz, a Hellblade 2: Senua's Sagához is, és végre megmutatták, hogy fest a Suicide Squad: Kill the Justice League mozgás közben. Utóbbi kettőre amúgy meg is érte várni:

  • a Hellblade 2-nél a fejlesztő Ninja Theory olyan játékmenetet villantott, hogy ha ez így fog kinézni (amivel kapcsolatban egyelőre elég szkeptikus vagyok), akkor keresgetheti majd az állát az ember menet közben,
  • a Kill the Justice League pedig nemcsak azért tűnt elég királynak, mert nekem valamiért egyből a Prototype jutott eszembe róla, hanem azért is, mert a nyáron megjelent Öngyilkos osztaghoz hasonlóan az előzetes alapján ez is egész szórakoztatónak tűnik – kíváncsian várjuk, hogy sikerül-e a DC-rajongóknak is adni valami olyasmit, mint a túloldalon az utóbbi két Pókember-játék, vagy a Guardians of the Galaxy.

Nem ez volt ugyanakkor az egyetlen dolog, aminek a DC-rajongók örülhettek, a Game Awardson ugyanis némileg váratlanul megvillantottak egy Wonder Woman-játékot is. Ugyan az előzetesből semmi sem derült ki, azt már lehet tudni, hogy a WB Games és a legutóbb a Middle-Earth: Shadow of Mordort, illetve annak folytatását készítő Monolith dolgoznak a játékon. Így aztán nem túl meglepő módon egy egyjátékos, nyílt világú játék érkezik majd Wonder Woman főszereplésével, aki az amazonok és a modern emberek egyesítésén fog dolgozni. A Gyűrűk Urás játékokból ismert Nemezis-rendszer is visszatér, ami elég jó hír, és ha már Gyűrűk Ura, a régóta készülő Gollam-játékhoz is jött egy előzetes végre.

Hasonló meglepetés volt az is, hogy tényleg bejelentették a pár hónapja pletykaszinten felmerülő, egyelőre még kezdeti stádiumban lévő Star Wars Eclipse-et, amit a többek közt a Detroit: Become Humant és a Heavy Raint is fejlesztő Quantic Dream készít, és ami az első játék lesz, ami a jedik aranykorát bemutató High Republic idején játszódik. A Star Wars Eclipse egy sztoriközpontú kalandjáték lesz, amit állítólag rengeteg különböző módon lehet majd végigjátszani, és ahol komoly súlya lesz a döntéseinknek. Mindenesetre kármi is lesz, az előzetes marha jól néz ki, szóval a nemrég bejelentett Knights of the Old Republic-remake-kel együtt már tényleg úgy néz ki, hogy eljöhet a Star Wars-játékok második aranykora.

Ezen a vonalon maradva hasonlóan izgalmas volt az is, hogy a korábban többek közt a Trónok harcából is kalandjátékot csináló Telltale játékot csinál az elmúlt évek egyik legjobb sci-fi sorozatából, A Térségből, főszerepben Camina Drummerrel, az idén reneszánszát élő Dűnéből pedig 23 év után megint stratégiai játék készül Dune: Spice Wars néven. Ja, és ha már sci-fi, az is kiderült, hogy tíz év után végre folytatják a Warhammer 40 000: Space Marine-t. A horrorjátékok rajongói is örülhettek, az Alan Wake 2-höz érkezett előzetesből ugyanis kiderült, hogy itt bizony felvállalja a Remedy a túlélőhorror címkét, és a Silent Hill atyjának, Tojama Keicsirónak (Keiichiro Toyama) új játékáról is lekerült a lepel. Ez utóbbi Slitterhead névre hallgat, és az előzetes alapján a Silent Hill finom pszichológiai nyomasztása helyett ránézésre inkább az ugyancsak Tojama által megálmodott Sirent idézi. A játék zenéjét a Silent Hill-játékoknál is csodálatos munkát végző Jamaoka Akira (Akira Yamaoka) írja.

Ezeken túl röviden érdemes még megemlíteni, hogy érkezett egy újabb előzetes az Elden Ringhez és a Forspokenhez is, és több ex-EA-s fejlesztő is előrukkolt új játékkal – a cég korábbi feje, Patrick Soderlund az Arc Raiders nevű co-op lövöldét mutatta meg az eseményen, az egykor a szebb napokat is megélt BioWare-nél, most meg az Inflexion Gamesnlél dolgozó fejlesztők pedig egy viktoriánus kort idéző túlélőjátékot villantottak Nightingale néven, ami ránézésre zavarba ejtően hasonlított a GreedFallra. Ha valaki mindenre kíváncsi, amit bejelentettek, az IGN-nek van egy remek gyűjtése erre, ehhez ide kell kattintani.

Végül, de nem utolsó sorban a filmes-sorozatos vonalról is kell beszélni, mert ezen a fronton is érkeztek érdekességek. A pénteki eseményen debütált a váratlanul jól sikerült Sonic, a sündisznó folytatásának előzetese (magyarul itt) – benne az Idris Elba által játszott Knucklesszel –, Kodzsima Hideo promózása után kedves cimborája, Guillermo del Torro is feltűnt a Rémálmok sikátora című új filmjének előzetesével, és a Mátrix: Feltámadásokhoz is érkezett új kontent egy rövidebb klip, illetve a korábban beígért interaktív videójátékos élményképében. Ez utóbbi amúgy már játszható is, PlayStation 5-re és Xbox Series X-re és S-re lehet letölteni, ha valaki kíváncsi rá, inkább ezt ajánljuk, mert a bemutató alapján őszintén szólva fogalmam sincs, mi ez az egész. A többek közt Budapesten is forgatott Halo-sorozat első előzetese is befutott, és bár őrülten sok minden nem derült ki belőle, az biztos, hogy hangulatosnak tűnik az egész.