Új God of War, régi Star Wars, Marvel-játékok – a Sony bepótolta az E3-at

2021. szeptember 10. – 00:15

Másolás

Vágólapra másolva

A Sony hiányzott nyáron a videójáték-ipar legjelentősebb eseményeiről, az E3-ról és a Gamescomról, mert saját online rendezvénnyel tervezte reklámozni tavaly bemutatott új konzolját, a PlayStation 5-öt, és a rá készülő játékokat. Végül szeptember 9-ig kellett várni a nagy bemutatóra, a japán vállalat magyar idő szerint csütörtök este 10-kor leplezte le, hogy mivel készül az idei karácsonyra – de még inkább a jövő évre vagy még későbbre.

A háromnegyed órás eseményen nem volt sok üresjárat: az elején beköszönt Jim Ryan vezérigazgató, ígért egy csomó új játékot, és onnantól végig egymást érték az előzetesek. Vagy előzetes híján a csak felvillantott játékcímek, mert rögtön az első játékból nem mutattak semmit. De itt maga a cím is elég volt: Star Wars: Knights of the Old Republic Remake. Igen, a legjobb Star Wars-játék, a Bioware klasszikus szerepjátéka kap egy új verziót. Az Aspyr fejlesztőcsapat készíti és megjelenésekor egy ideig PS5-exkluzív lesz (ami azért is nagy szó, mert ez a játék még sosem volt Sony-konzolon). 2023 előtt nem várnánk.

Aztán leültette a bulit a Shift Up nevű koreai csapat trailere a Project Eve-ről, ami szegény ember Devil May Cry-ja akarna lenni, de nagyon szegény emberről beszélünk. Az előzetes alapján az akciójáték szörnydizájnja elég erős, de minden más nem túl meggyőző, mindenesetre vannak benne nagy csápos lények meg mangoid lányka meg színes katyvaszvilág, amiben hol k-pop szól, hol metál, mégis valahogy karakter nélkülinek tűnik az egész. Sokkal jobban megfogott a márciusban érkező Tiny Tina's Wonderlands, ami egy Borderlands-mellékág a sorozattól megszokott, sajátos grafikájú káosszal. Metál és mágia, vicces kiszólások, és mutatóujj végig a ravaszon – pécére, előző és új konzolgenerációra is jön majd, akárcsak a Project Eve.

A nextgen látványból először a Forspoken előzetesében kaphattunk ízelítőt. A Luminous Productions játékában egy jelenkori ember csöppen egy fantasy világba, amiben a környezet nagyon szép, és érezhetően veri a PS4-es sztenderdet. Tavasszal jelenik meg, pécére és PS5-re, amúgy az érdemi játékmenetből még keveset mutattak.

Ezután (és még később is néhányszor) jött egy blokk a PS5 szempontjából kevésbé érdekes vagy már korábban bejelentett játékokkal, szóval ezekről csak röviden:

  • A Ubisoft fejőstehene, a Rainbow Six Extraction is lesz PS konzolokon, majd januárban.
  • Az Epic gondozásában a Remedy készíti az Alan Wake Remasteredet, és októberben már meg is jelenik (ez a játék is először látható Sony-konzolon).
  • A GTA V PS5-ös verziója március 22-én érkezik – nem világos, hogy csak az alapjáték vagy a GTA Online is.
  • Jövőre lesz Sony-gépeken Vampire: The Masquerade Bloodhunt is, amiről bőven elég annyit tudni, hogy egy vámpíros battle royale-játék.
  • A Radiohead az Epic Games fejlesztése révén novemberben virtuális kiállítást rendez PS5-ön, oooké.
  • Tchia – egy hawaii hangulatú családi játék, ami nem indokolja a PS5 vásárlását, de attól még nagyon cuki.
  • A legutóbbi két Uncharted-játék, az Uncharted 4 és a Lost Legacy is kap PS5-verziót.

Visszatérve a fontosabb címekre, mindenképp ki kell emelni a Marvel-triumvirátust, ugyanis a rendezvény három szuperhősös játékkal is kényeztette a rajongókat – más kérdés, hogy kettőre elég sokat kell várni. Leghamarabb a Guardian of Galaxy érkezik október végén, az Eidos Montréal játéka viccelődős-de-a-játékmenetet-elkenős előzetest kapott. Aztán láthattunk egy Insomniac logót és egy kocsmában ülő embert, akinek egyszer csak kijött három karom a kézfejéből – szóval Wolverine játékon dolgoznak, de a szaklapok értesülései szerint 2024 előtt nemigen jelenik meg. És akkor még a szintén az Insomniacnál készülő Spider-man 2-ből is kaptunk egy kedvcsinálót, meg egy lelombozó 2023-as dátumot.

A Sony exkluzív címei közül a bérgyilkosos lövöldözős játék Deathloop már itt van a kanyarban (szeptember 14. a premier, eleinte csak PlayStationön, később pécén is). Jóval érdekesebbnek tűnik a japán technohorror Ghostwire Tokyo (szintén eleinte PS5, később pécé is), de 2022-ig várnunk kell, hogy láthassuk a trailerben ijesztgető hátborzongató lényeket. Aztán lesz még Gran Turismo 7 is, márciusban – eleget mondtunk ezzel, de a trailer hosszú percekig ragozta, minden szögből megmutatva a csillogó sportkocsikat.

A bemutató záróakkordja és legnagyobb durranása pedig az új God of War volt, a Ragnarök, ami azért nem nagy meglepetés. A Santa Monica Studio játékát jövőre halasztották, ezért illett mutatni belőle valamit. Az előző részben megismert fiú már egészen megnőtt ebben a részben, Kratos pedig ugyanolyan zord, mint amilyen volt. Kettejük dinamikája az új részben is jól működőnek látszik, az északi mitológiából merítő környezet pedig érezhetően PS5-re készült már, nagyobb terekkel, részletesebb grafikával.

A teljes bemutató itt visszanáézhető.