Az új Öngyilkos osztag az idei év egyik legviccesebb filmje

Először is tisztázzunk valamit. David Ayer 2016-os filmjének Suicide Squad – Öngyilkos osztag volt a címe. James Gunn mostani filmjélnek pedig Suicide Squad – Az öngyilkos osztag. Hogy miért jutott el oda a Warner-DC, hogy alig öt évvel később újrahasznosítsa a sztorit, és még a címet is, ahhoz ismerni kell egy kicsit az eredeti Suicide Squad, illetve James Gunn kirúgásának történetét.

A 2016-ban már javában zajlott a nagy Marvel vs. DC háború a mozikban, és a Warner érezhette, hogy az emberek nem voltak igazán kibékülve Zack Snyder irányvonalával, amit Az acélember (2013) és a Batman vs Superman (2016) is mutatott. Amíg a Marvel-filmek könnyedebb, játékosabb hangnemet ütöttek meg, addig a DC filmjei annyira sötétek voltak, hangulatban és sok esetben szó szerint is, hogy néha konkrétan nem lehetett látni a képernyőn semmit.

Nem véletlen, hogy irdatlan marketingösszegeket költöttek a Suicide Squadra, két éven keresztül reklámozták a stúdió új slágerét, amiben viccelődő hősök és rikító neonszínek jelzik, hogy itt végre valami egészen másra kell számítani. Aztán kiderült, hogy a Suicide Squad pont ugyanolyan erőltetetten borús katyvasz, mint a többi Snyder-film, csak ez annyival volt kellemetlenebb, hogy itt még vicceskedni is próbáltak. Mindezek ellenére a film több mint 700 millió dollár bevételt termelt, de ahogy a többi DC-filmért, úgy ezért sem voltak igazán oda a rajongók.

A film megjelenését az is nehezítette, hogy az utómunkák során a stúdió radikálisan belenyúlt David Ayer filmjébe, aki még öt év távlatából is esküszik arra, hogy az első Suicide Squad sokkal jobb lett volna, ha hagyják rendesen dolgozni. Közel 40 percnyi jelenetet vágtak ki a filmből, komplett történetszálakat írtak át, teljesen megváltoztatták a zenéket, és a végső vágás jogát is elvették Ayertől, hogy egy mozielőzeteseket gyártó cégnek adják. Nem véletlen, hogy a Suicide Squad inkább tűnt egy rohadt drága és hosszú trailernek, mint koherens moziélménynek.

James Gunn ekkoriban már menő rendező volt a 2014-es A galaxis őrzőinek köszönhetően. Senki sem gondolta volna, hogy a képregények világában is rétegtémának számító sztorit és hősöket nem csak remek ízléssel tudja feldolgozni a Marvel, hanem hosszú távon is leteszi annak a humornak az alapjait, ami azóta is visszaköszön olyan filmekben, mint a Hangya vagy a Thor 3. Gunn válogathatott volna a munkák közül, de a Disney persze nem akarta elengedni az egyik legtehetségesebb feltörekvő rendezőjét. Aztán minden megváltozott, amikor egy Donald Trumpot kritizáló tweetje után egy szélsőjobboldali konteós online celeb, Mike Cernovich feltúrta Gunn Twitterét, és egy rakás politikailag nem túl korrekt poént talált 2008 és 2012 között. A Disney váratlanul szigorú lépésre szánta el magát:

kirúgta a rendezőt, aki menővé tudott tenni egy beszélő fát és egy gépfegyveres mosómedvét.

Nem is kellett több a saját hangját továbbra sem találó Warnernek, alig pár héttel később bejelentették, hogy leigazolják Gunnt, hogy ő csinálja a következő Suicide Squadot. A lépés egyszerre volt meglepő és mégis várható, hiszen korábban az első két Bosszúállók-filmért felelős Joss Whedont is átcsábították, hogy tegye rendbe a Zack Snyder-féle, alaposan félresikerült (vagy nem) Igazság ligáját (hogy aztán Whedon a vállalhatatlan viselkedésével jó időre ki is írja magát Holllywoodból).

Gunn távozását sokan aggodalommal figyelték, mert a modern blockbustergyártásban ritka az olyan rendező, aki ennyire érti, mitől működnek nagy vásznon a leglehetetlenebb képregényes karakterek. Joss Whedon és Taika Waititi mellett ő volt az egyetlen, aki nem csak megrendezte azt a forgatókönyvet, amit leküldött neki a Marvel, hanem teljesen a sajátjává tette, és olyan személyiséget adott neki, amiről egyértelműen fel lehet ismerni Gunn keze nyomát. Szóval a DC-Warner óriásit húzott a leigazolásával. Hogy aztán 2019-ben a Disney meggondolja magát, és visszacsábítsa magához a rendezőt még pár Galaxis őrzői-film kedvéért. De előtte még le kellett gyártania egy filmet a rivális stúdiónak. Ez lett a Suicide Squad: Az öngyilkos osztag.

Hullanak, mint a legyek

Gunn a film megjelenése előtt arról beszélt a sajtónak, hogy az elmúlt évek szuperhősfilmjeit butának és általában unalmasnak találta, és szerinte ha nem változtatnak a rendezők a formulán, és hoznak be új elemeket a műfajba, a nézők rá fognak unni, mint a westernfilmekre annak idején. Azt pedig már az előzetesek alapján sejteni lehetett, hogy Gunn Öngyilkos osztaga egészen más lesz, mint a többi DC-film, de csak reménykedni lehetett, hogy a stúdió nem heréli ki a munkáját, mint tették azt több rendező esetében is, legyen szó Snyderről vagy Ayerről. A látottak alapján nem hogy nem herélték ki, de Gunn teljesen szabad kezet kapott, hogy annyira elborult, véres, idióta filmet csináljon, amilyet csak akar.

És éppen ezért annyira szórakoztató a mostani Suicide Squad.

A legjobb benne, hogy semmit sem kell ismerni hozzá a korábbi DC-filmekből, hogy élvezni tudjuk. Már maga a film is a történet közepén indul, nincs 40 perces felvezetés, ahol egyenként bemutatják a karaktereket, nincs kínosan hosszúra nyúlt toborzós montázs, ahol összerakják az Öngyilkos osztagot, vagyis nincs semmi kötelező blabla, ami nélkül manapság nem csinálnak már szuperhősfilmet. Van helyette sok vér, jó poénok, lehetetlen karakterek, és az év talán legmeglepőbb alakítása John Cena (Békeharcos) sztárpankrátornak köszönhetően.

Ha valaki látta az első filmet, sejtheti, miről szól a második. Aki nem, annak legyen elég annyi, hogy az Öngyilkos osztag egy titkos bevetési egység, amelynek tagjait börtönökből toborozzák. Azon belül is szuperképességű rosszfiúkat keresnek, akiknek lefaragnak 10 évet a büntetéséből, ha életveszélyes és szupertitkos bevetéseken vesznek részt. Gunnban az a legjobb, hogy pontosan tisztában van vele, nem kell még egyszer újra elmagyarázni ezt az egészet, és már valahol az 5. perc környékén összeáll az osztag, hogy lassítva sétáljanak egy bazi nagy amerikai zászló előtt, ahogy azt a trailerekben is elsütötték.

Ráadásul Gunn tényleg akkora szabadságot kapott, hogy azt csinált, amit csak akart. A szereplők egymásra licitálva bazmegelnek meg anyáznak, egyes jelenetek meghökkentően erőszakosak és véresek, és már ránézésre is olyan a film, mintha semmi köze nem lenne az elmúlt évek DC-filmjeihez. Érdemes megnézni James Gunn Super című 2010-es filmjét, mert egyértelműen innen emelt át bizonyos elemeket, mint például a szereplők ruháit, amelyek sokkal természetesebbnek hatnak, mint a DC-hősök standard, CGI-vel megspékelt latexcuccai.

És ha ez nem lenne elég, a filmben tényleg úgy hullanak a szereplők, mint a legyek. Nyilván a spoilerek miatt erre nem térek most ki részletesebben, de amíg az első filmnél a Warnernek kellett utólag belenyúlnia a történetbe, hogy több karakter is meghaljon, itt több alkalommal is olyan mészárlás történik, amiből egyik oldal sem jön ki túl jól. Ezek a váratlan pillanatok még úgy is nagyot ütnek, ha tudjuk előre, egy Pöttyös vagy Patkányfogó 2 nevű karakterrel nem tervez évekre előre a Warner és a DC.

John Cena rálépett Dwayne Johnson útjára

Már a castingból sejteni lehetett, hogy Gunn valami nagyon bizarr dologra készül. Taika Waititi egy heroinfüggő patkányidomárt alakít, a testvére, Sean Gunn egy emberszerű menyétet, Nathan Fillion karakterének az a képessége, hogy levitálni tudja a saját karjait, Sylvester Stallone pedig egy cápának adta a hangját. Rajtuk kívül visszatért a filmbe Joel Kinnaman (Rick Flag), Jai Courtney, illetve Harley Quinnként Margot Robbie, az egyetlen színész, akinek többé-kevésbé elégedettek voltak a rajongók a teljesítményével. Itt van ismét Viola Davis is mint Amanda Waller, a főnök, aki a háttérből mozgatja a szálakat. Rajtuk kívül érdemes még szólni Idris Elbáról, akit hosszú évek óta próbálnak beleerőltetni nagy franchise filmekbe (Bosszúállók, Halálos iramban, Star Trek, Szellemlovas, Pacific Rim), de valahogy sosem jött ki még neki igazán a lépés ez ügyben.

Az új Öngyilkos osztagot leginkább úgy lehetne leírni, mint egy szuperhősös Feláldozhatók-film olyan karakterekkel, akik a képességeik alapján inkább cirkuszba valók, mint szuperhősök közé. Erre Gunn sokszor rá is játszik, és elmondani nem lehet, mennyire üdítő végre egy olyan DC-film, ahol nem kell minden szereplőt halálosan komolyan venni, végre öncélúan lehet röhögni bármilyen baromságon, és nincs ott az ember fejében, hogy na, hát jó, ez meg az a karakter 2046-ban kap majd egy saját szólófilmet, szóval biztosan nem hal meg most. Kinnaman, Robbie, de leginkább John Cena láthatóan imádják a szerepüket, elképesztően jó a kémia a színészek között, és még az is belefért, hogy Idris Elba karaktere gyakorlatilag egy az egyben olyan, mint Will Smith volt az első filmben, annyi különbséggel, hogy Bloodsportnak most megengedték, hogy folyamatosan káromkodjon.

Hazugság lenne azt állítani, hogy két Galaxis őrzői után nem lehet egyből felismerni Gunn humorforrását, aminek az ereje abban rejlik, hogy megtalálja a tökéletes hangnemet, legyen szó bármennyire is fura figurákról. Az Öngyilkos osztag ugyanis akkor a legszórakoztatóbb, amikor 3-4 karakter folyamatosan egymás vérét szívja, miközben mindenki más teljesen hülyének nézi őket. Különösen vicces Bloodsport és Békeharcos állandó rivalizálása vagy az, ahogy Rick Flag csapatvezetőként próbál egyben tartani egy rakás félőrültet és elvtelen zsoldost. Margot Robbie továbbra is a tökéletes Harley Quinn, de még Amanda Wallernek és csapatának is jut több kifejezetten szórakoztató jelenet.

Egyszerűen üvölt az egész filmről, hogy Gunn semmi mást nem akart, mint két órán át szórakoztatni, és megmutatni, hogy attól még, hogy papíron ezek az arcok is szuperhősök vagy éppen antihősök, ettől még egyáltalán nem lesznek tökéletesek.

A legnagyobb kedvenc azonban egyértelműen John Cena. Meg néha a King Shark nevű hatalmas cápa, de most inkább beszéljünk kicsit Cenáról. John Cena jelenleg a leghíresebb aktív pankrátor, legalább annyira népszerű, mint Dwayne Johnson volt a maga idején. Johnson aztán átnyargalt a filmezésre, és sokáig tartott neki, de mára egész vállalható színész lett belőle, még ha a filmjei túlnyomó többsége nem éppen az érzelmi mélységek miatt annyira népszerű.

Cena az elmúlt években egyre nagyobb szerepeket kapott ismert franchise-okban (Halálos iramban, Transformers), de valahogy sosem sikerült eltalálni, mi áll neki igazán jól. Ugyanez volt egyébként a helyzet sokáig Dwayne Johnsonnal is, aztán rájöttek a stúdiók, hogy nem kell neki túl bonyolult szerepeket adni, elég ha néha mond vicces dolgokat, megmutatja a hülye mimikáját, és dublőr nélkül megcsinálja a nehezebb akciójeleneteket is. Így fordulhatott elő, hogy Johnson ma már az egyik legjobban kereső hollywoodi színész, és expankrátorként már azt is megengedi magának, hogy egy színészkollégája munkamorálját bírálja.

Nagyon úgy tűnik, hogy James Gunn megtalálta azt a formulát, ami John Cena filmes karrierjének beindításához kellett.

Békeharcos ugyanis a legjobb, legviccesebb, legeredetibb pali a filmben. Ő egy olyan félőrült, aki a békéért harcol, csak az ő fejében a békéért való harc gyakran azt jelenti, hogy lemészárol nőket és gyerekeket is, csak ne törjön ki a háború. Ez a bizarr békefétis egészen különlegessé teszi Békeharcos motivációját, és Cena olyan komoly fejjel adja elő minden alkalommal ezt a totál blőd életfelfogást, hogy öröm nézni. Végre nem úgy látjuk őt a képernyőn, mint a híres pankrátor, aki színésznek állt, hanem tényleg egy B listás rosszfiút látunk, aki a többi debilhez képest is különösen debilnek hat. Cena pedig szabályosan lubickol ebben a szerepben. Gunn és Cena annyira beleszerettek a Békeharcos szerepébe, hogy a rendező a pandémiás időszak alatt összedobott egy 8 részes sorozattervet, ami kifejezetten a Békeharcos karakterére fókuszál, a Warner pedig meg is vette az ötletet. Így aki esetleg sajnálná, hogy csak egy film erejéig láthattuk Cenát ebben a szerepben, most örülhet, mert 2022-ben jön az HBO-ra a köré épített tévésorozat.

Hé, haver, hol a stábom?

Lehetne még beszélni arról, hogy az akció néhol kifejezetten látványos, Gunn zseniális zenei érzékének köszönhetően tele van remek számokkal a film (különösen ajánlom az utolsó jelenetnél megszólaló dalt a Culture Abuse punkzenekartól), és Starro személyében sikerült egy olyan jól ismert képregénykaraktert is bemutatni, akiről korábban kevesen gondolták, hogy működne mozifilmben. De beszéljünk inkább arról a furcsa helyzetről, hogy a DC-Warner utóbbi éveinek talán legjobb szuperhősfilmje gyakorlatilag nem jöhetett volna létre a Marvel nélkül.

Valahol egészen szürreális, hogy a két stúdió évek óta tartó harcában egyértelműen a Marvel-Disney áll jobban, és úgy érezheti az ember, hogy a Suicide Squad akár egy Marvel-film is lehetne. Azzal a különbséggel, hogy a Disney valószínűleg sohasem engedne ennyi káromkodást és erőszakot egyik filmjébe sem. De a humor, a karakterek egymással való interakciója, a zeneválasztás, a jelmezek, minden az elmúlt évek Marvel-filmjeire emlékeztet, ahol sikerült nagyon jó arányban eltalálni a humort. Ehhez kellett egy Marvel-filmekkel bizonyító rendező, egy Marvel-filmekből kihuppanó Idris Elba, A galaxis őrzőiből is ismert Michael Rooker (bár neki elég kicsi szerepe van, de annál viccesebb), a további Marvel- és Star Wars-filmeket rendező Taika Waititi.

Ebből is látszik, hogy James Gunn-nak tökéletesen igaza van, amikor arról beszél, hogy elfáradt a műfaj, és új elemekre van szükség, A nézők az elmúlt bő 20 évben több tucatszor látták már, hogyan lesz valakinek szuperereje, aztán hogyan lesz szuperhős, hogyan találkozik más szuperhősökkel, hogy legyőzzék a nagy szupergonoszt. Uncsi, láttuk már ezerszer, köszönjük a fáradozást, de nem kell több. Az új Öngyilkos osztag viszont akkor is megállná a helyét, ha nem a DC-univerzumban játszódna, hanem csak valami random fiktív világban, mert az ereje nem a latexben meg a köpenyekben rejlik, nem a milliárdos marketingbüdzsében, de még nem is abban, hogy sikerült meggyőzni pár jó nevű színészt.

Hanem abban, hogy végre a stúdió nem nyúlt bele erőszakosan a rendező víziójába, és hagyták úgy dolgozni, ahogyan akart. Ennek pedig az év egyik legszórakoztatóbb filmje lett az eredménye, amiről akár még azt is lehet állítani, hogy a Christopher Nolan-féle Batman-trilógia óta nem sikerült ennyire sajátos hangulatot létrehozni. Most már csak az a kérdés, hogy a Marvelhez visszaigazoló James Gunn nélkül a Warner-DC képes lesz-e önkritikát gyakorolni és nagyobb szabadságot adni a rendezőinek, vagy tovább loholnak az esélytelenek nyugalmával a Marvel-Disney után.