Felcsillant a remény, hogy eljön a videokártya-pokol vége
2021. május 30. – 18:10
Nem egészen két hónapja a Telexen mi is írtunk a videokártyák eszement drágulásáról, melynek hátterében a kriptovaluták, a nyerészkedők, a megnövekedett kereslet és az akadozó ellátási láncok egyaránt feltűntek. A kritikus hiány miatt abszurd magasságokba emelkedtek az árak, és ezen hiába próbáltak különféle módszerekkel segíteni a gyártók és a viszonteladók, nem igazán sikerült normalizálni a helyzetet. Márciusban még abban reménykedett mindenki, hogy egy-két hónapon belül normalizálódhat a helyzet, de
a jelenlegi magyarországi árakat elnézve nem úgy tűnik, hogy egyáltalán elkezdtünk volna kimászni a gödörből.
Most viszont végre tényleg változhat a helyzet: a legnagyobb gyártó Nvidia ugyanis a múlt héten bejelentette, hogy az RTX 3060 kártya után mostantól minden újonnan gyártott videokártyájuknak limitálják az ether-bányászathoz elérhető számítási kapacitását. Az új, külön jelzéssel ellátott kártyák május végén kerülnek majd forgalomba – itthon az iPon és az ASUS közös akciót indít azért, hogy a gémereknek szánt kártyák tényleg a gémereknél kössenek ki.
Mit csinált most az Nvidia?
Ahogy arról a márciusi cikkünkben is írtunk már, az Nvidia nagyon jól járt azzal, hogy óriásira nőtt a kereslet a tavaly bemutatott új videokártyáik iránt. A február végén közzétett negyedéves pénzügyi jelentésük szerint annak ellenére, hogy alig lehetett hozzájutni a kártyáikhoz, rekordméretű, 5 milliárd dolláros bevételük volt a 2021. január 31-ével lezárult negyedévben. A videójátékos szegmens pedig 2,5 milliárdos rekorddal jelentkezett be. A cég úgy becsülte, hogy a következő negyedévben is hasonló pénzre számíthatnak majd, áprilisban azonban bejelentették, hogy valószínűleg még az 5,3 milliárdos előzetes becslést is meghaladják a bevételeik. Ez amúgy így is lett, 5,66 miliárdos bevételt jelentettek szerdán, a videójátékos szegmens pedig 2,76 milliárdot hozott a konyhára.
Ebből kiindulva akár figyelmen kívül is hagyhatnák, hogy mi történik a piacon, hiszen pénzügyileg extrém jól járnak a mostani őrülettel. Ennek ellenére az idei, virtuális CES-en is az derült ki, hogy a cég azért szeretné elkerülni az arcvesztést a rendkívül fontos célközönségének számító gémerek körében, és megpróbálják épeszű szintre visszaszorítani a videokártyák árát. Emiatt aktívan próbálnak fellépni az ellen, hogy nyerészkedők és bányászok vásárolják fel a gémereknek szánt GeForce-kártyáikat.
- Egyrészt azzal, hogy kifejezetten kriptovaluták bányászatához használható kártyákat dobtak piacra – amivel egyébként nem sokat értek el, a gémerkártyák egyik legnagyobb előnye ugyanis az, hogy ha a bányász ki akar szállni, el tudja adni használtan gémereknek.
- Másrészt pedig azzal, hogy a február végén piacra dobott, alapvetően a megfizethető középkategóriába szánt RTX 3060-as kártyáiknak limitálták a kriptobányászatra fordítható számítási kapacitását, vagyis hash rate-jét.
A témánk szempontjából most utóbbi a fontosabb, a hash rate limitálásától ugyanis sokan a krízis megoldását várták, ám hamar kiderült, hogy nem ez fogja elhozni a gémerkánaánt. Az Nvidia mérnökei a kártya megjelenése előtt állították, hogy többszörösen is garantált, hogy nem lehet kijátszani a limitációt, de a cég aztán véletlenül saját maga oldotta fel ezt a korlátozást. Ezzel, illetve a sorozatosan feltűnő, végtelenül egyszerű megoldásokkal – mint például a HDMI-bemenetbe dugott kamu csatlakozókkal – úgy tűnt, hogy kútba esett a projekt, de az Nvidia nem adta fel a próbálkozást.
Április végén egy újabb driverfrissítéssel visszatért a limitáció, és az is kiderült, hogy májustól minden RTX 3060-as kártyában ott lesz majd a korlátozás. A VideoCardz.com arról is írt, hogy az Nvidia nemcsak a 3060-ra, hanem az aktuális felhozatal egészére szeretné kiterjeszteni a limitációt, vagyis a jövőben érkező modellek már az ún. Lite Hash Rate-re (LHR) felkészített chipekkel érkeznek majd. Ezt hivatalosan múlt kedden jelentette be az Nvidia: mint kiderült, az RTX 3060 mellett az újonnan gyártott 3080-as, 3070-es és a 3060 Ti kártyák is megkapják a limitációt. A cég azt is jelezte, hogy a transzparencia jegyében a partnereik egyértelműen feltüntetik majd a kártyákon, hogy LHR-es modellekről van szó.
Miért (és hogyan) lesz ettől jó nekünk?
Azt egyelőre lehetetlen megmondani, hogy az Nvidia lépése tényleg segít-e a helyzeten, annyi azonban biztos, hogy az iparági szereplők közül többen is bizakodók az ügyben. Hagymási Balázs, az iPon kommunikációs igazgatója kérdésünkre azt mondta, örök optimistaként úgy látja, a hash rate-et limitáló kártyák megoldják majd a problémát, Csizner Péter, az ASUS videokártyákért felelős termékmenedzsere pedig ugyancsak arról beszélt, hogy a náluk V2 jelzéssel futó új kártyáknak hála javulhat majd a helyzet.
Csizner úgy véli, hogy miután az LHR az összes újonnan legyártott kártyára érvényes lesz majd, az eddig kijátszhatónak bizonyuló szoftveres blokkolás mellett az Nvidia igyekszik komoly hardveres védelmet is biztosítani a bányászokkal szemben. Mivel a teljesítményen ez semennyit nem változtat, a gémereket ez egyáltalán nem érinti, kriptopénzt bányászni viszont garantáltan nem lehet majd ezekkel olyan jól. Ha megpróbálkoznak is majd ezzel a bányászok, Csizner szerint a piac így is eltolódhat majd a játékosok felé. Hagymási azt is hozzátette, hogy
ha esetleg sikerül is feltörni ezeket a kártyákat, ahhoz valószínűleg olyan fizikai behatásra lesz majd szükség, ami garanciális problémákat okoz.
Mint mondta, ez elég fontos aspektusa a témának, a garancia nélküli, berhelt kártyákat ugyanis sokkal kevésbé veszik meg használtan, mint egy külsőleg érintetlen kártyát. Ha egy kártyát korábban annyira széthajtottak, hogy fizikailag is tönkrement, a garancia már ott is veszélybe kerülhetett, és bár Csizner szerint nem minden esetben egyértelmű a helyzet, nem hiszi, hogy az extra kockázattal együtt is meg fogja érni a bányászoknak a limitált kártyák megvásárlása. Pláne nem most, amikor jelentősen bezuhant a bitcoin és az ether árfolyama is.
Gémerika a gémerikaiaké!
Az is kiderült, hogy az iPon extra akcióval készül az új kártyákra, amivel a hardveres limitáción túl is szeretnék garantálni, hogy ezek a kártyák tényleg a játékosokhoz kerülhessenek. Hagymási elmondta, hogy „A VGA a gémereké” jelmondattal indítanak új programot, amellyel nemcsak a bányászokat, hanem a nyerészkedőket is igyekeznek kizárni az újonnan érkező készletből. A bányászláz közepette eladói oldalról nem győzik korlátozni az oldalukat ellepő több ezer szoftvert, melyek mindegyike az újonnan közzétett kártyákat keresi. Mint mondta, komolyan felmerült már annak az ötlete, hogy
inaktívvá teszik a raktárfigyelő rendszert – ennek lényege alapvetően az lenne, hogy értesítse a felhasználókat, ha egy általuk megvásárolni kívánt termék elérhetővé válik, de jelen helyzetben sokszor ez is a nyerészkedők kezére játszott.
Hagymási elmondta, hogy tartanak attól, hogy a bányászok helyett a nyerészkedők vásárolják majd fel a kártyákat, hogy drágábban adják tovább őket, ők viszont nem szeretnék apróhirdetésekben, sokszoros áron viszontlátni a kártyáikat. Emiatt találták ki azt, hogy az új kártyára váró játékosok egy külön rendszerbe regisztrálva beállíthatják, hogy milyen kártyát akarnak venni, ha pedig ilyen érkezik, az egyáltalán nem is kerül ki a kínálatba, csak ebben a körben adják el.
Azt persze nem lehet megakadályozni, hogy a kalandvágyó bányászok és a nyerészkedők erre is ráraboljanak. De azzal, hogy csak magánszemélyek regisztrálhatnak, és egy ember csak egy kártyát vehet, talán így is lehet garantálni, hogy a kártyák azokhoz jussanak el, akik játékra vennék őket. Hagymási azt is elmondta, hogy minden regisztrálttal személyesen veszik fel a kapcsolatot, ha érkezik megfelelő kártya, a regisztrációnál pedig meg kell majd adni a szállításhoz szükséges adatokat, ezzel is szűrve az esetleges trükközési kísérleteket. Csizner ugyancsak bízik abban, hogy meg tudják célozni azokat a vevőket, akiknek szükségük van a kártyákra, az ASUS pedig pedig mindent meg fog tenni azért, hogy kellő mennyiséget tudjanak biztosítani ahhoz, hogy a módszer sikeres legyen.
Ez, ha minden jól megy, az elszállt árakon is segíthet majd, dacára annak, hogy gyártói szinten is többször kellett árat emelni a megnövekedett költségek, illetve az alkatrész- és anyaghiány miatt. Így valószínűleg egyébként is drágábban lehetne megvenni a kártyákat, a növekedésben azonban nagy szerepe van annak is, hogy amíg a gyártótól a viszonteladóhoz jutnak, még tovább emelkedik az ár. Hagymási elmondta, hogy sokszor előfordul, hogy akár két-három lépcsőfokot is megjár egy szállítmány, mielőtt hozzájuk kerül, ezek a kártyák viszont közvetlenül a gyártó ASUS-tól fognak érkezni,
így biztosan olcsóbban kerülnek majd a vásárlókhoz, mint amennyiért most a piacon meg lehet vásárolni őket.
Azt, hogy mikorra normalizálódhat a helyzet, persze így sem lehet megmondani, de Csizner szerint biztos, hogy most jobb helyzetben vagyunk, mint 1-2 hónapja. Egyre többen térhetnek vissza a megszokott életükhöz, így visszaszorul a kereslet, ezáltal pedig jobb lehet a kínálat és az árak is. Ha így marad a helyzet, Csizner szerint nyár közepére eljuthatunk oda, hogy folyamatosan ki tudják majd szolgálni a keresletet – de mostanában olyan gyorsan változik minden, hogy ebben a kérdésben még mindig csak jósolni lehet.