Folyamatosak az áramkimaradások, alig bírja kiszolgálni a kazah elektromos hálózat a kriptobányászokat

2021. november 28. – 10:42

Másolás

Vágólapra másolva

Rájár a rúd az utóbbi időszakban azokra a kriptobányászokra, akik Kazahsztánban próbálják kitermelni a mindennapi bitcoinjukat, az idén Kínából átköltöztetett bányászgépek és az illegális bányászok miatt ugyanis az összeomlás szélén táncol az ország áramellátása – írja a Verge.

A lap a Financial Times korábbi cikkére hivatkozva arról írt, hogy az energiaügyi minisztérium becslései szerint Kazahsztánban idén nyolc százalékkal nőtt a fogyasztás, ami jelentős növekedést jelent az általában jellemző évi 1-2 százalékhoz képest. Ennek hátterében főként az áll, hogy Kínában idén előbb betiltották a bitcoinbányászatot, majd a kínai jegybank illegálisnak minősítette a kriptovalutákkal kapcsolatos pénzügyi tevékenységeket, becslések szerint pedig emiatt majdnem 90 ezer bányászgépet költöztettek át Kazahsztánba az elmúlt hónapokban. A Cambridge-i Egyetem adatai alapján

már Kazahsztán a második legnépszerűbb hely a kriptobányászok körében az Egyesült Államok után, így nem meglepő, hogy az ország elektromos hálózata nehezen tud megbirkózni a helyzettel.

Októberben három szénerőmű is leállt az országban, melynek nyomán bejelentették, hogy az új bányászfarmok legfeljebb 100 megawatt villamos energiát használhatnak majd fel két év alatt, később azonban úgy döntöttek, hogy a jogszerűen működő bányászokat mégsem fogják korlátozni. A hivatalosan bejegyzett bányászoknak valószínűleg így is számítaniuk kell korlátozásokra, ám a kazah döntéshozók álláspontja szerint nem ők, hanem a be nem jelentett, illegálisan működő bányászok jelentik a problémát.

2022-től a tervek szerint a legálisan működő bányászok kilowattóránként egy kazah tengét (ez jelenleg 0,75 magyar forintnak felel meg) kell majd fizetnie, amellyel egyrészt segíthetnek elejét venni az áramkimaradásoknak, másrészt pedig ezzel is bizonyíthatják, hogy jogszerűen működnek. Egészen addig viszont úgy tűnik, hogy a kazahoknak az orosz Inter RAO által biztosított extra villamos energiára kell majd támaszkodnia, hogy ne maradjon áram nélkül az ország a téli hónapokban.

A kiszámíthatatlan helyzet miatt a kazahsztáni Xive nevű bányászcég nemrég kénytelen volt lehúzni a Kazahsztán déli részén futó bányászbizniszének rolóját, az áramkimaradások miatt ugyanis egyszerűen nem érte meg fenntartaniuk a farmot. Az ország déli részét különösen érzékenyen érinti a megnövekedett energiafogyasztás, itt ugyanis kevés erőmű található, a fő hálózat pedig nem mindig tudja kellő mennyiségű villamos energiával ellátni a régiót. Ezek a problémák egyébként nemcsak Kazahsztánra jellemzőek, Iránban idén hónapokra betiltották a kriptobányászatot, hogy elejét vegyék a kimaradásoknak, a bányászok számára valóságos paradicsomnak számító Texasban pedig hasonlótól tartanak a szakértők, pláne úgy, hogy idén év elején a rekordhideg miatt egyébként is több millióan maradtak áram nélkül az államban.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!