Sport

Az úszószövetség elnöksége tárgyalja Turi György mesteredző ügyét
Az úszószövetség elnöksége tárgyalja Turi György mesteredző ügyét
A szövetség alelnökét egykori tanítványai erőszakkal, megalázással vádolják.
Letartóztatták a PSG női csapatának egyik focistáját, köze lehet csapattársa megtámadásához
Letartóztatták a PSG női csapatának egyik focistáját, köze lehet csapattársa megtámadásához
Aminata Diallót szerdán tartóztatta le a francia rendőrség, a klub is megerősítette ennek tényét. Kheira Hamraouit múlt csütörtökön támadta meg két maszkos férfi.
Automatikus volt, hogy rácsapott a fenekünkre, sőt még bele is markolt – újabb úszó beszélt Turi Györgyről
Automatikus volt, hogy rácsapott a fenekünkre, sőt még bele is markolt – újabb úszó beszélt Turi...
Cseh László és Kozma Dominik után Dara Eszter Európa-bajnok úszó idézett fel kemény emlékeket az úszóedzővel kapcsolatban.
Feltételesen szabadlábra helyeznék Oscar Pistoriust, de előbb találkoznia kell lelőtt barátnője szüleivel
Feltételesen szabadlábra helyeznék Oscar Pistoriust, de előbb találkoznia kell lelőtt barátnője...
A szembesítéshez joga van a hozzátartozóknak, hogy így valamilyen lezárást kaphassanak.
Orbán álmait szétzúzza ez a kijózanító lista az európai futballakadémiákról
Orbán álmait szétzúzza ez a kijózanító lista az európai futballakadémiákról
A miniszterelnök 2014-ben a földrész tíz legjobbja között látta az általa Felcsúton alapított fociakadémiát, a friss rangsor szerint a százba sem fért be. Magyarországon az állam finanszírozza az...
Egy napon keresztül úgy tűnt, sikerült eldönteni, mi lesz lovaglás helyett az öttusában
Egy napon keresztül úgy tűnt, sikerült eldönteni, mi lesz lovaglás helyett az öttusában
A Nemzetközi Öttusaszövetség német elnöke vasárnap bejelentette, hogy megszületett a döntés, hétfőn bejelentette, hogy még konzultálnak az ötödik tusáról.
Verstappen egy szenzációs manőverrel mindkét Mercedest megelőzte a rajtnál, és simán nyert Mexikóban
Verstappen egy szenzációs manőverrel mindkét Mercedest megelőzte a rajtnál, és simán nyert Mexikóban
Idei 9. győzelmével már 19 pont az előnye Hamiltonnal szemben a világbajnokságban. A futam nagy vesztese az élről induló Bottas, aki a rajt utáni megpördülésével az utolsó helyig esett vissza.
Novak Djoković 86. tenisztornáját nyerte
Novak Djoković 86. tenisztornáját nyerte
Az orosz Medvegyevnek Párizsban vágott vissza a szeptemberi vereségért.
46 évesen halt meg a testépítő bajnok, aki három éve megnyerte a legrangosabb versenyt
Andrij Sevcsenko az olasz Genoa edzője lett
Andrij Sevcsenko az olasz Genoa edzője lett
Az ukrán aranylabdás először dolgozik klubcsapatnál, a nyárig az ukrán válogatott edzője volt.
Kövess minket Facebookon is!