95 százalék esély volt rá, hogy lebénuljak, majdnem meghaltam – írta a balesetet szenvedő Tour-győztes

2022. január 28. – 22:31

Másolás

Vágólapra másolva

Hétfői balesete és operációi után Egan Bernal Tour de France- és Giro d'Italia-győztes kerékpáros először jelentkezett közösségi felületein.

„Kilencvenöt százalék esély volt rá, hogy lebénuljak, majdnem elveszítettem az életemet, miközben azt csináltam, amit a legjobban szeretek az életben” – írta a kerékpáros, aki hétfőn egy álló buszba rohant bele edzés közben. A kolumbiai bringás súlyos sérüléseket szenvedett, kilyukadt a tüdeje, megsérült az egyik nyakcsigolyája, és a térde és a combcsontja is eltört. Két műtéten esett át, majd azóta az intenzív osztályon tartják a La Sabana Egyetemi Klinikán. Még két kisebb operáció vár rá, a kézközépcsontját és a fogmedrét műtik meg.

Bernal posztjában köszönetet mondott az őt kezelő orvosoknak és családjának is, és bízik istenben, hogy hamarosan felépül. Az orvosok szerint a kerékpáros a vártnak megfelelően javul.

A tavalyi Giro d'Italiát megnyerő bringás idén a Tourt jelölte meg fő versenyeként, de erősen kétséges, hogy felépül addig.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!