Mennybe ment a svédek kapusa, svéd–spanyol döntő lesz a kézilabda-Eb-n

2022. január 28. – 23:11

Másolás

Vágólapra másolva

Szoros meccsen, 34-33-ra verte meg Franciaországot a svéd férfi kézilabda-válogatott a kézilabda-Európa-bajnokság második elődöntőjén, így eldőlt, hogy ők döntőzhetnek majd vasárnap a korábban a dánokat verő regnáló Európa-bajnok Spanyolország ellen.

A meccset a franciák kezdték jobban, a karanténból kiszabaduló Andreas Palicka azonban kapushoz képest szokatlan módon nemcsak védésekkel, hanem egy góllal is segítette a csapatát az első negyedórában, így a svédek fel tudtak zárkózni. Sőt, néhány perccel később újabb két gólt lőtt az üres kapuba, így nemcsak egyenlített, hanem a 21. percben egészen konkrétan a mezőny legeredményesebb játékosa volt. A végére persze bőven lekörözték góllövésben, csapattársa, Jim Gottfridsson kilenc gólig jutott, de a hajrában megint csak ő mentette meg a svédeket, két ziccert is kivédett, a második védésével pedig elintézte, hogy ők jussanak tovább.

Az már korábban eldőlt, hogy a vasárnapi döntőben a címvédő spanyolok lesznek majd az ellenfeleik, miután a gyengébb első félidő után végül magabiztosan, 29-25-re verték a világbajnok dánokat. A spanyoloknál Aleix Gómez 11 gólig jutott, Gonzalo Pérez de Vargas pedig fontos védésekkel jelentkezett, így a dán rohamok ellenére végül nem lett szoros a meccs. Az MTI kiemelte, hogy a spanyolok legutóbb napra pontosan hét évvel előtt, a 2015-ös világbajnokság negyeddöntőjében győzték le Dániát, azóta a két csapat mind a négy meccsét a dánok nyerték meg, ez a sorozat szakadt meg most.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!