Sport
Dél-Korea is teljesen kiakadt a rövidpályás gyorskorcsolya bíráskodása miatt, a...
Hétfőn két koreait is kizárt a zsűri az olimpián, ami szintén Kínának jött jól. Korea elfogult, tisztességtelen bíráskodásról beszél, politikusaik visszavennék a kínai érmeket.
A világ legerősebb rövid programját mutatták be a férfi műkorcsolyázóknál
Az amerikai Nathan Chen kapta a valaha volt legmagasabb pontszámot. Az olimpiai címvédő Hanju első ugrásánál elesett, nagy hátrányba került.
Havi 2,9 millió volt az átlagfizetés az NB I.-ben 2020-21-ben
De az átlag már havi 4 milliónál is lehet.
Ruhakáosz rombolta szét a történelmi síugróversenyt
Az olimpia vegyes csapat versenyén egymás után zártak ki női ugrókat szabálytalan ruhájuk miatt. A gond az, hogy ugyanezek a ruhák néhány napja még megfeleltek.
Elutasították a magyar rövidpályás gyorskorcsolyázók óvását
Gyorsan megszületett a döntés.
Egy rajtnál elkövetett baki után harmadik olimpiai aranyáig száguldott az osztrák síző
Mayer majdnem idő előtt lökte be az időmérő kaput szuper-G-ben. A második Cohran-Siegel ötven évvel anyja olimpiai aranya után nyert egy ezüstöt.
Liu Shaolinék edzője szerint van még mit kaszálni az olimpián, fel fognak állni a fiúk a kizárás...
Bánhidi Ákos szerint a férfi short trackesek önmagukat erősítik, de Liu Shaolin kizárása után a történtek lelki oldalával is foglalkozni kell az olimpián.
Liu Shaolin Sándor: A nap, amikor majdnem egyéni olimpiai bajnok lettem
A magyar gyorskorcsolyázó gratulált az aranyérmet megkapó kínai Zsen Ce-vejnek.
Józan ésszel megmagyarázhatatlan Liu Shaolin kizárása
Az olimpiai bajnok Knoch Viktor frusztráltan, de higgadtan értékelte Liu Shaolin döntőjét. Bőven bele kellett volna férnie egy olyan előzésnek, mint amit a magyartól láttunk. Az óvás szerinte...
A sajtóból tudta meg a főváros, hogy négy hónap múlva vizes világbajnokság lesz
Csak a hír megjelenése után kaptak rövid tájékoztatást a kormánydöntésről Fürjes Balázstól.













