A FINA kivizsgálja, mi történt Budapesten Mary-Sophie Harvey kanadai úszóval

2022. július 7. – 17:17

frissítve

A FINA kivizsgálja, mi történt Budapesten Mary-Sophie Harvey kanadai úszóval
Mary-Sophie Harvey – Fotó: Kisbenedek Attila / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A vizes sportágak nemzetközi szövetsége (FINA) vizsgálatot indított, mert Mary-Sophie Harvey kanadai úszó azt állítja, a budapesti világbajnokság alatt egy éjszaka bedrogozták, másnap pedig agyrázkódással és zúzódásokkal ébredt, írja az MTI.

A FINA illetékesei közölték, tisztában vannak a 4x200-as váltó tagjaként vb-bronzérmes úszó nyomasztó és aggasztó kijelentéseivel, és kapcsolatban állnak a kanadai szövetséggel és a magyar szervezőbizottsággal az ügy tisztázása érdekében.

Emlékeztettek arra, hogy a FINA tavaly komoly intézkedéseket fogadott el a sportolók védelme érdekében, és egy független személyt bíztak meg a történtek kivizsgálásával.

A 22 éves Harvey a közösségi oldalán azt írta, a budapesti verseny utolsó napján bedrogozták, és a kiesett órák után agyrázkódással, bokarándulással és a testén további zúzódásokkal került kórházba. Négy-hat órán át lehetett öntudatlan állapotban, mert ennyire nem emlékszik. Az orvosoktól és a pszichológusoktól kapott ellátását a lehető legjobbnak nevezte, de az erről szóló posztjából kiderül, hogy már Kanadába visszatérve ment el orvoshoz, nem Magyarországon.

A bejegyzésből nem derül ki pontosan, hogy a vb múlt vasárnapi zárónapján, vagy az úszóversenyek utolsó napján történt-e az eset, mert utóbbiak bő egy héttel korábban véget értek.

Korábban Szántó Dávid, a budapesti vizes vébé sportigazgatója a Telex megkeresésére elmondta, hogy ő is csak az amerikai híradásokból értesült az esetről, ugyanis a kanadai úszószövetség nem is jelezte a magyar szervezőknek az esetet. Szántó azt is elmondta, hogy nem hivatalos FINA-eseményen történt az eset, hanem a sportolók egy bárki által látogatható klubba szervezték maguknak az afterpartyt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!