Hollandia náci megszállása alatt eladott absztrakt festményt követelnek vissza az örökösök
2020. október 29. – 15:02
–
Csatári Flóra Dóra
A holland restitúciós állami bizottság szerint a Lewenstein család önszántából kínálta fel eladásra a festményt, a család ezért most perel.
David Guetta a Széchenyi fürdő medencéjéből vezeti majd az MTV EMA-t
2020. október 29. – 11:18
–
Presinszky Judit
Ahol dj-zni is fog.
A Kádár-rezsim állami drogkereskedéséről készül dokumentumfilm
2020. október 29. – 11:18
–
Péli-Koroknai Gergely
Czibortól az 1944-es budapesti ostromon át 1956-ig készülnek dokumentumfilmek az NFI támogatásával.
HVG: A kormány 1,2 milliárddal támogatja a vallásos dicsőítő koncerteket játszó zenekarokat
2020. október 28. – 17:03
–
Tóth Gergely
A könnyűzenei programon az „Orgonától a Fanfárokig” projektnek is sikerült kiosztani 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást.
3,5 milliárd eurós visszaesést jelenthet a járvány a zenei jogdíjakban
2020. október 28. – 14:20
–
Flachner Balázs
2019-ben először lépte át a 10 milliárd eurós határt a jogdíjak összege, idén viszont akár 35 százalékos visszaesésre is lehet számítani.
Magyar fotósokat díjaztak az IPA nemzetközi fotóversenyen
Baráth Mea és Mogyorósy Márton sorozata nyert a kategóriájában, Máté Bence a természetfotó kategóriában lett második.
Vidnyánszky piásüveges egyetemi belső fotókat lobogtatott az EU-meghallgatáson
2020. október 27. – 12:03
–
Rovó Attila
És azt is mondta, hogy október 23-án nem azért mentek utcára az emberek, mert a diákokkal szolidárisak, hanem mert a balos pártok kampánynyitót tartottak.
Winkler Róbert felmondott a Totalcarnál
Az autós újságíró egyelőre nem indokolta meg, hogy miért döntött így.
Kirk kapitány blueslemezéhez rajzolt klipet Gróf Balázs
2020. október 26. – 18:15
–
Fehér János
A magyar képregényrajzoló a TJ Hookerből és a Star Trekből ismert William Shattnerrel dolgozott együtt.
Sértődés helyett ezúttal imázskampányt húzott fel Kazahsztán az új Borat-filmre
2020. október 26. – 15:56
–
Előd Fruzsina
2006-ban betiltották az első részt, most a főszereplő karakter visszatérő mondásával reklámozzák az országot.