A Kádár-rezsim állami drogkereskedéséről készül dokumentumfilm

2020. október 29. – 11:18

Másolás

Vágólapra másolva

Tizenkét új, televíziós bemutatásra és streaming szolgáltatásra készülő történelmi dokumentumfilm támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI).

A támogatott alkotások között az egyik legizgalmasabb témával Jamrik Levente filmje jelentkezik majd, aki a legfrissebb kutatási eredmények alapján mutatja majd be a Kádár-rezsim titkos, állami drogkereskedelmébe Vörös narkó címmel készülő alkotásában.

Ezen felül támogatást kapott

  • az Onódy, a hatvanas évek császára című film Almási Tamás rendezésében,
  • Pajer Róbert Bethlen István életét és a két világháború közti Magyarországot bemutató munkája,
  • Fekete István író, a „bereki ember” portréja, Bertha Lívia rendezésében,
  • Czibor Zoltánról, az Aranycsapat világhírű futballistájának tündökléséről és drámájáról Koltay Gábor rendez filmet,
  • Szebeni Zsuzsa a két világháború közti Kolozsvár emblematikus alakjáról, írók és költők múzsájáról, Szilvássy Caroláról fog forgatni,
  • Gulyás Gyula Orcátlan dolgok címmel forgat „historikus szembesítést a velünk élő történelemmel”,
  • Mózes Gergely Mindhalálig címmel az 1944-es budapesti ostrom árnyékában Baránszky Tibor pap és Kun András nyilas szerzetes párhuzamos történetét meséli el.
  • 1956-ról is készül egy új alkotás, Király Attila egy maroknyi, Angliába menekült magyar szemtanú szemszögéből mutatja be a forradalom új arcát.
  • Korábban soha nem látott archív felvételek szerepelnek Lavro Ferenc Több tízezer ártatlan vajdasági emlékére címmel készülő alkotásában,
  • míg Kiss Sándor és Skrabski Fruzsina Megörökölt gyalázat címmel készíti az Elhallgatott gyalázat című film folytatását.
  • Kilencszáz éves székely hagyományra, a fiatalok férfivá válásának pillanatára, a berukkolásra építi Pataky Csaba A magyarság keleti őrszeme címmel készülő filmjét.

„A szórakoztató, fikciós tartalmak támogatása mellett elengedhetetlen, hogy a múlt feldolgozásban jelentős szerepet vállaló, történelmi témájú alkotások létrejöttét is elősegítse a Nemzeti Filmintézet. (...) A történelmi dokumentumfilmek éppen abban segíthetnek, hogy jobban megismerjük közös történeteinket” – idézi a közlemény Káel Csabát, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost, az NFI igazgatóságának elnökét.

>>> A Telex további friss híreiért kattintson ide <<<

Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint az NFI dokumentum-, ismeretterjesztő-, animációs, tévé-, kisjátékfilm és történelmi dokumentumfilm pályázataira, valamint a hazai filmtámogatási rendszer újdonságaként először meghirdetett tévésorozat pályázataira nyár végéig összesen mintegy 1400 filmtervvel jelentkeztek az alkotók.

Az NFI támogatásával jelenleg 49 dokumentumfilm, 10 animáció, 24 ismeretterjesztő alkotás, 8 kisjátékfilm és 10 tévéfilm készül, továbbá 19 sorozattervet fejlesztenek az alkotók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!