3,5 milliárd eurós visszaesést jelenthet a járvány a zenei jogdíjakban
2020. október 28. – 14:20
frissítve
A közös jogkezelőket tömörítő nemzetközi szervezet, a CISAC éves, globális jelentése szerint idén akár 35 százalékkal is visszaeshetnek a zenei jogdíjbevételek világszerte, ami 3,5 milliárd eurós kiesést is jelenthet. A nagy sportesemények elmaradása különösen rosszul érintette a tévés iparágat, a járvány legnagyobb vesztese azonban természetesen az élő- és háttérzene, ahol akár 80 százalékos visszaesésre is lehet számítani – közölte a hazai jogkezelő, az Artisjus.
A legtöbb jogdíj továbbra is a televíziós és rádiós felhasználások után keletkezik, a jelentésben olvasható előrejelzés szerint azonban a televíziós reklámbevételek idén az előző évihez képest 12%-kal esnek vissza, és ez a bevételekkel arányosan számított jogdíjakra is hatni fog. A tévés iparágat különösen rosszul érintette a nagy sportesemények elmaradása, hiszen ezek szüneteiben elég magas díjakat lehet kérni a hirdetésekért. A közszolgálati televíziók sok országban kevésbé kitettek a reklámozóknak, azonban voltak olyan fejlődő országok, ahol a kormány ezek esetén is a jogdíjak csökkentését kérte a jogkezelőktől. Ráadásul a csökkenő bevételek és a kijárási korlátozások, a távolságtartási szabályok az új filmek és sorozatok megrendeléseit és költségvetését is visszafogták.
A második legnagyobb terület az élő- és háttérzene, ami egyértelműen nagyon megsínylette a járványt, itt, akár 80%-os visszaesésre lehet számítani. Elmaradtak a koncertek, fesztiválok, bezártak azok a helyek ahol háttérzene szól, a jogkezelők ráadásul számukra jellemzően elengedték vagy legalábbis jelentősen csökkentették a jogdíjakat. Ha majd visszatérhet az élet a régi kerékvágásba, akkor sem fognak a jogdíjak rögtön a korábbi szintre ugrani, hiszen sokan tönkremehetnek addigra. A digitális bevételek ezzel szemben nőttek, ami persze nem is meglepő, ezek vannak ugyanis a legkevésbé kitéve a járvány hatásainak, ám a jogdíjak emelkedése ezen a területen távolról sem képes kiegyensúlyozni más források visszaesését.
>>> A Telex legfrissebb cikkeit itt olvashatja <<<
A jelentés előszavát Björn Ulvaeus, az ABBA egykori tagja, a CISAC májusban megválasztott új elnöke írta. Ulvaeus szerint az alkotók a válságban bebizonyították, hogy mennyire innovatívak, és az is kiderült, hogy nagy társadalmi igény van a munkájukra, de ahhoz, hogy kilábaljanak a mostani helyzetből, a kormányok segítségére lesz szükség. Ráadásul nem is csak segélycsomagok szintjén, a jogalkotóknak meg kell oldaniuk azokat a strukturális problémákat, amelyek hátrányos helyzetbe hozzák az alkotókat.
„Láttuk a popsztárokat, akik a konyhájukból streamelték a legújabb dalukat. Egy dologban megegyezhetünk: akármilyen tehetséges is az előadó, ez az egész unalmas – mint aki valaha maga is popsztár volt, hadd engedjem meg ezt magamnak. Az online stream soha nem lesz képes helyettesíteni egy telt házas előadást. Vagyis ha a kulturális infrastruktúra nem kapja meg a kellő támogatást és összeomlik, akkor egész társadalmunk lesz szegényebb; szürkébb és unalmasabb lesz az életünk”
– írta a CISAC elnöke.