Külföld
40 év után megkegyelmeznek az életfogytiglanra ítélt, vízipisztolyos büférablónak
Rolf Kaestelt 1981-ben tartóztatták le, miután pár tízezernyi forintnak megfelelő dollárt zsákmányolt. Most 70 éves.
92 emberrel a fedélzetén lezuhant egy Fülöp-szigeteki katonai gép
A katasztrófa akkor következett be, amikor a gép leszállni próbált. Ötven túlélőt kórházba szállítottak.
Volt település, ami szinte teljesen megsemmisült, már 170-nél több tűzzel küzdenek Kanadában
A hadsereg felkészült arra, hogy segítsen az evakuálásban Brit Columbiában.
Vádat emeltek az eurószázmilliókkal zsonglőrködő bíboros ellen
Becciu szerint összeesküvés áldozata. Összesen tíz embert vizsgálnak az ügyben.
Ciprus segítségre szorul a pusztító erdőtüzek miatt
Az ország történetének legrosszabb tűzvésze tombol.
Újraválasztották Jaroslaw Kaczynskit, a lengyel Jog és Igazságosság párt elnökét
Pártja népszerűségének csökkenéséért a kormányellenes irányultságú sajtó álhíreit okolta.
Július 5-től Szlovákia szigorít a belépésnél, néhány határátkelőt le is zárnak
A delta variáns bejutását akadályoznák meg az országba érkezők ellenőrzésével.
Visszatér a lengyel belpolitikába Orbán egyik legnagyobb néppárti kritikusa, Donald Tusk
Az Európai Néppárt eddigi elnöke a lengyel ellenzéki Polgári Platform irányítását veszi át.
Lángolt az óceán a Mexikói-öbölnél
Egy gázszivárgás miatt volt szükség az oltásra Mexikótól nem messze.
Szlovákia visszaküldi Oroszországnak a tőlük vásárolt Szputnyik V vakcinák 80 százalékát
A szlovákok közül alig akar valaki, az Európai Gyógyszerügynökség által még nem jóváhagyott vakcinával oltani.













