40 év után megkegyelmeznek az életfogytiglanra ítélt, vízipisztolyos büférablónak

2021. július 04. – 13:48

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Arkansas kormányzója, Asa Hutchinson a héten bejelentette, hogy szándékában áll lehetővé tenni a szabadulását annak a férfinak, aki már negyven éve ül börtönben egy kispályás rablás miatt. Rolf Kaestelt, aki akkoriban csavargóként élt, és átutazóban volt Arkansason, 1981-ben, 29 éves korában tartóztatták le, miután vízipisztollyal kirabolt egy taco büfét Arkansasban. Mindössze 264 dollárt (körülbelül 75 ezer forint) zsákmányolt, de büntetett előéletű volt. Életfogytiglanra ítélték, és mellette még 15 ezer dollár (nagyjából 4,5 millió forint) pénzbüntetést is kapott.

Rolf Kaestel esete az évek során sokat szerepelt már az amerikai médiában, legutóbb a Daily Beast jelentetett meg nagyobb anyagot róla. Befolyásos emberek is (például Rose McGowan, a Weinstein-botrányt kirobbantó színésznő) mellé álltak, és csatlakozott a Kaestel szabadulását kívánókhoz Dennis Schluterman is, aki Senor Bob taco büféjének alkalmazottjaként, 17 éves korában a rablás elszenvedője volt.

A hírek szerint Kaestel mintarab volt, tanult a börtönben, és betartotta a szabályokat, miközben újra meg újra próbálkozott kérvényekkel. A vége felé már az arkansasi kegyelmi bizottság is az ő oldalára állt, 2012 óta háromszor is ajánlást tettek a szabadítására, de az illetékes kormányzó (Hutchinson, illetve az elődje) mindig megtagadta a kegyelmet.

Most viszont Hutchinson meggondolta magát. A kormányzó csütörtökön ismertette a Kaestelnak kedvező döntést, ami 30 nap múlva válhat véglegessé, és ekkor feltételes szabadlábra kerülhet a férfi. Egyelőre senki sem emelt szót ellene.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!