Koronavírus

RSS

Ne döfjön le, kérte Orbán Viktor a mintavevőt, amikor kamerák előtt tesztelték koronavírusra
Ne döfjön le, kérte Orbán Viktor a mintavevőt, amikor kamerák előtt tesztelték koronavírusra

A kormányfő elkísért egy csapatot a tanárok tesztelésére, a bicskei járási hivatalból indult, ő vezetett, majd megnyugodott, hogy minden rendben.

Elhalasztották a kosárlabda-válogatott két Eb-selejtezős meccsét a koronavírusos játékosai miatt
Elhalasztották a kosárlabda-válogatott két Eb-selejtezős meccsét a koronavírusos játékosai miatt

Furcsa teszteredmények születettek, két játékos megismételt tesztje már negatív volt, de így is a halasztás mellett döntöttek.

Hibáztak a gyártás során, kérdésessé vált az AstraZeneca vakcinájának pontos hatékonysága
Hibáztak a gyártás során, kérdésessé vált az AstraZeneca vakcinájának pontos hatékonysága

Néhányan véletlenül kaphattak feleakkora dózist, a magasabb hatékonyságot produkáló kontrollcsoportban pedig fiatalabb tesztalanyok voltak, a cég azonban ezeket kihagyta a bejelentéséből.

Lázat mér, szól a maszk miatt és ha kell, koronavírustesztet is csinál az egyiptomi kórházban munkába állított robot
Milák Kristóf mentálisan is padlóra került a koronavírus-fertőzése miatt
Milák Kristóf mentálisan is padlóra került a koronavírus-fertőzése miatt

Az úszó fizikailag is legyengült, de már újra teljesen terhelhető az edzője szerint.

György István: Nem igaz, hogy nem kapnak megfelelő védőfelszerelést az orvostanhallgatók

Erről az operatív törzs csütörtöki tájékoztatóján beszélt a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára.

Az operaházi próbák leállítását kérik szakszervezetek, mert sok a koronavírussal érintett művész
Az operaházi próbák leállítását kérik szakszervezetek, mert sok a koronavírussal érintett művész

Zenélés és tánc közben nem lehet maszkot húzni. A tánckar 30 százaléka valamilyen módon érintett a koronavírussal.

Gulyás: Ha még néhány hétig sikerül kitartani, látszani fog a fény az alagút végén
Gulyás: Ha még néhány hétig sikerül kitartani, látszani fog a fény az alagút végén

Az online tartott kormányinfón kérdezték a minisztert George Clooneyról és Joe BIdenről is, és kiderült, hogy jelenleg 961 koronavírusos beteget kezelnek intenzív osztályon.

115 halott, 6360 fertőzött egy nap alatt
115 halott, 6360 fertőzött egy nap alatt

Az új fertőzöttek számában ez a második legmagasabb adat itthon, de már beleszámolják a gyorsteszttel kiszűrt eseteket is. Az aktív fertőzöttek száma 192 ezer fölé nőtt.

Megint meghosszabbította a határzárat a kormány

Február elsejéig tolták ki a határzárat.

Mostantól akár hatszor annyi idő alatt adja ki az állam a közérdekű adatokat

A veszélyhelyzet alatt a szerveknek 90 napjuk van a válaszadásra a szokásos 15 helyett.

Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust
Már litvániai nyércekben is kimutatták a koronavírust

Folyamatosan frissülő hírek a koronavírusról csütörtökön.

A föld alól lebegnek fel a felszínre a leölt és eltemetett dán zombinyércek
A föld alól lebegnek fel a felszínre a leölt és eltemetett dán zombinyércek

Az oszlás miatti gázok okozzák a jelenséget, amiről a temetésért felelős dán rendőrség nyíltan beszélt a médiának.

Több tízezer kis szállásadó nem tudja kihasználni a szállodás támogatást, ha így maradnak a feltételek
Több tízezer kis szállásadó nem tudja kihasználni a szállodás támogatást, ha így maradnak a feltételek

Az az alkalmazás, amivel ők használjak a turisztikai nyilvántartást, nem engedi előre felvinni a foglalásokat.

A Nébih figyelmeztet: Ne állatoknak szánt gyógyszerekkel védekezzünk a koronavírus ellen!
A Nébih figyelmeztet: Ne állatoknak szánt gyógyszerekkel védekezzünk a koronavírus ellen!

Állatorvosok szerint gyanúsan növekszik az igény a vírusok ellen is hatékony ivermektint tartalmazó állatgyógyászati készítmények iránt.

Hiába a figyelmeztetés, 4,8 millió amerikai máris útnak indult az ünnepekre

Három hét múlva láthatjuk majd, mennyire volt fertőző a hálaadás.

Győrfi Pál válaszolt Zachernek: NE felejtsük el a Karácsonyt!
Győrfi Pál válaszolt Zachernek: NE felejtsük el a Karácsonyt!

Az egyik szerint el kellene felejteni, a másik szerint meg inkább nem kellene elfelejteni az idei karácsonyt.

Megtalálták a járványt okozó koronavírus rokonát néhány fagyasztott denevérben
Megtalálták a járványt okozó koronavírus rokonát néhány fagyasztott denevérben

Ha eléggé hasonlít a SARS-CoV-2-re, akkor lehet, hogy a Covid-19 mögött álló vírus őséről van szó.

Kicsit enyhült a járvány felfutása, de még korai lenne hátradőlni
Kicsit enyhült a járvány felfutása, de még korai lenne hátradőlni

Több mint két hete vezették be az eddigi legkeményebb koronavírus-korlátozásokat, ezeknek az eredménye mostanában kezdhet el látszódni. Folyamatosan frissülő grafikonjainkon nézzük meg, hogy hogy áll a járvány alakulása. Az új fertőzöttek száma látványos, de ebből még azért nem lehet nagy következtetéseket levonni.

Müller Cecília: Még nem kezdődött el az influenzajárvány
Müller Cecília: Még nem kezdődött el az influenzajárvány

Az országos tisztifőorvos ugyanakkor hangsúlyozta, hogy most a vizsgálatok „számosságát” elsősorban a koronavírus kimutatására fókuszálják.

Varga Mihály szerint jövő május-júniusban látszik majd, hogy a gazdaság tempósan állhat-e helyre
Varga Mihály szerint jövő május-júniusban látszik majd, hogy a gazdaság tempósan állhat-e helyre

A pénzügyminiszter szerint a magyar költségvetés stabil.

Mozart-golyó, hotel és rettegő tanárok várták az egyetemistákat a nagy országos vírustesztelésen
Mozart-golyó, hotel és rettegő tanárok várták az egyetemistákat a nagy országos vírustesztelésen

Országszerte elkezdődött a bölcsődék, óvodák és iskolák dolgozóinak koronavírus-szűrése, amelyet orvostanhallgatók végeznek. Egyikük azt mesélte a Telexnek, hogy többnyire kedvesek velük, de előfordult, hogy egyszerre többen megtagadták a mintavételt, a tünetmentes pozitívakat pedig sokkolja az eredmény. A tesztelőket hotelekben szállásolják el, felszerelést, napi háromszori étkezést kapnak. Sok egyetemista azonban aggódik, mi lesz a tanulmányaival vagy a munkájával.

Meghalt 106 beteg, 656 ember van lélegeztetőgépen
Meghalt 106 beteg, 656 ember van lélegeztetőgépen

3806 új fertőzött, az aktív esetek száma 137,5 ezer.

Németországban december 20-ig meghosszabbították a korlátozásokat
Németországban december 20-ig meghosszabbították a korlátozásokat

Friss hírek a koronavírus-járványról szerdán.

A súlyos Covid-betegek állapotán nem sokat javít a vérplazma-terápia, állítja egy tanulmány

Egy argentin klinikai kísérlet szerint a vérplazmakezelésben részesülő betegek felépülési esélyei nem sokkal jobbak azokéinál, akik placebót kaptak.

Kövér László szerint az ünnepekig nem jön újabb szigorítás
Kövér László szerint az ünnepekig nem jön újabb szigorítás

A már meghozott korlátozó intézkedések pontos betartását célozzák a magyar kormányzat intézkedései.

Kásler Miklós: Ha nem történik durva változás, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot
Kásler Miklós: Ha nem történik durva változás, akkor az egészségügy tudja tartani a frontot

Az emberi erőforrások minisztere szerint a jövő év elejére lehet vakcina Magyarországon.

Pert vesztett az Emmi, mégse árulja el, miért kellett tavasszal annyi kórházi ágyat kiüríteni
Pert vesztett az Emmi, mégse árulja el, miért kellett tavasszal annyi kórházi ágyat kiüríteni

Szél Bernadett szerint a minisztérium a bírósági döntés ellenére se adott ki olyan szakmai anyagot, amely megalapozta volna az ellentmondásos döntést.

Szerdán hagyja jóvá az EU a 160 millió adag Moderna-vakcina rendeléséről szóló megállapodást
Szerdán hagyja jóvá az EU a 160 millió adag Moderna-vakcina rendeléséről szóló megállapodást

Az egyelőre 90-94,5 százalékos hatékonyságúnak bizonyuló vakcinából minden tagállam egyszerre, azonos feltételekkel kaphat.