A WHO európai igazgatója szerint a legvégső esetben kéne a kötelező oltáshoz fordulni, de beszélni azért érdemes lenne róla

2021. november 20. – 18:33

Másolás

Vágólapra másolva

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális vezetője, Hans Kluge elmondása szerint a szervezetet nagyon aggasztja a vírus terjedése a kontinensen, amely márciusig akár 500 ezer ember halálához is vezethet, ha nem tesznek azonnali lépéseket a régió országai azért, hogy megfékezzék a járványt – írja a BBC.

Kluge a lapnak elmondta, hogy a hidegebb időjárás, az alacsony átoltottság és a delta variáns egyre prominensebb új alvariánsa, a Müller Cecília által a napokban csak delta plusznak nevezett új mutáns is szerepet játszanak a helyzet romlásában, amely miatt az utóbbi időszakban több országban is sorra dőlnek a fertőzöttségi rekordok, és egyre több helyen vezetnek be részleges vagy teljes lezárást. Szerinte már az is jelentős változást hozhatna, ha többen viselnének maszkot, de természetesen jó lenne, ha többen kérnék az oltást és új intézkedéseket, kezeléseket is bevetnének ebben a helyzetben.

A szakember szerint a koronavírus ismét az elsődleges halálozási ok a régióban, de már tudjuk, hogy mit kell tenni ellene.

Noha Ausztriában pénteken bejelentették, hogy a teljes lezárás mellett pár hónapon belül jön a kötelező védőoltás is, a WHO regionális vezetője azt mondta, hogy ennek tényleg a legvégső esetben kell megtörténnie. Azt azonban hozzátette, hogy mindenképpen ideje lenne diskurzust indítani egy ilyen intézkedés jogi és társadalmi vonzatairól. Egyelőre viszont szerinte jobb lenne olyasmikkel foglalkozni, mint például a védettségi igazolvány, amely, mint fogalmazott, nem a szabadság korlátozásának eszköze, hanem éppen annak garanciája, hogy megtarthassuk a személyes szabadságunkat.

Az biztos, hogy a kötelező védőoltások kérdése elég komoly vitákat generál, Ausztria példájából pedig az is látszik, hogy sokan elutasítják az intézkedést. Szombaton több ezren tüntettek Bécs belvárosában a hétfőn életbe lépő teljes lezárás ellen, a demonstrációt szervező Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke, Herbert Kickl pedig úgy kommentálta a pénteki bejelentést, hogy „Ausztria immár diktatúra”. Kickl egyébként nem tudott ott lenni a szombati tüntetésen, mert előző nap pozitív lett a koronavírus-tesztje. A lezárások ellen Hollandiában is tüntettek szombaton, ott a tüntetők köveket és tűzijátékokat dobáltak a rendőrökre, és felgyújtottak egy rendőrautót is. Magyarországon a kormány csütörtökön jelentett be szigorítást, majd péntek este pontosították is a szabályokat: ahol kérik a védettségit, ott nem kell a maszk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!