Csak beoltott játékosok vehetnek részt az Australian Openen

2021. november 20. – 12:09

Másolás

Vágólapra másolva

Kizárólag olyan teniszezők vehetnek részt a januári ausztrál nyílt teniszbajnokságon, azaz az Australian Openen, akik megkapták az oltást koronavírus ellen – írja az MTI.

Eddig bizonytalan volt, hogy a játékosok milyen feltételek mellett léphetnek be Ausztráliába, voltak kiszivárgott információk, amelyek szerint 14 buborékban vagy karanténban töltött nap után akár oltatlan teniszezők is pályára léphettek volna Melbourne-ben. Szombaton azonban Craig Tiley tornaigazgató bejelentette: minden résztvevőnek, játékosoknak, rendezőknek és szurkolóknak is kötelező lesz az oltás a január 17-30. között tartandó eseményen.

A világelső Novak Djoković korábban azt mondta, azután dönt az indulásról, hogy nyilvánosságra hozzák az egészségügyi előírásokat, azt ugyanakkor a szerb játékos nem árulta el, be van-e oltva.

„Szeretnénk látni Novakot itt, de tudja, ahhoz, hogy induljon, meg kell kapnia az oltást”

– mondta Tiley.

Djoković a svájci Roger Federerrel és a spanyol Rafael Nadallal egyetemben 20 Grand Slam-tornát nyert pályafutása során. Ebből a legtöbbet, kilencet kedvenc GS-jén, az AusOpenen. Ez abszolút rekordnak is számít, senki nem nyert megközelítőleg sem ennyiszer Ausztráliában.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!