Koronavírus

RSS

262 új fertőzöttet találtak itthon egy nap alatt

138 embert ápolnak kórházban, 16-an lélegeztetőgépen vannak.

Több egyetemen csak védettségi igazolvánnyal lehet beköltözni a kollégiumba

Ugyanakkor az egyetemek többsége még nem követeli meg kötelezően a beoltottságot.

Kötelező lesz az oltás a Wizz Air fedélzeti személyzetének

December 1. a határidő, speciális esetekben elfogadják a tesztet is.

Névsor szerint kettéosztott diáksággal és hibrid oktatással indul a félév az ELTE egyik karán

Az Informatikai Karon úgy szervezik meg a tanítást, hogy egyszerre csak a hallgatók egyik felének kelljen bejárnia.

Müller Cecília: Nem kerülhetjük el a negyedik hullámot, ez egyértelmű

Az országos tisztifőorvos szerint Magyarország az újabb járványhullám küszöbén áll.

A demencia terjedését hozhatja a koronavírus szakmai szervezetek szerint

Félő, hogy a hosszú Covidban szenvedő betegek hajlamosabbak lesznek az Alzheimer-kórra.

Ha a harmadik oltás nyugati, mintha eltűnne a kínai oltás az uniós Covid-igazolványról

Két keleti vakcinára beadnak harmadik adagként egy nyugatit, és az embernek máris lesz uniós Covid-igazolványa róla. Legalábbis a harmadik oltásról szóló igazolványból úgy tűnik, mintha az előzőleg...

194 új fertőzött, 132-re nőtt a kórházban ápoltak száma

Kedden egy beteg vesztette életét. Legutóbb június közepén volt ennyi új fertőzött egy nap alatt.

A kormány elengedte a gyeplőt az iskolakezdésre, csak az oltásban bízik

A delta variáns fenyegető árnyékában, mégis komolyabb óvintézkedések nélkül indul a tanév. Az iskolai oltásoknak mindenki örül, de a gyerekek átoltottsága így is alacsony, és a legfiatalabbaknál még...

Kitolták az egészségügyi dolgozók koronavírus elleni kötelező oltásának határidejét

A kormány még júliusban döntött arról, hogy csak az dolgozhat az egészségügyben, aki megkapta az oltást.

Kövess minket Facebookon is!