Ellenállhat a vakcináknak a Kolumbiában felfedezett új vírusvariáns

2021. szeptember 02. – 15:46

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A WHO nagy erőkkel vizsgálja az új koronavírus B.1.621 kódnevű variánsát, amit először idén januárban azonosítottak Kolumbiában, és amivel kapcsolatban aggasztó, hogy áttörheti a vakcinák által adott védelmet. Fontos leszögezni, hogy ennek egyelőre csak a gyanúja és a lehetősége merült fel, még sok vizsgálatra van szükség, hogy ezt megerősítsék vagy elvessék.

A variáns a görög ábécé betűi közül a mű jelölést kapta, ami a magyarban kissé szerencsétlenül hangzik. Elsősorban Dél-Amerikában terjed, Kolumbiában ez a variáns felel a fertőzések 39 százalékáért, Ecuadorban pedig 13 százalékért. Szórványosan, de felbukkant már Európában is. Jelenleg világszerte a fertőzések mindössze 0,1 százaléka köthető a mű variánshoz.

A vakcina-ellenállással kapcsolatos aggodalmakra az ad okot, hogy két olyan mutációt is felfedeztek ebben a variánsban, amelyek a vakcinákkal szemben a szokásosnál erősebb ellenállást mutató béta (dél-afrikai) variánsban is jelen voltak. Ehhez társul a mű variánsban még egy olyan mutáció is, ami a fertőzőképességét növeli. A kutatók egyelőre nem találtak arra utaló jelet, hogy a jelenleg világszerte domináns delta variánst ki tudja szorítani a mű – a delta ugyanis túl hatékonyan terjed ehhez.

A WHO hivatalos variánslistáján a mű egyelőre az „érdeklődésre okot adó” kategóriába került be pár napja, nem a legsúlyosabb, „aggodalomra okot adó” csoportba, ott egyelőre az alfa (brit), béta (dél-afrikai), gamma (brazil), és delta (indiai) szerepel.

Hogy mik azok a variánsok, miért jönnek létre, és kell-e félni tőlük, ebből a videónkból részletesen kiderül: